← Vissza

news.bsdnet.hu

Dízelkrízistől tartanak a magyar autósok: tényleg kifogyhatunk a gázolajból?

Divany 2026-08-07 15:45
Jelenleg a közel-keleti konfliktus, az orosz export kiesése és a Duna alacsony vízállása egyszerre nehezíti a helyzetet. Magyarország még nyugodt világpiaci körülmények között sem tudja teljes egészében saját termelésből fedezni a dízelfogyasztását. Mohos Kristóf részvényelemző az InfoRádióban úgy fogalmazott, hogy a Dunai Finomító termelése a hazai igény mintegy 30 százalékát nem tudja fedezni , ezt a mennyiséget külföldről kell behozni. A július 31-i százhalombattai sajtótájékoztatón ennél pontosabb számok is elhangzottak. A Vezess beszámolója szerint augusztusban várhatóan 356 millió liter dízelt igényel a magyar piac. Ebből 230 millió litert állít elő a Dunai Finomító, 95 millió litert pedig Pozsonyból hoz be a Mol . Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ugyanakkor hangsúlyozta: a pánik nem indokolt, a hazai üzemanyag-ellátás jelenleg biztosított. A magyar helyzetet érdemes a nemzetközi folyamatokkal együtt nézni, mert Mohos Kristóf szerint több tényező is európai dízelpiaci szűkösség felé mutat , ugyanis az iráni konfliktus következtében jelentős finomítói kapacitás esett ki. Hernádi Zsolt korábbi közlésére hivatkozva azt mondta, az iráni háború a világ dízelellátásának körülbelül 25 százalékát érinti. Közben az orosz dízelexport is visszaesett, majd leállt, melynek hátterében az orosz finomítókat érő ukrán dróntámadások állnak. A kieső mennyiség globálisan mintegy 10–12 százalékra tehető . A szakértő szerint ez közvetve Európára is hat, mert az orosz dízel korábbi vevőinek más forrást kell keresniük. A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között . Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre . Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között . Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre . Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. Mohos Kristóf szerint az ellátás szempontjából az sem kedvező, ha a magyar dízel jóval olcsóbb, mint a környező országokban. Ilyenkor egyrészt a külföldi importőrök inkább olyan országokba szállíthatnak, ahol magasabb árat kapnak az üzemanyagért, másrészt a szomszédos országokból is többen jöhetnek Magyarországra tankolni. Ez növelheti a hazai keresletet , miközben kevesebb import érkezhet. A szakértő szerint ez a kockázat az utóbbi időben mérséklődött, mert a magyar dízel drágulásával csökkent az árkülönbség a környező országokhoz képest. A Holtankoljak.hu augusztus 7-i adatai szerint a gázolaj országos átlagára 660 forint volt literenként. A Növekedés.hu arról számolt be, hogy a dízel finomítói árrése húsz éve nem látott szintre, hordónként 75 dollár fölé emelkedett. A drágulást a Duna és a Rajna alacsony vízállása is erősítheti, mivel az uszályok kisebb rakománnyal közlekedhetnek, ami növeli a szállítás költségeit. Kuba példája jól mutatja , milyen súlyos következményekkel járhat, ha egy országban az energiahiány már a közlekedést, az áramellátást és az alapvető szolgáltatásokat is akadályozza. Elveszett harmónia Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől. Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában! hirdetés
Eredeti cikk megtekintése →