● news.bsdnet.hu

Lépnék be az előtérbe, amikor meglátom. Apu egyik híres játékosa, ő is pénzt akar felvenni. Megörülünk egymásnak. Összeköt az uszoda , a víz és az emlékeink. Hiába telt el közel 70 év és hiába múlt el az ifjúságunk az uszoda elég rendes kötőanyagot jelent. Uszodainak lenni ugyanis kiváltság, és talán el tudom mesélni, miért is érzem ezt igaznak. Egy másik évszázadban egy másik világban nevelkedtünk, szorgoskodtunk és váltunk sportolóvá, olyanokká mindketten, akiket megbecsülés kísért. Jól szerepelni, eredményesnek lenni és ezzel másoknak is örömet szerezni nagyon nagy érzés. Himnusz, dobogó csúcsok és nyert meccsek, fantasztikus gólok kísérnek egy egy ilyen vállalkozást. Mindig is kiválasztottnak éreztem magam, hogy mindaz, amit teszek, fontos másoknak is, hogy drukkolnak és velem örülnek az emberek, és tudom, ezzel sok sportoló van így. Persze van az egyéni büszkeség, hogy sikerült, hogy értem szól a himnusz , aztán hogy örül a családom, és sokszor, hogy velem vannak azok, akiket gyűjteményesen szurkolóknak szoktunk nevezni, de ez mindig egyes embereket jelent, akik igencsak gyakran és megható módon adnak hangot annak, hogy mennyire sok örömet okoztunk. Nyerni jó. Jónak lenni a legjobbak között szintén az, és persze megható a csinnadratta is ami egy- egy nagy eredményt körülvesz, de én úgy vélem, agy ha úgy érthetőbb: azonosulni egy jó eredménnyel.. Az uszoda csuda egy hely, találsz mindenféle embert, helyzetet, és gyakran, érdemes elgondolkodni azokon a tanulságos dolgokon is, amiket az uszodában észleltél. Szóval korán reggel állunk a bankautomatánál, amikor mint általában mindig két történet is eszembe jut, ami jó kedvvel tölt el már a nap indulásánál, és ez a jókedv kitart egészen késő délutánig. Az egyik épp az akkor már külföldön bőven működő, de hazánkban még sehol sem található bankautomatáról szól, meg az én igencsak erőteljes tájékozatlanságomról. Szóval az ősidőkben vendégségben voltam a határon túl, amikor a vendéglátóm azt mondja, elmegyünk a falból pénzt csiholni. Fogalmam sincs miről beszél, de ha most épp ez a feladat, nekem tökéletesen megfelel. És valóban elmegyünk egy falhoz ahol van egy gép. – Remélem eltalálom a számokat – mondja házigazdám, egy úszótársam édesapja, és beütöget valamit egy szerkezetbe. Majd hangok, kattogás, talán még fények is, és a gép kiadja a kívánt összeget. Esik lefelé az állam, és azonnal szeretnék próbát tenni, hátha nekem is sikerül. Én nem tudom mi ez a gép, nekik meg nem esik le, hogy ennyire liba vagyok. Mindegy. Három sikertelen próbálkozás, és szomorkodás után árulják el nagy nevetve, hogy miről is van szó. Nos, azóta is mindez, részint a saját libaságom, részint a csalódás, hogy nem nyertem, eszembe jut minden készpénzfelvételnél. Talán aputól, talán csak az uszodából tudja, de emberünk is képben van mert így szól: – Na Anduka, nyerünk ma a gép ellen? – Persze – mondom, és bőszen bólogatok, mert a győzelmek és olykor a vereségek is – na jó nem gyakran – meghatározták mindkettőnk életét, és talán meghatározzák a mai sportolókét is. Miképpen az az éppen ettől az illetőtől tanult fontos mondat, pontosabban történet is jól illusztrálja szerintem. Ahhoz hogy döntőt úszhass, vagy döntő meccset játszhass, túl kell lenni néhány komoly megmérettetésen. Előfutam, középdöntő, döntő a sora a dolgoknak nálunk úszóknál, a vízilabdázóknál meg a sorsolás szerinti ellenfelek legyőzése az út állomásai. Komoly meccs a döntőbe jutásért és igazi nagy győzelem. El is kezdik a fiúcskák fényezni magukat, hogy nem lesz itt már semmi baj, ők lesznek, sőt már is ők az igazi nagy korcsoportos világbajnokok. Nem mondom az önbizalom jó dolog, sokat képes hozzáadni egy eredményhez, segíthet a vágyott siker elérésében, de a túlzott önbizalmat sokszor láttam én is megbicsaklani . Másnap döntő, és a fiúk – sajnos – vereséget szenvednek. Lógatják is rendesen az orrukat, ahogy kell. Akkor hangzik el az edzőtől, aki jelesül az az ember, aki a legnagyobbak egyike volt a vízilabdázásban: Tudjátok, érdemes megjegyezni: minél nagyobb a mellényetek, annál nagyobb lehet a zakótok is. És ez aztán szállóige lett a családomban, az uszodában, és azt gondolom kiterjeszthető az élet bármely területére is. Nos, ennyi egy reggeli találkozás emlékeket időző tanulsága. Talán még érdemes azt is hozzáfűzni, amit én egészen apró koromban tanultam az egyébként szintén nem kiscsoportosan sportoló szüleimtől: – Ha van mire szerénynek lenned, érdemes annak lenni, mert az eredményeid maguktól is beszélnek.