● news.bsdnet.hu

A Világjáró ezúttal visszatért Karintiába, nem véletlenül. De miért nem lehet ilyet itthon is csinálni? Úgy hozta az élet, hogy alig két év elteltével már vissza is tértünk Karintiába egy visszautasíthatatlanul kedvező szálláslehetőség miatt. De egy pillanatra sem éreztem azt, hogy ne lenne kedvem nagyjából ugyanazon a környéken eltölteni újra egy hetet, sőt nagyon vártam az utazást. De miért is annyira jó Ausztriában időt tölteni, különösen gyerekekkel? Ennek nyilván sok oka van, de a legkevésbé a megváltoztathatatlan természeti adottságok miatt. Persze az osztrák hegyek, tavak, völgyek gyönyörűek nyáron is, de lássuk be, egy átlagos kisgyereket (legalábbis az enyémeket biztosan) nagyjából öt percre köt le önmagában a táj szépsége. Ha pedig arról van szó, hogy 2000 méteren, árnyék nélküli tűző napsütésben gyalogolhatnak meredek ösvényeken fel és le – hát azt inkább túlélőtúraként fogják fel, mintsem testük és lelkük építését szolgáló kellemes elfoglaltságként. Karintia, Heiligenblut. A táj sem semmi, de van más is bőven Fotó: DepositPhotos.com Szerencsére ezt az osztrákok is így gondolhatják, mert ezen a vidéken tényleg szinte minden faluban, minden működő felvonó tetején, minden tónál van valami programlehetőség. Egy vízesés aljában vizes játszótér, onnan egy kilométerre erdei íjászpálya, a visszaúton több strand, elektromos motorcsónak-bérlési lehetőség. A felvonó tetejénél bobpálya, interaktív állomásokkal teli tanösvény, hosszú golyópálya, több kilométeres, épített bringás downhill pálya, egy másik vízi játszótér, a tó partján kalandpark több pályával. De lehetett volna a környéken még focigolfot játszani, vadasparkba vagy bányamúzeumba menni, és még sorolhatnánk. Felmerül a kérdés persze, hogy mennyiért? Normál áron egy négyfős családnak ennyi program sok száz eurót kóstálna, és persze egy osztrák nyaralás költségeibe ez akár bele is férhet. Csakhogy a fentebb felsoroltak 90 százaléka teljesen ingyen volt nekünk, a maradékért meg jelentősen kedvezményes árat kellett csak fizetni. A titok – és ez itt tényleg nem a reklám helye – a Kärnten Card, azaz a Karintia-kártya. A legtöbb karintiai szálláson ez jár a szoba mellé, nem kell érte fizetni (vagy ha be van építve az árba, akkor nem feltűnő). De egyébként akkor is bőven megéri, ha külön kell megvenni: idén egy hét napra érvényes kártya főszezonban egy hétre 69 euró egy felnőtt és 37 euró  egy gyerek részére. Miközben a szállásunk közelében az egyik felvonón egy oda-vissza menet ára felnőttenként 32,5, gyerekenként 19,5 euró, de egyetlen csúszás egy nem is különösebben jó bobpályán is 10 euró környékén van. Legutóbb csak élveztem a kártya előnyeit, de most szöget ütött a fejembe: mégis, hogy jön ki a matek? Oké, nem mindenkit hajt magyar (ráadásul újságíró!) vére, hogy minél több ingyenes programot zsúfoljon be egy utazásba, de ha csak napi egy felvonózást számolunk hat napra, akkor is vastagon mínuszban vannak a bevételek a kiírt árakhoz képest. A helyzet az, hogy a Karintia-kártya pontos működését üzleti titokként kezelik. De elkottyantott információkból azért következtetni lehet rá. A kártyák többségét a szállásadók adják ki, akik vendégéjszakánként fizetnek a rendszert üzemeltető Interessensgemeinschaft Kärnten Card Betriebe (azaz Karintia-kártya Üzemeltetők Érdekközössége) nevű egyesület részére. A szállásadóknak a szobaárakhoz képest ez nem akkora plusz összeg, viszont saját marketingjükhöz is jól jön, hogy kiírhatják, benne van az árban, illetve a Karintia-kártya közös marketingje is hozhat nekik plusz vendégeket. A csatlakozó szolgáltatók viszont nem kapják meg az általuk nyújtott szolgáltatás teljes ellenértékét, hanem csak nagyjából harmadát-felét. Ezt a leolvasott kártyák alapján fizetik ki nekik a központi bevételekből. Ezzel a bobbal csak kétszer csúszhatunk le ingyenesen a kártyánkkal, de így legalább belefér még néhány másik program is a napbaFotó: Badkleinkirchheim.com Nyilván az, hogy ez mennyire éri