← Vissza

news.bsdnet.hu

Zokognak a rajongók: ritka rákbetegségben, 26 évesen meghalt a népszerű TikTok sztár

Blikk Rúzs 2026-08-07 12:00
Éveken keresztül dokumentálta betegsége történetét a követőinek. 26 éves korában elhunyt Sydney Towle amerikai TikTok-tartalomgyártó, aki több mint egymillió követőjével osztotta meg a 4-es stádiumú cholangiocarcinoma, vagyis epeúti rák elleni küzdelmének történetét. Halálhírét családja jelentette be csütörtökön, csaknem három évvel azután, hogy diagnosztizálták nála a ritka betegséget. Towle őszinte videóival megmutatta , milyen lehet fiatalon együtt élni egy súlyos daganatos betegséggel. Történetét az is nehezítette, hogy az interneten többen kételkedtek abban, hogy valóban beteg, illetve személyiségét és tartalmait is támadták. Sydney Towle 2023-ban még Los Angelesben élt, távmunkában marketingesként dolgozott, szörfözött, és közösségi oldalain főként bikinis fotókat, táncos videókat, valamint életmóddal kapcsolatos tartalmakat osztott meg. Élete azonban egy hasi duzzanat és égő érzés miatt egyik napról a másikra megváltozott. A sürgősségin először sérvre gyanakodtak nála, az ultrahang azonban egy szilárd daganatot mutatott ki. Később kiderült, hogy cholangiocarcinomája van, amely egy rendkívül ritka epeúti daganat, és jellemzően 50 év felettieknél fordul elő. A fiatal nő ezt követően a közösségi médiában kezdte dokumentálni a betegségével járó mindennapokat. Megmutatta többek között egy spanyolországi túráját, valamint azt is, ahogy édesanyja jégakkukkal próbálta hűteni a fejét, hogy enyhítse a hajhullását. Videóiban a kezelések nehézségei mellett arról is beszélt, hogyan próbálja megőrizni az életörömét és a reményt. Towle nem hagyta, hogy a rák teljesen meghatározza az online jelenlétét: életmóddal kapcsolatos tartalmait továbbra is megosztotta követőivel. Közben azonban az internetes támadásokkal is szembe kellett néznie, mivel többen megkérdőjelezték betegségét és azt is, hogy mennyire őszinték a videói. Halálhírének csütörtöki bejelentése után elárasztották a részvétnyilvánítások Sydney Towle édesanyjának és testvérének, Austin Towle-nak a TikTok-videóját. Az Instagramon közzétett búcsúüzenetükben ezt írták: „Mindig nagyon fogunk szeretni, Sydney. Olyan büszke vagyok arra, hogy milyen keményen harcoltál. Szeretlek”. www.instagram.com Forrás: Index
Eredeti cikk megtekintése →