Ki vállalja a politikai felelősséget a tószegi kerékpárgyár bezárásért?
Magyar Nemzet
2026-08-06 08:17
Csődbe ment az Accell Hunland Kft., ezért bezár a tószegi kerékpárgyár, ahol mintegy 400 dolgozó veszítheti el az állását – írta csütörtöki Facebook-bejegyzésében Deák Dániek. A politikai elemző hozzátette, a hírt több forrás mellett Tószeg polgármestere is megerősítette.
Deák arra is emlékeztetett, hogy az Accellt 2022-ben 1,8 milliárd euróért vásárolta meg az amerikai KKR magántőke-társaság, azonban a befektetés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a vállalatnak pedig nem sikerült új befektetőt találnia.
A gyár bezárása nemcsak a munkavállalókat érinti súlyosan, hanem Tószeg önkormányzatát is, hiszen az Accell volt a település legnagyobb helyi iparűzésiadó-befizetője, így jelentős bevételkiesés várható. A vállalat jelezte, hogy igyekszik segítséget nyújtani az elbocsátott dolgozóknak
– tette hozzá.
Tószegen az egyéni választókerületi szavazáson a TISZA jelöltje, Rost Andrea a szavazatok 57,21%-át szerezte meg, tehát ott is a változásra szavaztak.
Deák Dániel szerint a kérdés, hogy a térség egyéni képviselője megpróbált-e tenni bármit a gyár megmentése érdekében vagy hogyan segít a bajba került embereknek.
Az influenszer szerint a TISZA hatalomra egyébként nem jöttek be a pozitív gazdasági várakozások: a GDP-növekedés a második negyedévben elmaradt a várakozásoktól, a gazdaság az előző negyedévhez képest csupán 0,4 százalékkal bővült. Deák hangsúlyozta, pont Tószeg mellett űztek el a tiszások egy csúcstechnológiás kínai elektrolit gyárat, így a térség fejlődése kérdéses a jövőben.
Emlékezetes július közepén Rost Andrea közölte azt is, hogy nemzetgazdasági szempontból már nem minősül kiemelt beruházásnak a Szolnok és Abony közé tervezett elektrolitgyár. a cég hiába hívta egyeztetésre a lakosságot, összesen egy embert érdekelt, hogy mit tervez a kínai beruházó, a KunlunChem Hungary Kft. Szolnokon. A Világgazdaság cikkéből kiderült, hogy a cég képviselői sajnálattal vették tudomásul, hogy nem támogatja az akkumulátoripai beruházásokat Szolnok közgyűlése, de ebben próbálnak lépéseket tenni.
Az is mondta, hogy ha sem jogi, sem politikai, sem társadalmi támogatást nem kap a projekt, akkor „sajnálattal fogunk elmenni”. Az első ütem megvalósulásával száznegyven embert terveztek foglalkoztatni.