← Vissza

news.bsdnet.hu

Szombaton arról is dönthet a Tisza-frakció, mikor tesz esküt az új köztársasági elnök

Népszava 2026-08-07 18:54
A Tisza szombati frakcióülésén nemcsak az új köztársasági elnök személyéről határoznak, hanem az államfő megválasztását követő menetrendről is - írja  a Magyar Hang. A lap értesülése szerint több lehetőség is felmerült, és a döntést a frakció hozza meg. Az biztos, hogy az Országgyűlés kedden délelőtt 9 óra 40 perckor, a Fidesz távollétében megválasztja az új köztársasági elnököt, akinek a személye egyelőre nem ismert. Az egyik lehetőség szerint az új államfő ezt követően letenné a beiktatási esküt és elfoglalná hivatalát. Felmerült azonban olyan forgatókönyv is, hogy kedden csak a megválasztás történjen meg, az eskütételre pedig egy augusztus 20-ra összehívott rendkívüli ünnepi parlamenti ülésen kerüljön sor. Ezen az új elnök hosszabb beszédet is mondhatna az országhoz. Egy harmadik változat szerint kedden a választást és az esküt is megtartanák, augusztus 20-án pedig külön ceremoniális ülés és elnöki szózat következne. A Magyar Hang úgy tudja, az ünnepi ülés megtartásának a Tiszán belül támogatói és ellenzői is vannak. Az előbbi tábor szerint egy külön esemény külön súlyt adna a beiktatásnak, és az új államfő mellett az őt megválasztó többség, valamint Magyar Péter kormányfő is médiafigyelmet kapna. Az ellenzők viszont úgy vélik, nem venné jól ki magát, ha a ceremónia hiányos parlamenti részvétel mellett zajlana. A Fidesz már jelezte, hogy illegitimnek tartja az eljárást, ezért nem vesz részt az államfőválasztáson, és a lap szerint a Mi Hazánk augusztus 20-i jelenléte sem biztos. A döntést a folyamatos nyári rendkívüli ülésezés okozta fáradtság is befolyásolhatja. A Magyar Hang szerint a frakcióban sokan arra számítanak, hogy az augusztus 17-18-i ülések után nem lesz újabb rendkívüli ülés a hónapban, Magyar Péter pedig augusztus 20. után országjárásra indul.
Eredeti cikk megtekintése →