Felfoghatatlan tragédia! Már nem tudták megmenteni: A kórházban belehalt a sérüléseibe a 27 éves imádott focista
Kiskegyed
2026-08-07 10:10
Gyászba borult az ugandai labdarúgás, miután az afrikai ország egyik legismertebb játékosa, David Owori egy brutális rablótámadásban életét vesztette. A 27 esztendős sportolót a nyílt utcán támadták meg a bűnözők.
A hatóságok tájékoztatása szerint a fiatal futballista – aki az SC Villa csapatkapitánya volt, és jobbhátvédként, valamint középpályásként is játszott – akkor került a földre, amikor megpróbált szembeszállni a rablókkal, akik a mobiltelefonját akarták megszerezni.
Kegyetlen akció volt: a szemtanúk beszámolói alapján a támadók kedd este járdakövekkel estek neki a sportolónak, majd miután az eszméletlenül terült el az aszfalton , kifosztották, és elmenekültek a helyszínről.
Asan Kasingye, az SC Villa szóvivője az újságíróknak elárulta, hogy a tragédia közvetlenül a játékos otthona előtt történt.
„A banditák lesből támadtak, amikor David hazafelé tartott” – tette hozzá Kasingye.
Oworit a mentők először egy közeli klinikára, majd onnan egy magánkórházba szállították, ám a szervezetét ért súlyos sérülések miatt szerdán életét vesztette .
A helyi rendőrség szóvivője, Rachael Kawala megerősítette, hogy a nyomozók nagy erőkkel keresik az elkövetőket.
A BBC . információi szerint a gyilkosság sokkolta Ugandát: a sportélet szereplői és a politikusok egyaránt az elkövetők mielőbbi felelősségre vonását követelik.
Forrás: Index