Friss: most jött a hír az új köztársasági elnökről
Kiskegyed
2026-08-06 05:10
A Tisza Párt parlamenti frakciója kezdeményezte, hogy az Országgyűlés augusztus 11-én válassza meg Magyarország új köztársasági elnökét. A javaslatot a 2026. augusztus 10–11-re összehívott rendkívüli ülés napirendjének kiegészítéseként nyújtották be.
Az indítvány szerint az államfőválasztást augusztus 11-én, kedden tartanák meg. A kezdeményezés indoklása alapján erre azért van szükség, hogy az Országgyűlés az Alaptörvényben előírt határidőn belül megválassza az új köztársasági elnököt. A javaslatot Bujdosó Andrea Anna, a Tisza frakcióvezetője nyújtotta be .
Az indítványt Magyar Péter mellett további 42 kormánypárti képviselő is aláírta.
Magyar Péter korábban arra kérte a magyarokat, hogy tegyenek javaslatot az államfői tisztség betöltésére alkalmas személyekre. Nem sokkal később azonban már be is jelentette, hogy szerinte Polgár Judit sakknagymester lenne a legalkalmasabb a feladatra. A felvetés komoly vitát váltott ki, Polgár Judit pedig végül visszautasította a felkérést.
Ezt követően Magyar Péter több közéleti szereplővel is egyeztetett: találkozott Romsics Ignác Széchenyi-díjas történésszel, a Vidéki prókátor néven ismert ügyvéddel, Fülöp Botonddal , valamint szerdán Baka Andrással , a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökével. Nem derült ki azonban, hogy ezeken a megbeszéléseken szóba került-e egy esetleges köztársaságielnök-jelölés. Nem kizárt, hogy végül közülük kerül ki a Tisza Párt jelöltje.
A köztársasági elnököt...
A teljes cikk a Blikk oldalán!