meg nekik, változó. Egy amúgy is nyitva lévő múzeumnak az is tiszta haszon, ha valaki akár a rendes ár tizedéért bemegy, hiszen világítani, hűteni, a személyzetet fizetni amúgy is kell. Ahol viszont korlátozottak a kapacitások (mondjuk egy rafttingtúrán), ott a Karintia-kártyás „olcsójánosok” adott esetben a rendes árat fizetőktől veszik el a helyet. És mondjuk egy kalandparknál vagy egy bobpályán is elképzelhető, hogy a teljes árat fizető vendégeket elriasztja az ingyen vagy nagy kedvezménnyel érkezők tömege. De a másik serpenyőben ott van az is, hogy ha már ott a kedves vendég, akkor lehet, hogy eszik-iszik valamit a büfében, elkölt néhány eurót az ajándékboltban, és máris a pénzénél van a szolgáltató. Biztos, hogy ebben a rendszerben vannak feszültségek, egyes szolgáltatók biztosan úgy érzik, hogy aránytalanul sokat tesznek a közösbe, míg mások inkább csak az előnyöket élvezik. Mindenesetre működik. A Karintia-kártyát még 1996-ban vezették be, elsőként csak a turisták számára, majd egy évvel később már a helyi lakosok is vásárolhattak belőle. 2002-ben indították el a szállásadókkal közösen a vendégéjszakákon alapuló finanszírozási modellt, majd kiadták a téli kártyát 2018-ban, és azóta az egész rendszer teljesen digitális alapú lett. A becslések szerint a rendszer évente mintegy 20-25 millió euró (jelenlegi árfolyamon 7-9 milliárd forint) forgalmat generál, aminek nagyjából 65-75 százalékát fizetik ki a szolgáltatóknak. 10 százalék körül költenek marketingre, a maradékból pedig a rendszert működtetik és fejlesztik. És ezekben a számokban még nincsenek benne azok a plusz éjszakák, szolgáltatások, ételek-italok, amelyeket a turisták a régióban megvesznek. Nincs benne az, hogy jól érzik magukat, nem kell minden egyes programnál számolgatniuk a pénzt, és miután látják, hogy a kártyához adott katalógus felét még ki sem próbálták, talán egy-két éven belül vissza is jönnek. Mindenesetre tény, hogy a rendszert sokan megirigyelték: jelenleg hat másik osztrák régióban, valamint Észak-Olaszországban, Németország egyes részein, a szlovén Alpokban vagy éppen Franciaország néhány területén is működik hasonló. Magyarországon nem igazán. Bár a Balaton környékén több ilyen kezdeményezés is létezik, de ezekről talán mindent elmond az, hogy nekem, miközben évente legalább három hetet töltök egy Balaton-parti nyaralóban, rá kellett keresnem, hogy létezik-e ilyen. Budapest Card is van, de a magyarországi turizmus egyik fő baja éppen az, hogy a turisták zöme ki sem teszi a lábát a főváros határain kívülre. Idén nyáron sok panaszt lehetett hallani arról, hogy kevés a vendég a Balaton körül. És igen, tulajdonképpen joggal mondják az itteni szállástulajdonosok, szolgáltatók, hogy a Balaton van annyira különleges, mint akár Karintia, és ha programból talán nincs is annyi, mint nyugati szomszédunknál, azért mondjuk egy héten át bőven lenne mit csinálni. Csak hát kicsit más érzés úgy tervezgetni a napokat, hogy közben dollárjelek, de legalábbis Szent Istvánok és Deák Ferencek pörögnek a szemünk előtt: strandbelépő minden napra, négy főre, kalandpark, vízicsúszda, vízibicikli, veszprémi állatkert, egy-két múzeum a borúsabb napokon… Még egy finom, 3500 forintos sajtos-tejfölös lángost se ettünk, de már százezres nagyságrendben költöttünk pluszban a szálláson felül. Lehet, hogy ez eddig nagyrészt működött, de úgy tűnik, most már egyre kevésbé. Talán ez lehetne az a sokk, ami elég lenne ahhoz, hogy a balatoni szállásadók, szolgáltatók, vendéglősök rájöjjenek, muszáj valamennyit beletenni a közösbe, különben évről évre csak kisebb lesz a torta, amit szétosztanak maguk között. Én biztosan az elsők között vennék meg a következő belföldi nyaraláson egy Karintia-kártyához hasonló áru, könnyen használható, valóban nagy kedvezményeket adó régiós kártyát. Ha már az elmúlt hónapok egyik slágerkifejezése az összefogás volt, akkor ezen a téren is lehetne valami nagyot alkotni végre. A Világjáró többi cikkét itt olvashatják .