← Vissza

news.bsdnet.hu

A rögeszméjévé vált: Emberölés előkészülete miatt vádat emeltek Renner Erika zaklatója ellen

WMN 2026-08-07 12:06
– „Az idő előrehaladtával életének egyre inkább központi részévé – a rögeszméjévé – vált a fenti cél elérése, és mindennapjait is ennek rendelte alá” – áll  a főügyészség közleményében. A vádirat szerint a férfi 2019-től kezdve több alkalommal tett feljelentést Renner Erika ellen hamis tanúzás miatt, és különböző jogi eszközökkel próbálta elérni, hogy a lúgos támadás ügyében született jogerős ítéletet felülvizsgálják. Bár az eljárásnak nem volt szereplője, meggyőződésévé vált, hogy a bíróság téves döntést hozott, és Bene Krisztiánt ártatlanul ítélték el. A férfi később már nemcsak jogi úton próbálta érvényesíteni az álláspontját, fenyegetni és zaklatni kezdte Renner Erikát. A vád szerint többször erőszakosan lépett fel vele szemben, ezek miatt büntetőeljárások is indultak, ám elmeállapota miatt ezekben nem volt büntethető. A férfi egyre jobban haragudott Rennerre, kiderítette a lakcímét is, és 2025 augusztusában megjelent a nő otthonánál. Egy saját maga által szerkesztett képet és szöveget tartalmazó cetlit helyezett el, amelyen Renner Erika fényképe is szerepelt, és ismét azt állította, hogy a lúgos orvos elleni ítélet téves. Ezután felcsöngetett a kaputelefonon. A hívást Renner Erika élettársa fogadta, akinek a férfi a vád szerint azt mondta: amikor legközelebb arra jár, megöli Renner Erikát. Ez alapján a Fővárosi Főügyészség emberölés előkészülete miatt emelt vádat a jelenleg is letartóztatásban lévő férfival szemben, és a súlyosító körülmények miatt végrehajtandó börtönre tett indítványt. A főügyészség azt is indítványozta, hogy Renner Erikát különleges bánásmódot igénylő sértettként kezeljék az eljárásban. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hatóságoknak figyelniük kell arra, hogy a kihallgatás és a többi eljárási lépés a lehető legkevésbé terhelje meg újra az áldozatot. Azt is kérik, hogy Renner Erikát a vádlott távollétében hallgassák ki. A nyomozás során kirendelt elmeorvos szakértő szerint a férfit elmeállapota súlyosan korlátozott abban, hogy bűncselekménye következményeit felismerje. A Fővárosi Főügyészség indítványozta, hogy a bíróság a tárgyalás alatt is tartsa fenn a letartóztatást az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI). Ez a 3 tényező akár 13 évvel is késleltetheti a demenciát – Már középkorúként is számít, mit teszünk WMN Szűrő – 2026. augusztus 7. – NA WMN Szűrő – 2026. augusztus 7. – NA Bene Krisztián, a Budai Irgalmasrendi Kórház korábbi igazgatója 2013 márciusában támadta meg volt partnerét, Renner Erikát, néhány hónappal azután, hogy a nő szakított vele. Bene megkötözte és elkábította áldozatát, majd maró lúgot locsolt a nemi szervébe és annak környékére. Az eljárás éveken át húzódott , de Renner Erika  fáradhatatlanul harcolt az igazáért.  A korábbi kórházigazgatót végül a Kúria jogerősen 11 év fegyházbüntetésre ítélte , és örökre eltiltotta az orvosi hivatás gyakorlásától. Mózes Zsófi ebben az interjúban kérdezte Renner Erikát a teljes folyamatról. Bene büntetésének kétharmada 2024 tavaszán járt le, ekkor nyílt először alkalom a feltételes szabadságra bocsátására, de épp március 8-án, nőnapon kimondták: a kedvezmény alkalmazásának egyelőre nincs helye. Azóta Bene Krisztián újabb kérelmet nyújtott be feltételes szabadlábra helyezésére, ám a bíróság ezt is elutasította , és a Renner Erikától való végleges távoltartását is elrendelte. A döntésnél nemcsak a férfi börtönben tanúsított magatartását, hanem a bűncselekmény súlyát és annak társadalmi hatását is mérlegelték. Renner Erika rengeteget tett azért, hogy a  nőket érő kapcsolati és intézményi erőszak természete látható, kimondható és mélységeiben megismerhető legyen. Éppen ezért ő volt a D. Tóth Kriszta ötlete nyomán létrejött, a Loupe Színházi Társulással együttműködésben megvalósult első Közösségi Gyógyulásszínház eseményünk egyik vendége is. A programról itt találod Rezek Bori beszámolóját. Nagy Andi Kiemelt kép: Chripkó Lili/WMN
Eredeti cikk megtekintése →