● news.bsdnet.hu

A minap, amikor elkezdtem készülni az interjúra, megpróbáltam visszapörgetni az Instagram-oldaladat a legelejére, hogy megtaláljam az első posztodat. Aztán egy idő után feladtam, mert nagyjából 3700 bejegyzésed van. Emlékszel arra a posztra, ami annak idején igazán ismertté tett? Az Instagramot azért elég fiatalon kezdtem, ott még a divattal foglalkoztam, outfit-képeket posztoltam. Az áttörést akkor éreztem, amikor elkezdtem beszélni a videóimban, és az emberek jobban megismertek. Előtte csak tátogtam, táncolgattam – akkor még nem is TikTok volt, hanem Musical.ly, és nagyon mentek ezek a videók. Aztán, amikor az érettségi környékén elkezdtem a tanulásról beszélni, arról, hogyan készülök az írásbelire, szóbelire, akkor jött az áttörés. Pont a Covid alatt érettségiztem, akkor lettem szélesebb körben ismert. Amikor láttad, hogy egyre jobbak a számaid és az eléréseid, akkor már gondoltál arra, hogy ebből akár karrier is lehet? Vagy inkább csak sodródtál az árral? Én eleve úgy kezdtem el az egészet, hogy szeretnék híres lenni. Ez volt a célom. Nem anyagi oldalról tekintettem rá, nem az volt a tervem, hogy ez lesz majd a munkám. Azt szerettem volna, ha valaki meghallja azt a nevet, hogy Odett, akkor én jussak eszébe. Az anyagi része nyilván később jött vele együtt, de valahol mindig is tudtam, hogy egyszer ez lesz a fő irányvonalam. Fotó: Leéb Ádám Ahogy említetted, az elején még inkább a divat volt a középpontban. Amikor ismert lettél, volt konkrét elképzelésed arról, milyen irányba szeretnéd vinni az oldaladat? Sajnos nem, utólag pedig látom, hogy ezt csinálhattam volna jobban. Ezt egyébként tanácsolnám minden feltörekvő tartalomgyártónak: legyen egy világos irányvonal, mert nagyon nehéz volt az emberek fejében elültetni, hogy ki is vagyok. Valakihez csak egy outfit-videóm jutott el, máshoz egy táncos felvétel, a harmadikhoz egy edzős. Emiatt sokan csak úgy gondoltak rám, hogy „egy kis influ”, „a TikTokos lány”, és ez nem volt feltétlenül jó. Tudatosan kellett dolgoznom azon, hogy sportolóként tekintsenek rám. Most már szerencsére, amikor felismernek az utcán, akkor testépítőként, versenyzőként ismernek meg, de ezt hosszú évek munkájával értem el. Pedig korábban versenytáncoltam, mégsem mutattam meg ebből szinte semmit, és ezt utólag hibának érzem. Rengeteget lehetett volna építeni arra, hogy táncosként ismerjenek meg. Ehelyett inkább a lifestyle, bulvárosabb témák jutottak el az emberekhez: az érettségi, a műtétem és hasonlók. Amikor tudatosabban kezdtem az edzésre és a sportra építeni a tartalmaimat, akkor szépen lassan az emberek fejében is átalakult, hogy ki vagyok. Kik követnek leginkább? Van egy meghatározó korosztály vagy célcsoport? Ez nagyon sokat változott az elmúlt években, hiszen idén már tíz éve vagyok jelen a közösségi médiában. 13 évesen kezdtem, hamarosan pedig betöltöm a 24-et. Kezdetben zavart, hogy ennyire fiatalok követtek. Mentem az utcán, és 12–13 évesek ismertek fel, én pedig úgy éreztem, hogy ez nem biztos, hogy jó, mert a testépítés szerintem egy teljesen más korosztályt szólít meg. Azóta sokat változott a követőtáborom. Azt veszem észre, hogy nagyon sokan együtt nőttek fel velem, és ma már leginkább a 24–35 éves korosztály követ. Az is sokat változtatott ezen, hogy elkezdtem politikáról beszélni, illetve én magam is felnőttem, a tartalmaim is komolyabbak