← Vissza

news.bsdnet.hu

Sokkot kapott a család: holtan vitte haza a betegszállító a 80 éves asszonyt Hatvanban

Blikk Rúzs 2026-08-06 12:46
Feljelentést tesznek az elhunyt idős nő hozzátartozói. Tragikus körülmények között vesztette életét egy 80 éves, Alzheimer-kórral és demenciával élő asszony, akit családja három éve otthon ápolt a Heves vármegyei Csányban. A múlt héten hirtelen rosszul lett, ezért mentő szállította a hatvani Albert Schweitzer Kórházba, ahol infúziós kezelést kapott és röntgenvizsgálatot végeztek rajta. Az orvosok másnap azzal bocsátották haza, hogy egy húgyúti fertőzésen kívül nem találtak olyan eltérést, amely indokolta volna a további kórházi ellátását. A családot azonban megrázó látvány fogadta , amikor megérkezett a betegszállító. Az asszonyt ülő helyzetben, leszíjazva szállították, és semmire sem reagált. Unokája a közösségi médiában azt írta, hogy már a járműhöz sietve látta, hogy nagymamája orrából és szájából alvadt vér folyik. Miután kinyitották a betegszállító ajtaját, hamar kiderült, hogy az idős nő már nem él. A betegszállítók közölték a hozzátartozókkal, hogy újraélesztést nem végezhetnek. A helyszínre 18 perccel később érkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A család feljelentést tett , a Hatvani Rendőrkapitányság pedig közigazgatási eljárást indított annak tisztázására, hogy milyen körülmények vezettek a rendkívüli halálesethez – erősítette meg a Blikknek a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A család jogi képviselője, Szekeres Judit szerint a hozzátartozók azt szeretnék, hogy az eset tanulságai nyilvánosságot kapjanak, és hasonló tragédia más családdal ne történhessen meg. A betegszállító cég vezetése közölte , hogy belső vizsgálat zajlik, amelynek lezárásáig nem kívánnak részletes tájékoztatást adni. A hatvani Albert Schweitzer Kórház főigazgatója, Szedlák Miklós részvétét fejezte ki a gyászoló családnak, és jelezte, hogy augusztus 1-jén rendkívüli vizsgálatot rendelt el az ügyben. Tájékoztatása szerint a betegszállítást nem a kórház szervezi, azt egy központi diszpécserszolgálat rendeli meg. Hozzátette: a kórházi dokumentáció alapján a vizsgálatok nem indokolták az azonnali osztályos felvételt, ugyanakkor a rendelkezés szerint a beteget fekvő testhelyzetben kellett volna szállítani. Forrás: 444.hu
Eredeti cikk megtekintése →