← Vissza

news.bsdnet.hu

Ezért van csapvíz most Budapesten a Duna vízállása dacára: megszólalt a Vízművek

Divany 2026-08-07 14:05
Csörnyei Géza az InfoRádiónak adott interjújában összegezte mindazt, amit egyszerű vízfelhasználóként a budapesti csapvízről csak kevesen tudnak. Mint mondta, egy láthatatlan folyó is van a Duna mellett, a kavicságy alatt. A Szigetköz, a Csallóköz, a Szentendrei- és a Csepel-sziget, sőt még a Mohácsi-sziget is az Alpokból lefolyó hordaléknak köszönhető. Ahogy a folyó lassul, szigetek épülnek a Duna folyása mentén , mindemellett egy hosszú kavicsmeder is kialakul. „Amikor eltűnik, amikor egészen kicsi mederben folyik a Duna, ez a kavicsmeder akkor is dolgozik, akkor is szállítja a vizet. Gyakorlatilag a Dunával összemérhető mennyiségű víz áramlik itt mélyen a talajba gyakorlatilag vele párhuzamosan . Ezt a réteget, a Duna alatt lévő, láthatatlan folyót csapoljuk − magyarázta a szakember az ivóvíz előállításának folyamatait sorolva. Ezt parti szűrésű vízbázisnak nevezik. A nagy előnye a szakember szerint az, hogy a felszínnél jóval mélyebben helyezkedik el, így szárazság dacára is vannak taratlékok. A kavicságy ráadásul természetes tározóként is működik, hatalmas mennyiséget raktároz, hiszen sok köbkilométernyi területen húzódik. A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között . Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre . Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között . Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre . Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. Összességében hatalmas mennyiségű vizet tároz. Most ezeket a tartalékokat használják a főváros vízhasználatának kielégítésére. Hiába nem látszik, hogy elegendő víz van a Dunában , a főváros komoly tartalékokkal bír Csörnyei Géza szerint. „Mi ezért mindig kiemelten kezeltük, hogy a vízellátás alapja, a kutak, a víztermelés rendben legyen. És szerencsére a 2020-as évek elején volt egy komoly felújítási program, ahol 60 kutat rendbe is tudtunk tenni uniós forrásból. Ennek most óriási értéke van" − mondta a vízművek vezérigazgatója. Nem lesz kevés az ivóvíz , de a rendszer sokak szerint fenntarthatatlan. Elveszett harmónia Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől. Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában! hirdetés
Eredeti cikk megtekintése →