lettek. Persze a mai napig előfordul, hogy futás közben odajön hozzám egy 13 éves kislány, aztán a Sparban egy hatvan év körüli bácsi mondja, hogy látta a videóimat és szurkolt nekem a versenyeken. Szóval azt érzem, hogy nagyjából a 12 évesektől egészen a 65 évesekig minden korosztályt elérek. Szerinted mi az, ami miatt ennyi követőre tettél szert? Mi volt az, amivel annak idején ki lehetett tűnni, és mennyit változott azóta az emberek ingerküszöbe? Az ingerküszöb folyamatosan tolódik, ezt látom. Szerintem annak is köszönhetem, hogy befutottam – bármennyire is nagyképűen hangzik –, hogy nagyon megosztó személyiség vagyok. Ez sajnos vagy nem sajnos, de kell ahhoz, hogy valaki érdekes legyen. A testépítés önmagában is egy különleges sport, és szerintem én alapból is mindig egy kicsit más voltam. Már az óvodában és az iskolában is kilógtam a sorból. Ennek megvoltak a hátrányai, de talán pont emiatt lettem érdekes az emberek számára. Mostanra pedig úgy érzem, hogy a social jelenlétem már értéket is tud képviselni. Például a politikai tartalmaimmal úgy érzem, tudok adni valamit az embereknek. Javíts ki, ha tévedek, de nekem inkább introvertáltnak tűnsz, mint extrovertáltnak. Pedig ez elsőre egy kicsit paradoxonnak hat. Egy kognitív disszonancia. Mert mégis sokan ismernek, szerepelsz, bár rendezvényekre például nem is nagyon jársz, ugye? Igen, szinte nullára redukáltam a rendezvényeken való megjelenést. Fotó: Leéb Ádám Hogy sikerült ezt összeegyeztetni? Ez egy hosszú önismereti út volt. Sokáig azt hittem magamról, hogy extrovertált vagyok, és ezt mások is így látták. Ebben biztosan szerepe volt annak, hogy versenytáncoltam. Az egy színpadi sport, folyamatosan emberek között voltam, mindig a középpontban. Aztán amikor a testépítés bekerült az életembe, rájöttem, hogy valójában nem is élvezem annyira a nagy társasági eseményeket. Ráadásul versenyzőként nagyon hamar lemerül a „szociális akkumulátorom”. Ma már tudom, hogy inkább introvertált vagyok. Régen azt hittem, minden meghívásra igent kell mondanom, minden rendezvényen ott kell lennem. Valószínűleg akkor erre szükség is volt, hogy eljussak idáig, de ma már sokkal könnyebben mondok nemet, és ez felszabadító érzés. Szeretek introvertált lenni. Ettől még a testépítés továbbra is színpadi sport, és a social media miatt sokan extrovertáltnak gondolnak, de valójában nem vagyok az. Húszéves voltál, amikor megjelent az életrajzi könyved. Szerinted nem volt egy kicsit korai? Az elmúlt négy évben szerintem többet változtam, mint előtte a húsz év alatt összesen. Fejben is, külsőleg is rengeteget. Utólag már nem csinálnám meg azt a könyvet. Nem is reklámozom, és sokszor úgy vagyok vele, hogy „Úristen, minek kellett ez?”. Ugyanakkor nagyon könnyen jött. Pár hét alatt szinte kiömlött belőlem az egész, és úgy voltam vele, hogy ha másnak nem is, nekem jó emlék lesz. Lehet, hogy negyvenévesen majd írok még egyet. Akkor már teljesen más szemmel tudok majd visszanézni az életemre. Megértem azokat, akik szerint korai volt, utólag én is úgy látom. De akkor jött egy lehetőség: megkeresett egy könyvkiadó, én pedig nem akartam nemet mondani. Ráadásul ezt a könyvet tényleg én írtam. Sokan nem tudják, de rengeteg életrajzi könyvnél csak lediktálják a történeteket, és valaki más írja meg. Nálam ez nem így volt, ezt végig én írtam, sőt dokumentáltam is videókban. Utólag már máshogy