Döbbenetes tragédia: végzett nagyszüleivel, majd az iskolájában lövöldözött egy kamasz
Blikk Rúzs
2026-08-07 22:00
Legalább heten meghaltak a támadásban.
Halálos lövöldözés történt péntek reggel egy Thaiföldön, Bangkoktól északra található iskolában. Egy diák tüzet nyitott az intézményben, majd maga ellen fordította a fegyvert. A támadásban legalább heten meghaltak, további tizenöten pedig megsérültek.
A vérengzés a főváros közelében, Nonthaburi tartomány Bang Kruai körzetében történt . Trairong Phiwpan rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a halálos áldozatok között három tanár és három diák is van. A korábbi jelentések még négy halottról szóltak.
A rendőrség közlése szerint a támadót kórházba szállították, miután maga ellen fordította a fegyverét, ám az életét már nem tudták megmenteni.
A mentők által közzétett felvételeken látható, ahogy a diákokat kimenekítik az épületből, miközben egymás után érkeznek a mentőautók a helyszínre. Több sérültet a helyszínen láttak el, másokat hordágyon szállítottak el. Egy mentős arról számolt be, hogy a lövöldözés még tartott, amikor a segítség a helyszínre érkezett. A sérültek között olyanok is voltak, akik a hátukon, a karjukon vagy a mellkasukon sebesültek meg.
A hatóságok szerint a diák az iskolai támadás előtt otthonában megölte nagyszüleit is. Ezt követően ment az iskolába, ahol tüzet nyitott. A rendőrség úgy tudja, legalább 26 lövést adott le, a helyszínen pedig további 34 lőszert találtak.
Thaiföld miniszterelnöke részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. A hatóságok tovább vizsgálják a támadás körülményeit és az indítékot.
Forrás: Index