● news.bsdnet.hu

Anyum 98 éves. Egyedül nem tud utcára menni: fodrászhoz , bevásárolni én viszem. Próbáltam online időpontot foglalni az okmányirodába – nem sikerült. Bementem. A recepción azt mondták: jöjjünk kétfőn-kedden 8-ra. Nem tudok 8-ra menni egy altatóval alvó idős emberrel. Akkor szerdán 11-re. Mentünk. A lakótelepen kanyargott a sor. Anyut leültettem egy padra, én beálltam a sorba. Észrevettem, hogy a járókereteseket és az egyéb invalidusokat soron kívül beengedik. Bejutottunk. Az i dősek másik sorszámot kaptak, külön ügyintézést tartottak fenn a számukra. Minden elismerésem! Így csak egy órát vártunk – mentek a dolgok flottul. Na de, ha már egyszer az ember “ügyintéz”, figyeli a környezetet is. Előttünk egy anyuka volt egy 18 éves lánykával. A recepciós szerette volna lebeszélni anyát: nem kell kísérgetni egy 18 évest, tele van a helyiség , az idősek mind kísérővel jöttek. Nincs ülőhely. Nem baj, majd állnak. Majd hozzám fordul: ilyenek ezek. Anya nélkül semmit nem tudnak elintézni. Hogy fog egyetemre menni? És tényleg: még mindig ott álltak, vártak a sorukra, miközben mi már végeztünk.