látom, de akkor ezt éreztem helyes döntésnek. Az oldalad tartalmainak nagy részét az egészséges életmód és az edzések teszik ki. Korábban versenytáncoltál, most pedig testépítő vagy. Mit tanított neked a sport, amit az élet más területein is hasznosítani tudsz? Konkrétan mindent a sportnak köszönhetek. Még az üzleti életbeli sikereimet is a sportnak tulajdonítom. Őszintén azt gondolom, hogy ha nem sportoltam volna, ma sehol nem tartanék. A tánc annyira meghatározta az életemet – mentálisan és fizikálisan is –, hogy teljesen más lett miatta az élethez való hozzáállásom. Teljesen más az, amikor látom valakin, hogy sportolt valaha, vagy versenyzett valamiben, és más az, aki nem. Az önfegyelmemet, a kitartásomat, azt a gondolkodásmódot, hogy soha nem adom fel, mind a sportnak köszönhetem. És nem mellesleg mindig egy biztos kapaszkodó is volt számomra. Bárkinek, akinek mentális problémája van, elsőként a sportot ajánlanám. A versenytánchoz egészen más testalkat kell, mint a testépítéshez. Mennyire vagy ma rendben a testeddel? Változott az évek során a viszonyod hozzá? Ez napról napra változik, egyetlen nap alatt is négyszer megváltozik a testképem saját magamról. Viszont azt gondolom, nem véletlen, hogy végül a testépítés felé sodort az élet. A tánc örök szerelem marad számomra, szerintem mindig az első helyen lesz, de már táncosként is titkon ilyen testalkatra vágytam. Nekem tetszik a versenyforma. Tudom, hogy sok embernek nem, de én egyszerűen így érzem jól magam. Ez az, ami motivál. Sokan kérdezik, mi adja a motivációmat. Az, hogy így nézek ki. Ennél több motiváció nekem nem kell. Melyik sporteredményedre vagy a legbüszkébb? Testépítőként a 2024-es abszolút magyar bajnoki címemre vagyok a legbüszkébb, illetve arra, hogy megszereztem a profi kártyámat, amivel hivatalosan is profi sportoló lettem. Versenytáncosként pedig az „A” országos bajnoki címemet emelném ki, illetve azt, hogy U21-es magyar bajnoki döntős, ifjúsági magyar bajnoki döntős és ifjúsági ranglistavezető is voltam. Fotó: Leéb Ádám Sportolóként határozod meg magad, ugyanakkor tartalomgyártó és ismert ember is vagy. Ez azért komoly nyomással járhat. Hogyan éled meg az ismertséget? Én erről mindig teljesen nyíltan beszélek: azért kezdtem el tartalmat gyártani, mert ismert akartam lenni. Amikor megyek az utcán, és sokan felismernek, vagy odajönnek fotózkodni, gyakran megkérdezik tőlem az ismerőseim, hogy nem zavar-e. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy én ezért kezdtem el ezt csinálni. Az volt a célom, hogy ismerjenek az emberek, szóval ebből a szempontból célba értem. Persze van, hogy nagyon fárasztó, amikor sokan odajönnek, de úgy vagyok vele, hogy ez a munkám része. Ami viszont valóban megterhelő tud lenni, az az online bullying és az a nyomás, ami ezzel jár. Ez az a fajta nyomás, ami igazán nehéz. Hogy mindig felelősségteljesen kommunikáljak, mert egyetlen mondatot is nagyon könnyű félreérteni. Az elmúlt tíz évben rengeteget tanultam ezen a téren. Szerintem ma már felelősségteljesen kommunikálok, akár testépítésről, pénzügyekről vagy politikáról beszélek. Erre nagyon figyelek. A bántó kommenteket viszont senki nem tudja teljesen elkerülni. Szerintem én ezeket jól kezelem. Néha előfordult, hogy kifakadtam vagy visszaszóltam, de tíz percnél tovább biztosan nem rágódom rajtuk. Nemrég volt is egy videód erről, amit