← Vissza

news.bsdnet.hu

Nyugdíjba küldi legismertebb szolgáltatását a Google, az AI veszi át a helyét

Divany 2026-08-07 06:45
A folyamat a tervek szerint szeptember 4-én indul, és több hétig is eltarthat – olvasható a HVG oldalán. A Google már korábban jelezte, hogy változtatna digitális asszisztensének jövőjén, a pontos menetrendről azonban sokáig kevés információ jelent meg. A HVG a 9to5Google híradása nyomán arról számolt be, hogy mostanra körvonalazódott a váltás időpontja is. A Google Asszisztens 2016-ban jelent meg , és az évek során az androidos készülékek egyik legismertebb funkciójává vált. Sok felhasználó a „Hey Google” megszólítással indította el, majd hangutasításokkal kérhetett tőle például információkat vagy különböző műveletek elvégzését. Az elmúlt években azonban a Google fejlesztéseinek középpontjába egyre inkább a Gemini került, így a beszámoló szerint a mesterséges intelligenciára épülő szolgáltatás veszi át a Google Asszisztens szerepét azokon az eszközökön, amelyeket érint a mostani változás. A cserét eredetileg már 2025 végére tervezték, ám a folyamat akkor nem fejeződött be. A Google jelenlegi közlése alapján a kivezetés 2026. szeptember 4-én kezdődik, és várhatóan nem egyik napról a másikra történik majd meg. A leállítás az Androidot és Wear OS-t használó készülékeket, valamint az Android Auto rendszerrel működő járműveket is érintheti. A Google TV-ken és a Google Home okoshangszórókon ugyanakkor a beszámoló szerint egyelőőre továbbra is elérhető marad a Google Asszisztens. A Google abban bízik, hogy a Gemini bevezetése javíthatja a felhasználói élményt. A Google az elmúlt időben több változásról is hírt adott. Ha valamiért kizár minket a Google-fiókunk, ezentúl videós szelfivel is azonosíthatjuk magunkat. A rövid videót a Google összehasonlítja majd az arcunkról korábban készült felvétellel. Elveszett harmónia Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől. Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában! hirdetés
Eredeti cikk megtekintése →