← Vissza

news.bsdnet.hu

Évekre megbetegíthet egy ilyen kullancscsípés: ha ezt látod a bőrödön, azonnal fordulj orvoshoz

Divany 2026-08-06 09:05
A kullancsok elleni védekezésre hívja fel a figyelmet Nagy Attila, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági Laboratóriumának igazgatója. A szakemberrel a az Infostart beszélgetett. Nagy Attila az InfoRádió adásában arra világított rá, hogy a kullancsok emberre és háziállatra egyaránt veszélyesek, de fontos különbséget tenni a betegségcsoportok között . „ A betegség a háziállatoknak kevésbé kockázatos, az emberre viszont komoly veszélyt jelent. Megfertőzheti a tejtermelő állatokat és az ember a nyers tej fogyasztásával is elkaphatja ” – figyelmeztet a szakember. Főként azoknak javasolja a megelőző védőoltást, akik tejtermelő állatokat tartanak és nyers tejet isznak, valamint gyakran járnak a természetbe. „A fertőződés legelső tünete, és talán ez a leggyakoribb – de hozzáteszem, hogy nem minden esetben jelentkezik, illetve az állatoknál gyakran nem látjuk, hiszen szőrösek –, az egy kokárda-szerű, piros bőrgyulladás . Ha ezt látjuk, akkor az szinte biztosan a Lyme-kórra utal, és akkor mindenképpen orvoshoz kell fordulni” – húzza alá a Nébih szakértője, majd hozzáteszi, hogy „ha időben kezelik, a Lyme-kór kezelhető, ellenkező esetben komoly, elhúzódó, hosszú távú, akár évekig tartó betegséget is képes okozni.” A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között . Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre . Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között . Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre . Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. A kutyáknál és macskáknál – jellemzően havonta, többhavonta – főként a cseppenthető oldatokat (spot-onokat) érdemes alkalmazni a kullancsok ellen. Vannak olyan nyakörvek is, amelyekben megtalálható ez a hatóanyag-tartalom – változó, hogy ezek meddig védik az állatot. A napjainkban tomboló forróságban sem csökken a kullancsok száma, ráadásul ugyanúgy árnyékos helyre húzódnak, mint a túrázók, ezért fokozottan érdemes vigyázni. A WebBeteg aláhúzza, a közhiedelemmel ellentétben a kullancsok nem a fákról ugranak áldozataikra, ráadásul nem is kizárólag az erdőben jelentenek veszélyt. A fűben, bokrok alacsony ágain tartózkodnak, és az arra sétáló állatok szőrébe vagy az ember ruháira akaszkodnak fel. A kullancsok kedvenc élőhelye az erdő, valamint a dús aljnövényzet, a magas páratartalmú környezet. Ne feledjük, hogy a kullancsriasztók nem nyújtanak biztos védelmet. A szabadban való tartózkodás után (akkor is, ha csak a kertben voltunk) mindig vizsgáljuk át magunkat, különös figyelmet fordítva a fejbőrre. Nagy előrelépés várható a kullancsok által terjesztett Lyme-kór elleni küzdelemben, küszöbön áll a védőoltás engedélyezése . Elveszett harmónia Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől. Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában! hirdetés
Eredeti cikk megtekintése →