nagyon sokan megosztottak. Kívülről tényleg úgy tűnik, mintha lepattannának rólad ezek a kommentek, de néha mégis betelik a pohár. Az életminőségedet mennyire befolyásolják? Ahhoz képest, hogy mennyi negatív kommentet kapok, szerintem egészen jól viselem. Persze rengeteg pozitív visszajelzés is érkezik, de ha napi több ezer kommentet olvas az ember, egy gyengébb lelkületű ember szerintem ezt nem feltétlenül bírná. Az emberek ezt addig nem is látják, amíg nem olvassák el a kommenteket. Amikor kiraktam azt a videót, hogy most már elég volt, rengetegen írták, hogy nem is tudták, mennyi negatív üzenetet kapok. Én meg csak néztem, hogy tényleg nem látszik? Sokan nem is gondolják, milyen mennyiségű bántást kap egy tartalomgyártó. De úgy vagyok vele, hogy ez is része ennek az egésznek. Sőt, valahol még hasznot is csinálnak nekem, mert pörgetik a videóimat. Úgyhogy csinálják csak. A magánéleted szinte teljesen tabu. Egyáltalán nem kommunikálsz róla. Hogyan tudod ennyire különválasztani a magánembert és azt, akit a nyilvánosság ismer? Ez valahogy ösztönösen bennem van. A családomat nagyon védem. Régebben többet mutattam belőlük, amikor még otthon éltem, de ma már tudatosan figyelek arra, hogy ne tegyem ki őket annak a bántásnak, amit én kapok. Nekik sokkal rosszabb látni azt, hogy engem mennyit támadnak, mint nekem megélni ezeket. Ezért nem szeretném őket ennek kitenni. A magánéletem egyébként – lekopogom – tíz év alatt szerencsére teljesen bulvármentes maradt. Nem voltak szerelmi botrányok vagy hasonló történetek. De ha egyszer lesz valaki az életedben, nem lenne egyszerűbb, ha az emberek tőled tudnák meg, minthogy valaki lefotózzon benneteket egy bevásárlóközpontban? Nincs bennem az, hogy bármit tudatosan titkolni akarok. Érdekes, hogy te azt mondod, nem osztok meg sokat, mert közben sokan azt vetik a szememre, hogy túl sokat mutatok az életemből. Például a lakásomat. Az szerintem nem ugyanaz. Én is ezt gondolom. Nyilván az is a magánéletem része, de egészen más, mint a párkapcsolatom. Ha egyszer majd lesz szerelem az életemben, ő valószínűleg eleve tudni fogja, hogy ismert ember vagyok. Ez nem lesz számára meglepetés, ezzel együtt kell majd tudnia élni. Kik azok az emberek, akikre mindig számíthatsz? Egyértelműen a családom. Anyukám, apukám, a nővérem és az öcsém. Ők nekem a minden. Ha az egész világ megszűnne, és csak ők maradnának, én akkor is teljesen boldog lennék. Nem titkolod, hogy melyik politikai oldal áll hozzád közelebb. Mikor kezdtél közéleti tartalmakat is közzétenni? 2024 januárjában. Még a kegyelmi botrány előtt kezdtem el foglalkozni a politikával, és mire az az ügy kirobbant, addigra már valamennyire képben voltam azzal, hogy mi történik az országban. A gyermekvédelmi tüntetés volt az első olyan esemény, amiről már konkrét videót készítettem, aztán jött az európai parlamenti választás, amikor szintén arra buzdítottam az embereket, hogy menjenek el szavazni. Később lett külön műsorom a Spirit FM-en, ahol politikáról beszélgettünk, egyre több helyre hívtak ezzel kapcsolatban, én pedig egyre jobban beleástam magam a témába. Annyira megtetszett ez a világ, hogy jelentkeztem politológia mesterszakra is. Nagyon beszippantott a politika, és örülök neki, hogy végre képben vagyok. Korábban zavart, hogy nem tudtam, milyen pártok vannak, vagy mi történik az országban. Most már ezt egészen másképp