← Vissza

news.bsdnet.hu

Ki lesz az új köztársasági elnök? Már augusztus 20-án fontos feladat vár rá

Divany 2026-08-06 15:45
Az új köztársasági elnök megválasztásának folyamata most ismét felgyorsult, a parlament augusztus 11-én szavaz az új államfő személyéről, aki Sulyok Tamás távozása után betöltheti a megüresedett pozíciót. A kormányt szorítja az idő, mert Sulyok mandátumának július 20-i megszűnése után az Országgyűlésnek 30 napja van arra, hogy döntsön az utódról; vagyis a határidő augusztus 19-én jár le. Bár egyelőre csak találgatások láttak napvilágot arról, ki lehet az új államfő, vannak arra utaló jelek, hogy a Tisza-kormány dűlőre jutott a köztársasági elnök személyét illetően. Magyar Péter közös fotót posztolt Baka Andrással , a Legfelsőbb Bíróság korábbi, eltávolított elnökével, aki a legesélyesebb jelöltnek látszik az eddig felmerült nevek közül. Az Index azt írja, Baka András kinevezése azért is bírna különleges jelentéssel, mert 15 év különbséggel ugyanannak az államjogi eljárásnak a szereplőjévé válna, csak ezúttal a másik oldalról. Az előző kormány kétharmados többséggel eltávolított közjogi méltósága léphetne az új kormány kétharmados többsége által eltávolított köztársasági elnök helyébe. A Tisza frakciója szombaton szavaz arról, hogy kit jelöl államfőnek, azonban a lehetséges jelöltek kilétét nem árulták el. A jelölési folyamat emlékezetes része volt, amikor Polgár Judit sakknagymester – akit tizenhat tudós, művész és civil szereplő is ajánlott – visszautasította Magyar Péter és a Tisza Párt felkérését . Polgár Judit kifejtette, hogy nem érez magában elég erőt ahhoz, hogy vállalja a megosztott nemzet egyesítésének felelősségét. Magyar Péter elismerte a saját felelősségét a kommunikációs hibákért , miközben a Tisza Párt támogatói köréből sokan hiányolták a szélesebb körű egyeztetést. Ezzel a döntéssel a lehetséges köztársasági elnök felkutatása visszatért a kiindulópontra. A kormánypártnak és a nyilvánosságnak az elmúlt napokban számos neves jelöltet ajánlottak. Az Ügyvédkör Bárándy Péter volt igazságügyi minisztert javasolta , bár ő úgy fogalmazott, a kialakult méltatlan szituáció meggondolandóvá teszi a felkérést. Puzsér Róbert, Lányi András és Fleck Zoltán Laczó Adrienn volt bírónőt és ügyvédet nevezte meg , aki nyitott lenne a jelöltségre . Horn Gábor és Ungváry Krisztián Romsics Ignác történészt látná szívesen a székben, míg Iványi Gábor lelkész jelezte, hogy tisztelettel vállalná a feladatot. Vona Gábor a Második Reformkor részéről Pálinkás Józsefet, Ángyán Józsefet, Kassai Lajost, Tölgyessy Pétert és Lányi Andrást javasolta . A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között . Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre . Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között . Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre . Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. Ahhoz, hogy valaki érvényes jelöltté váljon, a képviselők legalább egyötödének írásbeli ajánlása szükséges a szavazás elrendelése előtt . A szavazás napján mindössze 40 perc áll rendelkezésükre a voksaik leadására, és a jelölteknek sincs sok idejük a felkészülésre. Az államfőválasztás szabályai alapján az első fordulóban az nyeri el a tisztséget, aki megkapja a képviselők kétharmadának támogatását. Ha ez nem sikerül, a második fordulóban a két legtöbb szavazatot kapott jelölt közül az egyszerű többséget megszerző induló győz . Amint lezárul a szavazás, és kihirdetik az eredményt, az új köztársasági elnök az Országgyűlés előtt leteszi a hivatali esküt. Ezzel készen áll arra, hogy augusztus 20-án már a Kossuth téren állva köszöntse az országot a nemzeti ünnepen. Kapcsolódó: ennyit kereshet a magyar miniszterelnök. Elveszett harmónia Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől. Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában! hirdetés
Eredeti cikk megtekintése →