A tudomány felfedte, ez minden idők legvonzóbb körömlakk-színe
Elle
2026-08-07 06:41
A piros köröm a nőies elegancia örök jelképe, egy kutatásban mégsem ez lett a legvonzóbb árnyalat.
A köröm trendek ma már szinte ugyanolyan gyorsan váltják egymást, mint a kifutókon megjelenő ruhák. Egyik héten még mindenki krómport kér a körmösétől, aztán hirtelen visszatér a francia manikűr, megjelenik egy újabb gyümölcsről elnevezett árnyalat, vagy az internet felfedezi magának a tejszerűen áttetsző lakkokat. A trendek közepette persze mindig visszatérnek a nagy klasszikusok is, mint a piros, a bordó, a nude vagy a fehér, ezen a ponton pedig jogosan merülhet fel a kérdés: vajon melyek a legvonzóbb körömlakk-szín? Nos, a tudomány erre is megadta a választ.
Egy 2024-ben végzett amerikai kutatás ugyanis pontosan arra volt kíváncsi, hogy vajon rengeteg alternatíva között melyik körömszín tűnik a legvonzóbbnak. A Bucknell Egyetemen, a pennsylvaniai Lewisburgben több mint háromszáz férfi és nő részvételével vizsgálták, melyik körömszínt tartják az emberek a legvonzóbbnak, az eredmények alapján pedig egészen döbbenetes módon nem a piros végzett, a győztes ugyanis a
fehér lett.
Ez elsőre nagyon meglepőnek tűnhet, pedig az elmúlt évek szépségtrendjeit figyelve teljesen logikus a választás. A fehér manikűr egyszerre tiszta, friss és feltűnés nélkül elegáns. Nem akarja átvenni az irányítást a teljes megjelenés felett, mégis rendezettebbé teszi a kezet, és szinte bármilyen öltözékhez illik. Ráadásul a fehér köröm ma már messze nem kizárólag a teljesen fedő, hibajavítófestékre emlékeztető lakkot jelenti. Ide tartoznak a finoman áttetsző milky nails változatok, a tejfehér árnyalatok, a klasszikus francia manikűr és a baby boomer technika is, amelynél a rózsaszínes alap és a fehér körömvég lágy átmenetben olvad egymásba.
Ezekben a manikűrökben van valami különösen ápolt, mégsem túlgondolt hatás. Olyanok, mintha a természetes körmök egy kipihentebb, fényesebb és valamivel kifinomultabb változatát látnánk.
A szakemberek szerint is a tejszínű köröm jó alternatívája lehet a klasszikus nude árnyalatoknak. Fényt ad a kéznek, elegáns hatást kelt, és azt a bizonyos természetes, csak jobb eredményt hozza, amely nem kötődik szorosan egyetlen szezonhoz vagy gyorsan múló trendhez sem. A fehér manikűrnek pedig gyakorlatilag éppen ez a legnagyobb előnye, hogy nem szükséges hozzá nyár, esküvő vagy bármilyen különleges esemény, hiszen ugyanolyan jól működhet egy hétköznapi farmer-póló összeállítással, mint elegáns ruhával vagy irodai szettel.
A fehér tehát általánosságban a legvonzóbb körömszínnek bizonyult, a kutatás azonban a piros manikűrről sem feledkezett meg, az eredmények alapján pedig kiderül, hogy a megkérdezettek ezt az árnyalatot tartják a leginkább szexuálisan vonzónak. A piros köröm vonzerejét persze aligha kell hosszasan magyarázni, mivel évtizedek óta a nőies, magabiztos szépség egyik legismertebb jelképe. Egyszerre elegáns és határozott, ráadásul ritka módon szinte minden évszakban működik.
A kutatók amúgy nem álltak meg a színeknél, arra is kíváncsiak voltak, melyik körömhosszt tartják a résztvevők a legvonzóbbnak. Ebben az esetben a középhosszú, vagyis midi körmök végeztek az első helyen. Ez az a hosszúság, amely már látványos és nőies, mégsem nehezíti meg látványosan a hétköznapi teendőket. A midi köröm alapvetően praktikusabb, mint az extrém hosszú változatok, ugyanis kevésbé akad bele mindenbe, nehezebben törik le, és általában tovább megőrzi rendezett formáját. A középhosszú körmökhöz emellett a mandulaforma bizonyult az egyik legelőnyösebb választásnak. A finoman keskenyedő, lekerekített vég optikailag nyújtja az ujjakat, és kecsesebbnek mutathatja a kezet, d hasonlóan jól működik az ovális forma is, főleg azoknál, akik természetesebb összhatásra vágynak.
( via )