● news.bsdnet.hu

Macondo bukását, és a kolumbiai város alapítói, Úrsula (Marleyda Soto) és José Arcadio Buendía (Diego Vásquez) átkának beteljesedését vetíti előre a Netflixen augusztus 5-én debütált Száz év magány második évada. A sorozat eddig sem volt lélekemelő néznivaló, de a Nobel-díjas Gabriel Garcia Márquez által írt, 1967-ben megjelent, eddig megfilmesíthetetlennek tartott regény adaptációja most visszatért, hogy újfent önsanyargatásba taszítsa nézőjét, elkalauzolva eközben bennünket a totális reménytelenség tárházának falai közé, némi szépséget is felvillantva persze, és rácáfolva a kétkedőkre. A Száz év magány igenis feldolgozható, csak vért kell izzadni érte, nemcsak a készítőknek, hanem nekünk is a képernyő előtt. Eszembe se jutna azt állítani, hogy a Száz év magány könnyen közel enged magához, már csak azért sem, mert egy transzgenerációs családi drámáról van szó, egy közös félelemről, amely a Buendía család tagjait szinte egymáshoz béklyózza. Adjuk hozzá mindehhez, hogy vérözönösek is Macondo hétköznapjai, és a mátriárka, Úrsula egyre nehezebben tudja a kezében tartani az irányítást. Aureliano Buendía ezredesnek (Claudio Catano) mondjuk nem is lehet parancsolni, aki felnőtt korára elsodródott a háborúsdi felé, a liberálisok és a konzervatívok konfliktusában kulcsszerepet vállalva. Az egyre morcosabb, erőszakosabb férfi igaz, hogy megvédte Macondót a konzervatívok befolyásától, ám eközben a saját lelkét áldozta fel, ennek, mármint az ütközetnek az utórengéseit láthatjuk a Száz év magány második évados kezdésében. Aureliano Buendía szikár vállait a béketárgyalások, szigorú anyja és a hadszíntéren szerzett traumái mellett 17, más és más anyától született törvénytelen gyermekének súlya is húzza, a totális összeomlás felé ráncigálva őt. A végtelen szenvedésről is szólhatna a Netflix kolumbiai sorozata, ám az alkotók igenis odafigyeltek arra, hogy a realizmus mellett a néha nehezebben észrevehető, de azért jelenlévő varázslatos pillanatokat is elhozzák nekünk. Amilyen vészjósló és gondterhes történetet mesél el a Száz év magány, emellett jócskán felbukkan benne a remény, mint átívelő motívum. Hiába isszák felmenőik tetteinek levét, a család új generációs tagjai hozzáteszik a magukét Macondo sztorijához. Például az ikrek (Julián Román), akiket saját anyjuk se tud megkülönböztetni egymástól, ám ők lehetnek azok, akik új életet hoznak végre a szebb napokat is látott, néha még mindig paradicsomi helyre. Lerí a Száz év magányról, hogy a forgatókönyvet színdarabírók jegyzik, többek közt Camila Brugés, aki a Netflix Tudum oldalának nyilatkozott érdekeseket, és aki tagja volt annak a csapatnak, amely jó érzékkel úgy döntött, hogy az alapanyagot minél szorosabban igyekszik majd követni. George R. R. Martinnak is a legnagyobb baja az a Sárkányok házával , hogy a showrunner a saját szája ízére szabta a televíziós adaptációt, míg a Száz év magányt nézni szinte ugyanolyan élmény, mint a lapokat forgatni. A regény elevenedik meg, a nyelvezet, a folyamatos narráció, az emelkedett stílus mind ott vannak a szériában, megspékelve nagyszerű, festményszerű kompozíciókkal, és olyan fényképezéssel, amely szintekkel az átlag Netflix-produkciók fölé emelkedik. A pátoszos zene, látványvilág, a karakterek szájába adott mondatok úgy állnak össze, ahogy legjobb pillanataikban is maximum a csillagok szoktak az égen. Az egyetlen komolyabb gondom a sorozattal, az a tévéipar egészére ráhúzható probléma, hogy már megint bő másfél évet kellett várnunk a folytatásra, és ilyenkor iszonyúan nehéz visszacsatlakozni, főleg egy olyan komplex történetbe, mint a Száz év magányé, ahol rengeteg karaktert mozgatnak, mindenki mindenkivel kapcsolatban van, és az embernek az is nehézséget okoz, hogy megkülönböztesse egymástól a szereplőket. Persze, a nevek beszédesek, a különböző, ismétlődő keresztnevű embereket visszatérő, domináns tulajdonságokkal ruházta fel már Márquez a regényben, hogy ne hulljon ki az összes hajunk a beazonosításuktól. A Száz év magány különlegessége, hogy továbbra is a színházi emelkedett stílust vegyíti a dél-amerikai sorozatokra jellemző heves, ajtócsapkodós, üvöltözős, érzéki, vetkőzős történetmeséléssel. Ezáltal egy olyan egyveleget kapunk, ami nagyon ritka, és talán, a könyvből és a forrásból fakadóan is megismételhetetlen. Néha, nagyon ritkán a cselekmény azért lelassul, komótosabb, mint az első évadban, de még így is azt mondanám, hogy ez a Netflix-adaptáció egy mestermű, amit a későbbiekben biztosan hivatkozás alapnak használnak majd. A Száz év magány második évada már a Netflixen nézhető, a finálé, az utolsó rész augusztus 26-án debütál a platformon.