● news.bsdnet.hu

Valamikor, közvetlenül a rendszerváltozás előtti időkben egy egyszerű melóst megkérdezett a televíziós riporter arról, ki a miniszterelnök, amire az illető szépen válaszolt is: Grósz Karcsi. Ez pontos felelet volt, csakhogy utána azt is megkérdezték tőle, hogy ki a külügyminiszter, erre pedig szintén az a válasz érkezett: Grósz Karcsi. Ezek után nem is okozott nagy meglepetést a megkérdezett azzal, hogy a belügyminiszter szerinte szintén Grósz Károly, az utolsó pártállami, MSZMP miniszterelnök-pártfőtitkár volt 1988-89 körül. Mindezt pusztán azért idézzük fel, mert a jelenlegi kormányzati anomáliákra valami hasonló recept lenne a megoldás. Az akkori munkásember tréfásan jelezni kívánta, hogy megvan a bizalma Kádár János utódjában. Bár az is előfordulhat, hogy csupán érzékelte: minden fontos kérdésben Grósz Károly és a kommunista párt vezetése dönt, tehát felesleges itt púderből más neveket mondani, mintha elhinnénk, hogy úgymond a papíron áhított pluralizmus irányába haladnak a dolgok. Mi pedig határozottan ajánljuk, hogy a mindenféle sanda, félszeg facebookos kommentelések helyett hivatalosan is adják a döntési jogosítványokat Magyar Péter elvtárs kezébe, ahogy ez egy igazi, vérbeli pártállami káderhez, vagy legalábbis hiteles reinkarnációjához illik. Nem kell félni, nem fog fájni az ilyen összehasonlítás és javallat, hiszen Péter cár maximálisan rászolgált, mondhatni kiérdemelte és láthatóan élvezi is a kínálkozó pártállami párhuzamokat. Az MSZMP idejében fel sem merülhetett volna, hogy valaki úgy kerüljön az akkori egyetlen köztelevízióban bármilyen fontos pozícióba, hogy a nagybetűs és egyetlen párt nem adja rá az áldását. Ezt úgy hívták, hogy a párt egyetértési joga. Nem lehetett valaki még a takarító személyzet tagja sem egy fontos állami munkahelyen, pláne minisztériumban, ha a pártbizottság feje nem bólintott rá. Egy apró hibája volt ennek a rendkívül demokratikus ügymenetnek: csak suba alatt történt, a szokásjog alapján, nem foglalták jogszabályba – csupán a kommunista alkotmányba – egyfajta káros, indokolatlan szemérmesség miatt a párt vezető szerepét. Most ennek a rejtőzködésnek vége, az új népi demokráciában, amikor már nemcsak a Horthy-fasisztáktól, hanem utódaiktól, a fideszes imperialista, urizáló osztályellenségektől is megszabadulni készül végre az állam, egy újabb nagy lépést tehetnének a demokrácia rögös útján előre. Haladás volna a népi demokrácia kiteljesedése megnyilvánulásaként, ha törvénybe is foglalnák ezt az egyetértési jogot, immár a nép által megválasztott bölcs vezető kezébe helyezve azt. De mit is beszélünk: nem törvénybe, hanem egyenesen magába az alaptörvénybe, az új alkotmányba lenne illő foglalni. Így megszűnne az a méltatlan állapot, hogy pártunk és kormányunk vezérének, Magyar Péter őfőelvtársságának holmi izzadságszagú kommentekben kelljen észrevételeznie, ha az általa nagylelkűen jóváhagyott új közmédia-vezetők esetleg mégsem a szerinte megfelelő embereket nevezték ki a jelenleg elsötétítés alatt álló, ám állítólag megújuló M1 Híradó irányítói pozícióira. A szegény (túl)terhelt miniszterelnöknek kellett azt a demokráciában elképzelhetetlen sajtótörténeti szégyent elkövetnie, hogy egy közösségi oldalas kurta kommentben fogalmazza meg ellenérzéseit a köztévé híradójának vadonás új vezetőivel szemben, Hajdú Gábort és Borsa Miklóst egyetlen munkanap után megvétózva, rövid úton kirúgatva őket. Mindezt úgy, hogy a Telex kinevezésekről beszámoló cikke alá azt írta: „nem hinném”. A közmédia új legfelső vezetői természetesen értettek a szóból, szuperszonikus sebességgel, már másnap elküldve az általuk egy nappal korábban kinevezetteket. Sztálin fogalmazta meg így az elvárásait annak idején, amikor valakit ki akart nyírni: nem azt mondta, hogy végezzék ki, csak olyasmit dörmögött a bajsza alá, hogy egy szóval sem mondta, hogy az illetőnek nem eshet semmilyen bántódása. Innen pontosan tudták a sameszok, hogy mi a teendő. Akár azt is mondhatta egy-egy engedélye nélküli kinevezés kapcsán: nem hinném. Bizonyára lesznek bőven, akik felemlegetik, hogy a köztelevízióban – az azóta szintén eltávolított – Csete Beátának arra a kérdésére, hogy bele fog-e szólni a közmédia munkájába, azt válaszolta az új miniszterelnök: „Kicsoda? Én biztosan nem, én biztosan nem.” És kivételesen igazat is mondott: kormányfőként ugyanis nem csupán beleszólt a köztévé és -rádió dolgaiba, hanem parancsot adott ki. Na ugye, hogy ez mindjárt más? Ki a vezetője tehát a köztelevíziónak? Személyesen Magyar Péter. Így viszont egyértelmű: nem csupán egyetértési jogot kellene kapnia egyszemélyes pártbizottságként ― hanem de jure is őt lehetne kinevezni a független közmédia elnöki tisztére. Sőt, talán a legpraktikusabb az volna, ha minden állami vezetői posztot ő töltene be, a retrókommunista jogállamiság legnagyobb dicséretére.