← Vissza

news.bsdnet.hu

Tarot-horoszkóp 2026. augusztus 6.: Sorsfordító lapot húztak a csillagjegyek

Kiskegyed 2026-08-06 10:48
Kártyavetésnél elősófordul, hogy aki Az Ördög lapot kapja, az hirtelen összerezzen, mivel rossz ómennek tartják a lapot. Pedig valójában ez most nekünk ez kifejezetten jó jel, mivel fordított helyzetben húztuk ki a csillagjegyek közös lapját. Így Az Ördög a kísértésekről szól, és pont arra figyelmeztet, hogy bár szeretnéd a helyes utat választani, időnként nagyon nehéz ellenállni annak, hogy túlzásokba ess. Mivel a Hold most a Bika jegyében jár, amely a kényelmet és a nyugalmat jelképezi, könnyen eluralkodhat rajtunk a lustaság. A Yourtango szerint szerencsére a Nap és a mai tarot-horoszkóp is támogat abban, hogy ne engedjünk azoknak a szokásoknak, amelyek később a kárunkra válhatnak. Nézzük, mit tartogat még a csütörtök a csillagjegyed számára! Kapcsolódó: Ömleni fog a pénz: 3 csillagjegy EKKORTÓL végleg búcsút mondhat a pénzügyi káosznak és adósságoknak Kos (március 21. – április 19.) A csütörtöki tarot-kártyád: Fordított Kelyhek Hetese A mai tarot-kártyád arra hívja fel a figyelmet, hogy szembe kell nézned egy olyan igazsággal, amit talán nem szívesen hallasz. A Hold a Bika jegyében most főként az anyagi ügyeidre irányítja a figyelmedet. A pénzügyek még akkor is megfontoltságot igényelnek, ha egyébként jól alakulnak. Ma próbáld egyszerre szem előtt tartani az egész képet és a legapróbb részleteket is. Bika (április 20. – május 20.) A csütörtöki tarot-kártyád: Kehely Királynő Nagy szíved van, Bika, és ezt ma különösen sokan észreveszik. A Kehely Királynő az együttérzést és a kedvességet jelképezi. Gondold végig, van-e valaki a környezetedben, akinek most jól jönne egy kis támogatás. Nem kell megvárnod, hogy segítséget kérjen. Ha ma sokat gondolsz rá, keresd fel, és érdeklődj felőle. Kapcsolódó: Napi horoszkóp: az Oroszlán lesz a család szerencsemalaca, a Mérlegre ráköszönt a nagy szerelem, az Ikreknek életmentő lehet egy utazás Ikrek (május 21. – június 20.) A csütörtöki tarot-kártyád: Fordított Kardok Kettese Sokat gondolkodsz, és ez az egyik legnagyobb erősséged. Ha fontos döntés előtt állsz, mindig alaposan mérlegeled a lehetőségeidet. A mai tarot-lap szerint hamarosan egy igazán nehéz döntést kell meghoznod. Írd le a gondolataidat, rendezd magadban az érveket, és amikor végre döntöttél, ne nézz vissza. Rák (június 21. – július 22.) A csütörtöki tarot-kártyád: Botok Hármasa Nem mindig szereted a változásokat, de ha egyszer elhatározol valamit, teljes erőbedobással végigviszed. A Botok Hármasa most egy új kezdetet jelez. Előfordulhat, hogy egy baráton keresztül megismerkedsz valakivel, aki egy olyan lehetőséget mutat neked, amely teljesen új irányba tereli az életedet. Kapcsolódó: Vége a nincstelenségnek: elképesztő vagyon hullik 3 csillagjegy ölébe augusztus 15-től Oroszlán (július 23. – augusztus 22.) A csütörtöki tarot-kártyád: Fordított Csillag Ha most úgy érzed, megingott a hited, ne csüggedj. A Nap továbbra is a jegyedben jár, és fontos tapasztalatokat ad neked. A fordított Csillag arra emlékeztet, hogy minden helyzet képes megváltozni. Kitartással és türelemmel fokozatosan javulhatnak a dolgok. Készíts olyan tervet, amely valóban megfelel a saját céljaidnak, és maradj hű önmagadhoz. Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.) A csütörtöki tarot-kártyád: Kelyhek Tízese Mindig alapos vagy, és folyamatosan azon gondolkodsz, mi legyen a következő lépés. Ez a hozzáállás vezet el a boldogsághoz is. Ma talán búcsút kell mondanod egy régi szokásodnak, de cserébe nagyobb lelki nyugalmat nyersz. A Kelyhek Tízese az érzelmi és lelki beteljesülés lapja, ezért kedvező előjel minden olyan döntéshez, amelyet ma meghozol. Kapcsolódó: Ömleni fog a pénz: ezek a csillagjegyek jelentős fizetésemelést kaphatnak a következő hónapokban Tarot-kártya Kép: Kiskegyed/ Midjourney Mérleg (szeptember 23. – október 22.) A csütörtöki tarot-kártyád: Fordított Világ Vannak dolgok, amelyekhez egyszerűen idő kell. Hiába próbálsz siettetni valamit, az akár vissza is üthet. Ha egy befejezetlen feladat miatt aggódsz, ezért kaptad ma a fordított Világ lapját. Ez azt üzeni, hogy a késedelem is része annak az útnak, amelyen jársz. Talán éppen arra tanít, hogy bízz a folyamatban és legyél türelmes. Skorpió (október 23. – november 21.) A csütörtöki tarot-kártyád: Botok Királya A Botok Királya az erős vezetői képességeket jelképezi. Most itt az idő, hogy új dolgokat tanulj, és még magabiztosabban segíts másoknak. Válassz ma egy olyan készséget, amelyet szeretnél fejleszteni. Minden új tudás, amelyre időt és energiát fordítasz, hosszú távon bőségesen megtérül. Kapcsolódó: Pénzügyi hurrikán csap le augusztusban: ez a csillagjegy már holnap reggelre milliomos lehet! Nyilas (november 22. – december 21.) A csütörtöki tarot-kártyád: Az Uralkodónő A mai tarot-kártyád Az Uralkodónő , amely a bőséget jelképezi. A Jupiter uralma alatt álló jegyként különösen szerencsés időszakot élhetsz meg. Rájössz, hogy a megérzéseid egy kedvező lehetőséggel kapcsolatban helyesek voltak. Amikor a belső hangod arra ösztönöz, hogy lépj, ma nem habozol, hanem cselekszel. Bak (december 22. – január 19.) A csütörtöki tarot-kártyád: Fordított Kehely Király Ma figyelj oda arra, hogyan beszélnek veled mások. A fordított Kehely Király az érzelmi manipulációra figyelmeztet. Valaki megpróbálhat a sajnálatodra vagy az érzelmeidre hatni azért, hogy befolyásoljon. Lehet, hogy olyan véleményt szeretne rád erőltetni, amely ellentétes a saját értékrendeddel. Maradj hű önmagadhoz, és ne engedd, hogy eltántorítsanak a meggyőződésedtől. Kapcsolódó: Már most vedd meg a széfet: 2030-ra hihetetlenül gazdag lesz ez a három csillagjegy Vízöntő (január 20. – február 18.) A csütörtöki tarot-kártyád: A Főpapnő Ma különösen erősek a megérzéseid. A Főpapnő arra biztat, hogy figyelj a belső hangodra, mert fontos üzeneteket közvetít. Lehet, hogy augusztus 6-án egy kis csendre és nyugalomra vágysz. Ha erre nincs lehetőséged, akkor se keseredj el. A belső hang a legnagyobb zajban is megszólalhat. A lényeg, hogy nyitott legyél rá. Halak (február 19. – március 20.) A csütörtöki tarot-kártyád: Kardok Négyese Valami kellemes és megnyugtató dolog közeledik feléd. A Kardok Négyese békés megoldást és nyugodtabb időszakot jelez. Nagyon szeretnéd, hogy egy barátod életében végre pozitív fordulat történjen, és az ő öröme a te örömöd is lesz. Csütörtökön jó hírt kaphatsz vele kapcsolatban, és amikor megtudod, ne felejtsd el együtt ünnepelni vele.
Eredeti cikk megtekintése →