látom. Fotó: Leéb Ádám Volt egy konkrét pont, amikor azt mondtad, hogy most már tényleg beleásod magad? Nem, ez teljesen organikusan alakult. Az egész úgy kezdődött, hogy a Youtube egyszer csak bedobott egy Jólvanezígy-adást. Fogalmam sem volt, miről beszélnek. Elhangzottak nevek, pártok, de én akkor még semmit nem értettem belőle. Otthagytam háttérzajnak, aztán egyre több ilyen műsort, podcastet hallgattam, és szép lassan beszippantott az egész. Ma pedig már szinte kizárólag politikai, közéleti tartalmakat hallgatok. Előfordult már, hogy politikai okokból mondtál nemet egy együttműködésre? Igen, volt ilyen. Például az egyik energiaital márkával is lett volna egy együttműködésem, de pont azután kerestek meg, hogy kijött a Félmillió Fiatal csapatával az első videónk, amiben épp egy olyan üvegre volt ráragasztva Putyin arca. Ott úgy éreztem, hogy ezt már nem szeretném elvállalni. Szerinted egy ismert embernek kötelessége megszólalni politikai kérdésekben? Mit gondolsz azokról, akik inkább csendben maradnak? Szerintem csak akkor szólaljon meg valaki, ha tudja, miről beszél. Ha képben van, hitelesen tudja képviselni az álláspontját, és tényleg hisz benne. Ne azért mondjon valamit, mert pénzt kap érte, vagy mert azt érzi, hogy muszáj megszólalnia. A választások idején sok olyan videót láttam tartalomgyártóktól, ahol egyértelműen érződött, hogy csak azért készítették el, mert rajtuk volt a nyomás. Pedig közben valójában nem akartak megszólalni. És ezt én teljesen megértem. Ha influenszerként kizárólag együttműködésekből élnék, lehet, hogy én is óvatosabb lettem volna. Viszont nekem nem ez az elsődleges bevételi forrásom, ezért ebből a szempontból nem jelentett akkora kockázatot. Én kötelességemnek éreztem, hogy megszólaljak. Ott volt mögöttem közel félmillió ember. Lehet, hogy nem mindegyikük nézi meg minden videómat, de ha csak tíz ember ment volna el miattam szavazni, már akkor is megérte volna. És nem tízen mentek el… Nekem fontos volt, hogy történjen valami. Aki nem foglalkozik a politikával, vagy nem érdekli, mi történik az országban, azt is megértem. De számomra ez fontos lett. Amikor egyre több politikai tartalmat kezdtél készíteni, inkább támogattak az emberek, vagy sok követőt veszítettél? Egyértelműen támogattak. Szerintem azért is, mert nagyon sokan változást akartak. Az emberek egyszerűen vágytak arra, hogy végre ne a nyolcvanhatodik haul videót vagy outfit-videót lássák, hanem valami olyan tartalmat, ami valóban érinti a mindennapjaikat. Én azt éreztem, hogy ez sokaknak egyfajta fellélegzés volt. Végre valaki megszólalt. Nagyon sokan kifejezetten a politikai tartalmaim miatt kezdtek el követni. Olyanok is, akik korábban azt sem tudták, ki vagyok. Többen, akik korábban aktívan foglalkoztak politikával, most visszavonultak egy kicsit. Te viszont továbbra is rendszeresen készítesz ilyen tartalmakat. Nem fáradtál bele? Nem. Én a mai napig nagyon élvezem. Őszintén szólva kifejezetten jól szórakozom rajta, amikor például a propagandamédiában rólam beszélnek. Nemrég nyugodtan hallgattam egy műsort, amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy rólam kezdtek beszélni. Csak néztem, hogy ez most komoly? Én még mindig nézem a Hír TV-t, a különböző propagandaműsorokat. Kicsit katasztrófaturizmus, de engem szórakoztat. Úgy vagyok vele, hogy eddig folyamatosan minket támadtak és próbáltak