← Vissza

news.bsdnet.hu

Az RTL műsorvezetője annyit keresett, mint a köztársasági elnök: így derült ki

Femina 2026-08-07 05:50
M. Kiss Csaba nagyon jól keresett anno az RTL-nél, köztársasági elnöki fizetése volt. M. Kiss Csaba neve sokak számára a Napló című műsorból lehet ismerős, jelenleg pedig a Neshama TV Én és a pénz című műsorának házigazdájaként kérdezi vendégeit a pénzügyekről. A Meglepetés magazinnak adott interjúban azonban ezúttal ő válaszolt az anyagiakat érintő kérdésekre. Neshama (@neshamatelevision) által megosztott bejegyzés Elmondása szerint mindig elégedett volt a keresetével , hiszen karrierje során fokozatosan emelkedett a fizetése. Az első igazán kiemelkedő összeget akkor kapta, amikor elindultak Magyarországon a kereskedelmi televíziók, és az RTL Klubhoz szerződött. - De az első igazán sok pénzt a kereskedelmi tévék indulása kor, az RTL Klubnál kerestem. Akkoriban annyi volt a havi fizetésem, mint a köztársasági elnöknek, Göncz Árpádnak. 450 ezer forint nagyon jó pénznek számított 1997-ben - idézi a Story.hu . A műsorvezető ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a jó fizetés mögött rengeteg munka állt és hozzátette, fiatalon már két gyermek édesapja volt, később pedig ötre bővült a család, így mindig akadt helye a megkeresett pénznek. - Sosem herdáltam el a fizetésemet, a dohányzáson kívül nincs is más szenvedélyem, például még kávét sem szoktam inni - tette hozzá. Az autóválasztásában is a praktikumot részesíti előnyben, jelenleg egy 16 éves kocsit használ. Mióta családjával Nagykovácsiból Budapest belvárosába költöztek, legtöbbször inkább kerékpárra pattan, mert úgy érzi, a városi közlekedésben ez gyorsabb és kényelmesebb megoldás. A magyar futballista teljesítménye az elmúlt időszakban nemcsak sportszakmai, hanem anyagi szempontból is meghozta az eredményét. Cover-fotó: YouTube/Neshama TV Már megvásárolható  a Femina első könyve: A láthatatlan gyógyító Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig. Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? Promóció
Eredeti cikk megtekintése →