● news.bsdnet.hu

A magyar mezőgazdaság előtt álló legnagyobb kihívások közé ma már egyértelműen a vízhiány, a talajromlás és a szélsőséges időjárás tartozik. A megoldás azonban nem csupán új technológiákban vagy öntözési beruházásokban keresendő, hanem a táj egészének újragondolásában. Erről beszélgettünk Szalai Marietta  tájépítészmérnökkel, a RÉT – Regeneratív Élőhely Tervezés és a Terra Organica Alapítvány társalapítójával, amely jelenleg a Bőszénfai Szarvasfarm nagyszabású tájregenerációs projektjének szakmai koordinátora. Töltsd le az Agroinform mobilapplikációt Androidra vagy iOS-re , hogy útközben is elérd a friss híreket, az időjárást és az apróhirdetéseket. A szakember szerint a klímaváltozás már nem egy távoli jövőkép, hanem a gazdálkodók mindennapi valósága. Egyre gyakrabban találkozunk elhúzódó aszályokkal, villámárvizekkel, erózióval és olyan tájhasználati problémákkal, amelyekre már nem elegendők a korábbi megoldások. A tájregeneráció éppen ezért nem természetvédelmi divatirányzat, hanem a mezőgazdaság hosszú távú fennmaradásának egyik kulcsa lehet. – Mi vezette erre a pályára? Miért éppen a tájregeneráció lett a hivatása? – Mindig is érzékeny voltam a környezetem és a körülöttem élők állapotára. Erősen rendszerszemléletben gondolkodom, és mindig közel állt hozzám a természet, ezért lettem tájépítész – árulta el Szalai Marietta, akivel a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE), a Terra Organica Alapítvány, a Bőszénfai Szarvasfarm és a Nem víznek való vidék kezdeményezés közös szervezésében nemrég megrendezett „Dombvidéki Vízmegtartás” szakmai napon beszélgettünk Bőszénfán. – A RÉT – Regeneratív Élőhely Tervezés és a Terra Organica Alapítvány társalapítójaként tájregenerációval, vízmegtartással és klímaadaptációval foglalkozom. Jelenleg a Bőszénfai Szarvasfarm 1360 hektáros tájregenerációs projektjének szakmai koordinációján dolgozom, ahol azt vizsgáljuk, hogyan lehet egy intenzíven használt agrártájban úgy helyreállítani a vízkörforgást és az ökológiai folyamatokat, hogy közben a gazdálkodás is hosszú távon fenntartható maradjon. A tájépítészetet sokan még ma is elsősorban parkokkal, közterekkel vagy városi zöldfelületekkel azonosítják. Az agrártájak regenerációja azonban egyre nagyobb hangsúlyt kap, hiszen a klímaváltozás olyan problémákat hozott felszínre, amelyek már nem kezelhetők kizárólag agronómiai vagy vízügyi eszközökkel. – Mennyire tekinthető fiatalnak ez a tájépítészeten belüli szakterület? – Ha a tájépítészet klasszikus területeit nézzük, akkor az agrártáj nem tartozik a hagyományos tervezési feladatai közé. A tájépítészek jellemzően települési zöldfelületekkel, közterekkel és tájrendezési feladatokkal foglalkoznak. Az elmúlt években azonban egyre világosabbá vált, hogy a klímaváltozásra nem lehet kizárólag műszaki vagy agronómiai válaszokat adni. A vízhiány, a talajromlás vagy az élőhelyek feldarabolódása olyan problémák, amelyek táji léptékű gondolkodást igényelnek. Ezért világszerte felértékelődik azoknak a szakembereknek a szerepe, akik képesek összekapcsolni a vízgazdálkodási, ökológiai és mezőgazdasági szempontokat. Grassland Life modellgazdasági bemutatón Bőszénfán – Fotó: Terra Organica Alapítvány Nem egy új szakmáról beszélünk, hanem a tájépítészet egy új szerepéről. Ma már nemcsak egy-egy területet kell megtervezni, hanem olyan tájhasználati rendszereket, amelyek egy teljes vízgyűjtőt vagy agrártájat ellenállóbbá tesznek a klímaváltozással szemben. A tájregeneráció gyakorlati kérdése természetesen az, hogy mit tud ebből hasznosítani egy gazdálkodó a saját földjén. A szakember szerint a kiindulópont mindig ugyanaz: a táj adottságait kell megérteni, és nem azokkal szemben gazdálkodni. – Mit tehet egy gazdálkodó a vízmegtartás érdekében a tájépítészet eszközeivel? – A legfontosabb, hogy a gazdálkodást a táj adottságaihoz igazítsuk, ne pedig a tájat próbáljuk mindenáron a gazdálkodáshoz alakítani. Érdemes megvizsgálni, milyen volt az adott terület eredeti tájkaraktere, és milyen tájhasználat illeszkedik hozzá a legjobban. A gazdálkodó sokat tehet azzal, ha a nagy táblákat kisebb egységekre bontja, mezővédő erdősávokat, növénysávokat és gyepes mezsgyéket alakít ki. Ezek javítják a mikroklímát, csökkentik a szél erejét, segítik a víz beszivárgását és élőhelyet biztosítanak a hasznos élővilágnak. A lejtős területeken fontos a lejtők megtörése fás sávokkal, növénysávokkal vagy övárokkal, az erózióra érzékeny részeket pedig érdemes gyepként vagy természetes növényzettel borítva meghagyni. A vízfolyások mentén a természetes vegetáció megőrzése, illetve