● news.bsdnet.hu

Harminc éve zenél együtt Christian Eigner a Depeche Mode-dal, mint a legendás brit szintipop csapat turnédobosa. Az osztrák zenész tavaly csatlakozott ahhoz a különleges koncerthez, amely egy szimfonikus zenekar, egy férfikórus és hazánk ismert énekeseinek közreműködésével ünnepli a Depeche Mode munkásságát. A dobosnak annyira bejött a magyar zenészek hozzáállása és tehetsége, hogy most velük készíti új albumát. Bajkó Panka Főmunkatárs (Sztárvilág) Ezeket látta már? – Hogy szerzett tudomást a 101 Hang koncertről? – A megálmodói felvették velem a kapcsolatot, hogy elhívjanak, és én rögtön nemet mondtam. – Miért? – Mert a Depeche Mode zenekarhoz tartozom, és nem fogok ugyanannak a bandának a tribute koncertjén fellépni. – Mivel győzték meg, hiszen tavaly végül fellépett a koncerten? – Előtte volt egy szólókoncertem az A38-on, ahol találkoztam a létrehozókkal, akik elmesélték, hogy egy 70 fős szimfonikus zenekarral és egy 40-50 fős férfi karral lépnek színpadra, ez keltette fel végül az érdeklődésem. Mindig is szerettem volna nagyzenekarral fellépni, és egyértelművé vált, hogy ez a koncert nem egy klasszikus tribute , amikor egy az egyben eléneklik az adott zenekar dalait, hanem újragondolása azoknak. Megismertem Riederauer Richárdot, aki az egészet vezényli, azonnal szimpatikus volt, és egyértelmű volt, tudja, miről beszél. Két dalt választottunk ki, de az egyik alapvetés számomra az volt, hogy nem dolgozom együtt egy könnyűzenei bandával és énekessel sem. Ha azonban szimfonikus zenekar áll mögöttem és a szólókat a férfikar adja elő, akkor érdekel a dolog. Ricsi belement, és az egész hihetetlen élmény volt számomra. – Meséljen erről! Mit érzett? – Ha az ember ennyiszer játszott el egy dalt, ahányszor én ezeket, akkor nagyon érdekes teljesen új hangzásban hallani őket. Az is érdekelt, hogy miként hangzanak ezek a dalok akusztikus dobbal eljátszva , mindenféle elektromos hangzás nélkül, hiszen egy dobos végül is ezért lesz dobos. Ezért mondtam igent, és ezért mondtam másodszor is igent, mert ez egy nagyon jó produkció. És vannak terveim is velük. A dobos és magyar koncert karmestere, Riederauer Richárd azonnal megértették egymást / Fotó: Varga Dániel – Milyen tervek? – Az, hogy továbbfejlesztettem a közös munkát. Annyira jól kijöttünk egymással, és az egész zenekart annyira tehetségesnek tartom, hogy azonnal azon kezdtem el gondolkodni, hogyan tudjuk ezt továbbvinni. Mindig is vágytam arra, hogy a szólódalaimat egyszer szimfonikusokkal és egy kórussal kiegészítve vegyem fel, de eddig bármerre kerestem, nem találtam olyan zenekart, amely nemcsak eljátssza a dalokat, hanem újraértelmezi, sajátjává teszi. De ez most a Nemzeti Férfikarral és a Hungarian Studio Orchestra-val megvalósul, régi jó barátom, Florian Kraemmer pedig énekesként csatlakozott. Három dalt már felvettünk a Pannónia Stúdióban, és dolgozunk azon, hogy egy egész album elkészüljön, amellyel aztán turnézni is szeretnék. Christian Eigner két dalt játszott el a 101 Hang koncerten / Fotó: Papp Viktória – Általában egy zenekar énekese szokott szólóprojektbe kezdeni. Nem nehéz ez egy dobosnak? – Nem nehéz megcsinálni, ám jót csinálni nagyon nehéz. Dobshow-k során mindenkit a technikai tudás érdekel, de én úgy akartam az enyémet megalkotni, hogy azt, mint egy teljes történetet, egészében is lehessen értékelni, egy kerek zenei élmény legyen, amelybe akár hat-nyolc perces dalok is beleférnek. A mai fiatalok már nincsenek ezekhez hozzászokva, és ha ez régen is így lett volna, olyan bandák, mint a Pink Floyd, talán nem is létezhetnének. – Hogyan kezdett el dobolni? Egy vicces nagybácsi ajándéka volt a dobszett? – Négyéves voltam, és arra emlékszem, hogy láttam egy dobost a tévében, majd rámutattam a képernyőre, és azt mondtam, hogy ezt akarom csinálni. – Ki volt az, az tudja? – Nem. Lehet, hogy a Muppet Show dobos figurája, ennyi évesen benne van a pakliban. Ezek után kaptam egy kis dobszettet, amelyen a nagymamáméknál gyakoroltam, mert többnyire ott nőttem fel. Martin Gore és Dave Gahan, azaz a Depeche Mode mögött egy teljes turnézenekar van, ennek tagja Chriestian Eigner / Fotó: Fuszek Gábor – Ön rockzenész, mégis egy szintipop bandában játszik . Ez hogy alakult így? – Az ember dolgozik, emberekkel találkozik, eljutsz A-ból B-be, ahogy az életben is lenni szokott. De néha történnek olyan dolgok az életben, amikor azt mondod: "Megtaláltátok egymást." Mi akkor találtunk egymásra, amikor nekik szükségük volt rám, nekem pedig rájuk, összeillettünk, és azt éreztük egy pillanat alatt, hogy ez így meg is fog maradni. Nagyon jó élmény volt a zenekarban lenni még úgy is, hogy nem ugyanabban az országban születtem és nem egyszerre születtem velük, hiszen tíz évvel fiatalabb vagyok, mint a többiek. Ez csak azt jelenti, hogy nem lehettem alapító tag, de nagyon örülök, hogy ilyen sokáig családtag lehettem. – A lemeze miatt sokat van Budapesten, korábban is rendszeresen járt Magyarországon. Milyen emlékek fűzik ide? – Ausztriában nőttem fel, de az első külföldi koncertemet Budapesten játszottam, azt hiszem, úgy 16 éves korom körül egy szabadtéri fesztiválon valamilyen blues zenekarral. Egyébként Budapesten lenni nekem már majdnem olyan, mintha otthon lennék, ha valahonnan a tengerentúlról érkezünk ide, akkor meg kifejezetten ezt érzem. Amellett egyébként, hogy nagyon szeretem a gulyáslevest, nagyon jó koncertjeink vannak Budapesten, mert az itteni hangulat teljesen más, mint máshol. Depeche Mode