Feketébe borult a magyar sport: elhunyt az olimpikon legenda
Blikk Rúzs
2026-08-06 06:30
A magyar evezősport ikonikus alakja 78 éves volt.
78 éves korában meghalt Melis Zoltán olimpiai ezüstérmes evezős, a magyar evezőssport meghatározó alakja, aki két külön időszakban csaknem húsz éven át töltötte be a szövetségi kapitányi posztot.
A szomorú hírt a Magyar Evezős Szövetség (MESZ) jelentette be szerdán délután közösségi oldalán. Közleményükben Melis Zoltánt a magyar evezés egyik legkiemelkedőbb alakjaként méltatták.
Melis Zoltán 1947. szeptember 11-én született Pestszenterzsébeten. Evezős pályafutását 1961-ben kezdte a Csepel SC-ben, amelynek egészen 1980-as visszavonulásáig a versenyzője maradt. Ez idő alatt 33 felnőtt magyar bajnoki címet szerzett, míg 1965 és 1979 között a magyar válogatott meghatározó tagja volt. Teljes karrierje során testvérével, Melis Antallal versenyzett egy hajóban.
Legnagyobb sikerét az 1968-as mexikóvárosi olimpián érte el, ahol testvérével, valamint Csermely Józseffel és Sarlós Györggyel a kormányos nélküli négyes tagjaként ezüstérmet nyert. Ez az eredmény máig a magyar evezés legjobb olimpiai szereplése. Egy évvel később az Európa-bajnokságon is ezüstérmes lett ugyanezzel az egységgel. Az 1972-es müncheni olimpián a nyolcas hajó tagjaként a hetedik helyen végzett.
Versenyzői pályafutása lezárását követően a Testnevelési Főiskolán szakedzői képesítést szerzett 1979-ben, majd a Csepel SC utánpótlás- és felnőttcsapatainál dolgozott edzőként. A magyar válogatott szövetségi kapitányi feladatait 1983 és 1992, valamint 1997 és 2008 között látta el, később pedig az egyiptomi nemzeti csapat irányítását is átvette.
A Magyar Evezős Szövetség hangsúlyozta , hogy nemcsak kiváló olimpikon és szakember volt, hanem olyan példakép is, aki egész életét a sportágnak szentelte, munkássága pedig maradandó nyomot hagyott a magyar evezés történetében.
Melis Zoltán (1947-2026). Fotó: Magyar Evezős Szövetség - Hungarian Rowing Federation Facebook
Forrás: Demokrata