természetes anyagokból épített kisebb fenékküszöbök vagy gátak lassíthatják a lefolyást és növelhetik a beszivárgást. Ugyanilyen fontos a vízelvezető árkok lecsapoló hatásának mérséklése, ahol erre lehetőség van. Végső soron nem egy-egy műszaki megoldásban kell gondolkodni, hanem egy változatosabb, mozaikosabb tájszerkezet kialakításában. Ez a leghatékonyabb módja annak, hogy a táj jobban alkalmazkodjon a szélsőséges időjáráshoz. A magyar mezőgazdasági táj szerkezete az elmúlt évtizedekben jelentősen átalakult. A termelés hatékonyságának növelése sok esetben a táj egyszerűsödésével járt, amelynek következményeit ma már egyre látványosabban tapasztaljuk. Dombvidéki Vízmegtartás szakmai nap – Fotó: Rácmolnár Milán/Terra Organica Alapítvány – Hogyan látja, mennyire alkalmazkodott ehhez a magyar agrárium? – Bármerre utazunk az országban, azt látjuk, hogy – ahogy az imént említettem – agrártájaink jelentős része az elmúlt évtizedekben rendkívül leegyszerűsödött. A tájat sok helyen a minél egyszerűbb és hatékonyabb művelés szempontjai alakították: eltűntek a mezővédő erdősávok, a fasorok, a gyepes mezsgyék, a kisebb vizes élőhelyek és számos olyan természetes tájelem, amely korábban lassította a víz lefolyását. Ez a rendszer egy kiszámíthatóbb éghajlaton jól működött, de a mai aszályok, porviharok és villámárvizek mellett egyre inkább megmutatkoznak a korlátai. A változás nem kizárólag a gazdálkodókon múlik. Bár ma már egyre több támogatás ösztönzi a fásításokat, a természetes tájelemek megőrzését vagy a vizes élőhelyek kialakítását, a gyakorlati megvalósítás feltételei sok esetben még nem igazodnak a természetes folyamatokhoz és a gazdálkodás valóságához. A klímaadaptáció nem néhány tájelem visszahelyezéséről szól, hanem arról, hogy a táj szerkezetét újra a vízhez és a természetes folyamatokhoz igazítsuk – fogalmazott. A szemléletváltásról ma már sok szó esik, de a gyakorlati megvalósítás továbbra is lassú. Szalai Marietta szerint ennek nem a gazdák ellenállása az elsődleges oka. – Mi hiányzik leginkább? A hozzáállás, az akarat vagy inkább a megfelelő ösztönzők? – Nehéz általánosítani, mert én elsősorban olyan gazdálkodókkal dolgozom együtt, akik nyitottak az új megoldásokra és keresik a tanulási lehetőségeket. Azt viszont látom, hogy a vízmegtartás nem oldható meg gazdaságonként külön-külön. Táji léptékben kell gondolkodni, ehhez pedig működő helyi példákra és együttműködésekre van szükség. Ha egy gazda a saját térségében látja, hogy egy mezővédő erdősáv, egy legeltetési rendszer vagy egy vízvisszatartó beavatkozás valóban működik, sokkal könnyebben belevág ő maga is. Ezért tartom különösen fontosnak a területi alapon szerveződő gazdaközösségeket, a mintaprojekteket és a gazdák közötti tapasztalatcserét. Azt látjuk, hogy a szemléletformálás leghatékonyabb módja a terepen zajló közös tanulás, amikor a gazdák saját szemükkel látják, hogy egy-egy megoldás hogyan működik a gyakorlatban. Vízmosás-rehabilitáció Bőszénfán – Fotó: Rácmolnár Milán/Terra Organica Alapítvány Ezért is fejlesztjük a Terra Organica Alapítvánnyal a Bőszénfai Tájregenerációs Projektet is. A Bőszénfai Szarvasfarm 1360 hektáros területe kivételes lehetőséget kínál arra, hogy egy teljes dombvidéki vízgyűjtő működését vizsgáljuk, és a vízmegtartást, a regeneratív tájhasználatot szolgáló beavatkozásokat valós körülmények között tervezzük, valósítsuk meg és mutassuk be. Hosszú távú célunk, hogy a projekt működő mintaterületként segítse a gazdálkodók, szakemberek és döntéshozók közötti tudásátadást. Természetesen a támogatáspolitikának is kulcsszerepe van. A hosszú távon vízmegtartó, talajkímélő és természetbarát gazdálkodási formákat kell ösztönöznie, mert a szemléletváltás önmagában kevés, ha a gazdasági környezet mást jutalmaz. – Van még időnk a váltásra? – Én inkább úgy fogalmaznám meg ezt a kérdést, hogy mennyibe kerül minden egyes év, amikor nem cselekszünk. Egy egyre sérülékenyebb tájnak kell egyre szélsőségesebb időjárási körülményeket elviselnie. Szerintem érdemes lenne számszerűsíteni a nem cselekvés árát, ami nyilván egy nagyon komplex feladat. Mennyibe kerül évente az erózió, az aszálykár, a talajpusztulás vagy a biodiverzitás csökkenése? Ezeket a költségeket ma is megfizetjük, csak nem egyetlen sorban jelennek meg a költségvetésben. Ha ezt felismernénk, a tájregenerációra nem költségként, hanem a jövő egyik legfontosabb befektetéseként tekintenénk. Indexkép: Heim Alexandra Töltsd le az Agroinform mobilapplikációt Androidra vagy iOS-re , hogy útközben is elérd a friss híreket, az időjárást és az apróhirdetéseket.