Most érkezett a tragikus hír: holtan találtak egy nőt a Duna egyik mellékágában
Blikk Rúzs
2026-08-06 11:19
46 éves nő holttestére bukkantak.
Tragikus felfedezést tettek kedden délután Pozsonynál: egy nő élettelen testére bukkantak a Duna egyik mellékágában, a Sihoť-sziget közelében. A rendőrséget nem sokkal 16 óra előtt értesítették az esetről.
A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy az elhunyt egy 46 éves nő. Rövidesen a mentők is megérkeztek, akik megpróbálták újraéleszteni, ám az életét már nem sikerült megmenteni.
Silvia Šimková, a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte , hogy a helyszínen halottkém is vizsgálta a történteket, majd igazságügyi boncolást rendeltek el.
Az ügy körülményeinek tisztázására nyomozás indult. A hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket arról, hogyan kerülhetett a nő a vízbe , illetve mi okozhatta a halálát. A rendőrség az eljárás előrehaladtával adhat további tájékoztatást az esetről – számol be róla a Paraméter .