← Vissza

news.bsdnet.hu

Mennyei citromos tiramisu recept: hűsítő nyári desszert limoncellóval

Kiskegyed 2026-08-07 03:30
A tiramisu már évek óta az egyik legnépszerűbb nyári desszert, mivel lágy textúrája és édes íze selymesen olvad a szánkban. Az olasz konyha finomságát pedig igazi habkönnyű nyári köntösben is elkészíthetjük, hiszen néha érdemes eltérni a hagyományos recepttől . Ebben a változatban a citromé lesz a főszerep, a babapiskótákat pedig kávé helyett most limoncellóba mártjuk, így egy izgalmas új végeredményt kapunk. (Természetesen csak felnőtteknek szolgáljuk fel az alkoholos változatot!) Ez a desszert pedig a limoncellón kívül azért is különleges, mivel sütés nélkül is elkészíthető. A nyári kánikulában pedig igazi megváltás, hogy nem kell bekapcsolni a sütőt, helyette pár óra hűtés után máris ehetünk a tiramisuból, hiszen hamar összeérnek az ízek! Citromos tiramisu recept Fotó: Getty Images Először válasszuk szét a tojásokat, a fehérje és a sárgája kerüljön egy-egy külön tálba . Gépi habverővel verjük habosra a tojássárgáját és a kristálycukrot, egészen addig, amíg az szinte ferhérré nem vált. Majd óvatosan forgassuk bele a mascarponét, adjuk hozzá a citromhéjat és a frissen facsart citromléből fél decit is. Ezután verjük kemény habbá a tojásfehérjét, és forgassuk bele a mascarponés krémbe óvatosan, hogy könnyű, levegős állagot kapjunk a végén. Egy másik tálban keverjük össze a maradék citromlevet a limoncellóval, a porcukorral, és a vízzel. Ha ezzel megvagyunk, akkor a babapiskótákat forgassuk meg ebben a citromos keverékben, majd egy 20x25 centis üvegtál aljára rakjunk egy réteget az áztatott babapiskótákból, erre kanalazzunk rá egy adag krémet, majd simítsuk el, végül jöhet még egy adag babapiskóta, és mascarponés krém. Reszelt citromhéjjal megszórhatjuk a tetejét, ha szeretnénk, de a legfontosabb lépés az, hogy 4 órára betegyük a hűtőbe pihenni tálalás előtt.
Eredeti cikk megtekintése →