Még nem dőlt el, hogy kedden „csak” megválasztják-e az új államfőt
Magyar Hang
2026-08-07 15:23
A folyamatos nyári rendkívüli ülésezés okozta fáradtság is befolyásolhatja a köztársasági elnök megválasztásának forgatókönyvét.
A Tisza szombati frakcióülésén nemcsak az új köztársasági elnök személyéről, de arról is döntés születik majd, hogy pontosan hogyan nézzen ki az egész procedúra. A Magyar Hang információi szerint ugyanis több lehetőség felmerült ezzel kapcsolatban a kormánypártban.
Az biztos, hogy a Fidesz távollétében kedden délelőtt 9,40-kor megválasztják majd az új elnököt, akinek a személye még nem ismert. Ezt követően a közjogi méltóság leteheti a beiktatási esküjét, majd elfoglalhatja hivatalát. Információink szerint ugyanakkor van olyan elképzelés is, hogy kedden „csak” a formális megválasztás történik meg, az eskütétel egy beiktatási ceremónia kíséretében egy augusztus 20-ra összehívott rendkívüli ünnepi ülésen történik majd, ahol az új elnök egy hosszabb szózatot intézhetne az országhoz. Illetve ennek alternatívájaként az, hogy kedden megtörténik a megválasztás majd az eskütétel is, és ezt követné augusztus 20-án a ceremoniális ülésezés és a szózat.
Úgy tudjuk, az augusztus 20-ra összehívandó rendkívüli ünnepi ülésnek vannak a Tiszában támogatói és ellenzői is. A támogatók azzal érvelnek, hogy ezzel külön súlyt adnak az eseménynek, és az elnök személye mellett természetesen az őt megválasztókra és Magyar Péter kormányfőre is jutna médiafigyelem.
Az ellenzők szerint viszont nem venné jól ki magát, ha hiányos parlamenti széksorok kíséretében zajlana egy beiktatási ceremónia. A Fidesz már előre jelezte, hogy mivel az egészet illegitimnek tartja, nem vesz részt a választásban és augusztus 20-ra a Mi Hazánk jelenléte sem garantálható. Sőt, úgy tudjuk, a Tiszában is sokan arra számítanak, hogy az augusztus 17-18.-i, hétfő-keddi rendkívüli üléseket követően ebben a hónapban már nem lesz több ilyen, hiszen Magyar Péter augusztus 20. (ami egy csütörtöki nap) után országjárásra indul. Emiatt sokan szeretnének szabadságra menni lehetőleg már augusztus 18.-a után közvetlenül.
A döntést a frakció hozza majd meg holnap.