A választás előtti hónapban megint beindult a pénzosztás a Szerencsejáték Zrt. leánycégénél
Telex
2026-05-08 07:08
Már csak a te 1%-od hiányzik!
Míg februárban a korábbiak töredékét, alig 45 millió forintot osztott szét az előző év decemberi és idei januári,összesen 11 milliárd forintos pénzszórásaután a Szerencsejáték Zrt. leánycége, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft., addig márciusban ismét meglódították a támogatásokat. Ekkor összesen nettó 1,3 milliárd forintnyi szponzorpénzt, illetve támogatást fizettek ki – írja aHvg.hua közérdekű adatigényléssel megszerzett, azóta pedigközzé is tettstatisztika alapján.
A cikk szerint az 1,3 milliárdos keret 40 százaléka, azaz 530 millió forint a Semmelweis Egyetem Alapítványnak jutott, mert az intézmény oktatási, kutatási és gyógyítási tevékenységét támogatja, például eszközbeszerzésekkel. Megjegyzik, hogy még soha nem kaptak támogatást a Szerencsejáték Zrt.-től, csak egyszer egy 100 millió forintos adományt. A második legtöbb pénzt, 235 millió forintot a Rogán Antal szomszédjaként emlegetettCsetényi Csabacége, a Network 360 Reklámügynökség kapta. Nem először jutott pénzhez innen: előző nyáron 30 milliót kapott.
Harmadik helyre 80-80 millió forinttal a Magyar Ökölvívók Szövetsége, a Nemzetközi cigány- és Világzenei Hálózat Egyesület, valamint a Rózsa Records Kft végzett, utóbbi decemberben is kapott 100 millió forintot, egy éve pedig 110 millió forintot.