lejáratni. Most egy kicsit fordult a helyzet. A Hír TV YouTube-csatornáján például én vagyok a borítóképen egy olyan videónál, amelynek az a címe, hogy az influenszerek visszavonultak a politikától. Közben nekem külön műsorom van erről a témáról. Ezen már csak nevetni tudok. Megértem azokat, akik visszaléptek, de én nem szeretnék. Mennyire más egy politikai támadás, mint amikor valaki a külsődet vagy a személyiségedet támadja? Érdekes, de egy politikai támadás sokkal kevésbé visel meg. Őszintén szólva, ha egy fideszes kritizál, az számomra inkább visszaigazolás. Ha ennyire nem értünk egyet, akkor valószínűleg jó helyen vagyok. A Facebook-oldalam például szerintem kizárólag kormánypárti emberekhez jut el, mert több ezer ilyen kommentet kapok. Néha már vicces. A külsőmre érkező megjegyzések sokkal jobban tudnak fájni, de szerencsére azok sem viselnek meg különösebben. Most jelentkeztél politológia mesterszakra. Van ezzel hosszabb távú célod is? Igazából örülök, hogy végre olyat tanulhatok, ami tényleg érdekel. A kereskedelem és marketing diplomámat főleg azért szereztem meg, hogy legyen egy diplomám. Most viszont úgy érzem, hogy a politológia valóban érdekel. Két és fél év az egész, levelezőn végzem, úgyhogy teljesen vállalható. Nincs mögötte külön karriertervem. Egyszerűen szeretném tanulni azt, ami érdekel, és persze jól hangzik az is, hogy lesz egy mesterdiplomám. Ráadásul sokan még mindig csak annyit látnak belőlem, hogy súlyokat emelgetek és videókat készítek, miközben ott van mögötte a diplomám és a kitűnő érettségim is. Sokszor előkerül az influenszer és a véleményvezér közötti különbség. Szerinted hol van a határ a kettő között? Számomra az influenszer elsősorban reklámoz, és nem feltétlenül képvisel értéket. Egy véleményvezér viszont elmondja a saját véleményét, nemcsak termékekről, hanem például arról is, hogy mi történik az országban. Én sokkal inkább tartom magam véleményvezérnek, mint influenszernek. Őszintén szólva nem is szeretem ezt a megnevezést. Magyarországon az influenszer szó nagyon pejoratív lett. Külföldön szerintem sokkal pozitívabb a megítélése, itthon viszont sokszor tényleg azt látják az emberek, hogy valaki csak reklámokat posztol, és nem feltétlenül képvisel valódi értéket. Valamennyire meg is értem ezt a hozzáállást, ezért érzem magamhoz közelebb a véleményvezér kifejezést. Ha visszamennél öt évvel ezelőttre, ott tartasz most, ahol akkor elképzelted magad? Vagy esetleg túl is teljesítetted a saját elvárásaidat? Azt biztosan nem láttam előre, hogy egyszer politikával fogok foglalkozni. Ebben mindenképpen túlteljesítettem a saját elképzeléseimet. Érdekes egyébként, hogy pont öt éve kezdtem el a testépítést is. Én mindig úgy állok hozzá a sporthoz, hogy ha már csinálok valamit, akkor azt rendesen csináljam. A testépítésnél is az volt a célom, hogy sikeres legyek. Amatőrként sikeres voltam, a profi sikerek még váratnak magukra, de dolgozom rajta. Üzleti szempontból viszont soha nem volt olyan, hogy ötéves vagy tízéves tervet készítsek magamnak. Sokan azt gondolják rólam, hogy minden előre ki van számolva, pedig ez nincs így. Én egyszerűen csak arra törekszem, hogy napról napra jobb legyek, és mindig egy kicsit előrébb jussak, mint előző nap. Elégedett vagyok azzal, ahol most tartok. Persze lehetnék előrébb is, de úgy érzem, jó úton haladok. A határ pedig tényleg a csillagos ég.