← Vissza

news.bsdnet.hu

Sorsfordító hónap lesz az augusztus, végre elengedheted, ami nem szolgál

Glamour 2026-08-08 04:45
Selenvie ismét megnézte, mit mondanak a csillagok. Az asztrológia egyértelmű az augusztus kapcsán: átalakulás, véletlennek tűnő találkozások és elengedés kerül középpontba az előrejelzés szerint. De mik lesznek a kiemelkedő napok, amelyekre érdemes figyelni? A hónap elején egy hosszabb időszak veszi kezdetét: 2027. január 6-ig tartó retrográd energia indul a Bika jegyében. Selenvie szerint ez elsősorban az önértékelésünket, a biztonságérzetünket és azokat a szükségleteinket érinti, amelyeket eddig háttérbe szorítottunk. Most szembenézhetünk azokkal a helyzetekkel, amelyeket hosszú ideje halogatunk vagy elkerülünk. A kérdés nem az lesz, hogy mire vágyunk, hanem hogy mit vontunk meg magunktól eddig – legyen szó szeretetről, pihenésről, anyagi biztonságról vagy önbecsülésről. Borbély Alexandra: „Nem véletlenül van mellettem egy egészen más típusú ember” A hónap közepén érzelmesebb energiák érkeznek. Könnyebben megsértődhetünk, érzékenyebben reagálhatunk mások mondataira, és előfordulhat, hogy a racionalitás helyett inkább a szívünk alapján döntünk. Ez nem feltétlenül rossz, de fontos felismerni, mikor beszél belőlünk valódi intuíció, és mikor csupán egy pillanatnyi érzelmi hullám. Az augusztusi újholdat napfogyatkozás kíséri, amely Selenvie szerint az egyik legjelentősebb energetikai fordulópontja lehet az évnek. Ez az időszak a láthatóvá válásról, az önazonosságról és a hovatartozás érzéséről szól. Lehetőséget kapunk arra, hogy új fejezetet nyissunk az életünkben, legyen szó munkáról, kapcsolatokról vagy önmagunkkal való viszonyunkról. A tarot egyik legfontosabb üzenete erre az időszakra: engedjük el a túlzott megfelelési kényszert. Nem kell mindenki elvárásainak megfelelni ahhoz, hogy értékesek legyünk. Amikor a Nap belép a Szűz jegyébe, gyakorlatiasabbá válhatunk. Könnyebben átlátjuk a feladatokat, rendszerezünk, tervezünk, és végre megkereshetjük a leghatékonyabb megoldásokat. Ez kiváló időszak lehet otthoni nagytakarításra, pénzügyi tervezésre vagy akár egy régen halogatott projekt befejezésére. Arra azonban érdemes figyelni, hogy a maximalizmus és a túlzott önkritika ne vegye át az irányítást. A tökéletes pillanat helyett most inkább az első lépés megtétele számít. Ezt az illatot keresd, ha szeretnéd kiemelni a csillagjegyed energiáját A hónap végén telihold és holdfogyatkozás érkezik a Halak energiájában, amely mély felismeréseket hozhat. Selenvie szerint érdemes feltenni magunknak egy őszinte kérdést: készen állok végre elengedni azt a személyt, helyzetet vagy történetet, amelyhez már csak megszokásból ragaszkodom? Ez az időszak sorsszerű találkozásokat, erős intuíciókat és váratlan felismeréseket is hozhat. A tarot arra biztat, hogy ne akarjunk mindent kontrollálni vagy idealizálni. Bízzunk jobban a megérzéseinkben és abban, hogy nem minden folyamatot kell erőből irányítanunk. Augusztus végére könnyen rájöhetünk: néha éppen azzal teszünk magunkért a legtöbbet, ha végre elengedjük azt, amihez már csak a félelmünk köt. A hónap valódi tanítása talán éppen ez: nem mindig a kapaszkodás visz előre, hanem az, amikor merünk helyet teremteni valami újnak. Hallgasd meg részletesen, mit mond Selenvie!
Eredeti cikk megtekintése →