● news.bsdnet.hu

Nálunk semmi ilyesmi nem történt. Ugyanúgy főzte reggel a kávét . Ugyanúgy megcsókolt, mielőtt elindult dolgozni. Este ugyanúgy megkérdezte, kérek-e egy pohár vizet elalvás előtt. Én meg közben büszke voltam magunkra. Arra, hogy tíz év után is ilyen szépen szeretjük egymást. Aztán egy vasárnap elment zuhanyozni, és megszólalt a telefonja . Nem szoktam belenézni. Most sem akartam. Csak világított a kijelző. „Köszönöm a tegnapot. Végre megint önmagam lehettem melletted.” Ennyi állt benne. Nem volt szív. Nem volt csók . Nem volt „hiányzol”. Csak ez. És ettől lett igazán ijesztő. Amikor kijött a fürdőből, csak odatartottam elé a telefont. Nem kérdeztem semmit. Ő pedig nem tagadott. Leült. Azt mondta: – Nem úgy történt, ahogy gondolod. Nevetni tudtam volna. Persze. Mind ezt mondjátok. Aztán mesélni kezdett. És minden mondattal egyre kevésbé tudtam, hogy haragudjak-e vagy sírjak. A nő ötvenkilenc éves volt. Özvegy. Parókát hordott . Kemoterápiára járt. Ő pedig önkéntesként ismerkedett meg vele a kórházban. Hetekig csak beszélgettek. A nő azt mondta, mellette nem érzi betegnek magát. Aztán egyik este megcsókolta. És a férjem visszacsókolta. – Miért? – kérdeztem. Sokáig hallgatott. – Mert amikor rám nézett, hősnek láttam magam. Nálad már csak férj vagyok. Ez a mondat úgy vágott belém, hogy levegőt sem kaptam. Eszembe sem jutott, hogy neki is szüksége lehet arra, hogy valaki csodálja. Én évek óta csak azt vettem észre, ha rossz helyre tette a kulcsot. Ha elfelejtett tejet venni. Ha horkolt. Ő pedig közben valahol elveszítette önmagát. És egy idegen nő szemében találta meg. Sokkal könnyebb lett volna gyűlölni egy fiatal szeretőt, egy vörös rúzst, egy csipkés fehérneműt. Ehelyett egy halálosan beteg asszony állt közöttünk. Akire nem tudtam féltékeny lenni. Csak arra, amit adott neki. Azóta eltelt nyolc hónap. Nem tudom, együtt maradunk-e. Azt sem tudom, meg tudok-e bocsátani. De egy dolgot már tudok. A megcsalás nem mindig arról szól, hogy valaki mást szeretnek jobban. Néha csak arról, hogy valaki végre újra látni szeretné önmagát. És ez az a fajta árulás, amelynek nincs igazi győztese. Edina történetét Szerémi Bora jegyezte le