● news.bsdnet.hu

Idén nyáron nemcsak a Dunán, de hazánk jóformán minden folyóján rendkívül alacsony vízállás figyelhető meg. Az ilyen, extrémnek látszó vízhiányos időszakok várhatóan egyre gyakoribbá válnak a jövőben, ám az MTA közleménye szerint ezt nem kizárólag az okozza, hogy nincs elég víz a folyók medrében. A három szakértő közreműködésével készül írás szerint a mostani, rekordokat döntő alacsony vízszint legalább két, egymást erősítő folyamatra vezethető vissza. Az egyik valóban az, hogy az ember okozta klímaváltozás, a felmelegedő éghajlat átalakítja a csapadék tér- és időbeli eloszlását. Ennek eredményeként hosszú csapadékhiányos időszakok alakulnak ki, amelyek alatt nem kapnak elég vizet tájaink. Emellett azonban az évtizedek óta tartó medermélyülés is hozzájárul az alcsony vízálláshoz. A Duna magyarországi szakaszán az elmúlt 60 évben átlagosan mintegy 2 méterrel süllyedt a meder, egyes helyeken még ennél is nagyobb mértékben. A Tiszán és a Dráván pedig az elmúlt évszázadban átlagosan mintegy 1,5 méterrel csökkentek a szintek. Miért mélyülnek a folyók medrei? A medermélyülés okai az egyes folyókon részben ugyanazok, részben eltérők. Minden nagyobb folyónkra igaz, hogy jelentős folyószabályozási beavatkozásokat hajtottak végre az előző évszázadban hajózásfejlesztő, illetve árvízvédelmi célból. A főmedreket stabilizálták, szűkítették, mellékágakat zártak le, a nagyvízi medreket töltések közé szorították. Ezek eredményeként a folyókban vándorló hordalék mennyisége lecsökkent, a medereróziós képesség pedig megemelkedett. Vagyis a folyók egyre inkább mélyítik medrüket mozgásukkal, ám egyre kevesebb hordalék érkezik, ami visszatölthetné a mélyülő medret. A mélyebb meder ugyanúgy hozzájárul az alacsonyabb vízszinthez, mint a víz mennyiségének csökkenése. Így hozzájárul az olyan műszaki problémák kialakulásához is, mint a Paksi Atomerőmű vízhűtésének drasztikus visszaesése. Az erőmű példája jól mutatja, hogy extrém kisvizek következményei túlmutatnak a folyóbeli problémákon. Csökkenthetik az ivóvízbázisok biztonságát, ronthatják a felszín alatti vízkészletek utánpótlását, növelhetik a mezőgazdaság vízhiányt, ipari vízhasználati korlátozásokat eredményezhetnek, valamint hajózási nehézségeket. Emellett a mellékágak és ártéri élőhelyek kiszáradása hosszú távon az ökológiai rendszerek állapotát is veszélyezteti. Mi a megoldás? A szakértők szerint a legújabb kutatások egyik legfontosabb tanulsága, hogy nincs minden helyzetre alkalmazható, univerzális megoldás. A vízvisszatartás, a természetalapú beavatkozások, a hordalékgazdálkodás fejlesztése vagy akár új műszaki létesítmények egyaránt szerepet kaphatnak, de alkalmazhatóságukat mindig az adott vízfolyás hidrológiai, geomorfológiai és ökológiai sajátosságai, élőhely-hidraulikai valamint a társadalmi és gazdasági igények együttes figyelembevételével kell értékelni. A korszerű vízgazdálkodás alapja ezért nem egyetlen technológiai megoldás, hanem a tudományosan megalapozott, integrált döntéshozatal. Úgy látják továbbá, hogy az extrém kisvizek idején rendszeresen felmerülnek leegyszerűsítő magyarázatok és megoldási javaslatok. Az egyik leggyakoribb állítás szerint a vízlépcsők „megállítják” a folyók vizét, és emiatt felelősek a folyók alsóbb szakaszain tapasztalható vízhiányért. A valóság azonban ennél összetettebb. Egy vízlépcső nem szünteti meg a vízhozamot, és nem képes a vízgyűjtőn lehulló csapadék mennyiségét növelni. Alapvető szerepe a folyó vízszintjének és vízjárásának szabályozása, valamint a rendelkezésre álló vízkészletek időbeli és térbeli eloszlásának módosítása. A Duna felső szakaszán található vízlépcsők azonban egy ilyen kisvizes helyzetben ezeket a képességeiket „lefelé”, Magyarország irányába csak nagyon korlátozottan képesek kifejteni. A vízlépcső néhány órányi átfolyó víz medertározása mellett gyakorlatilag a bejövő vízhozamot továbbítja alvízi irányba. Hasonló félreértés, hogy a vízlépcsők önmagukban „vizet csinálnának”. Egy műszaki létesítmény természetesen nem képes többletvizet előállítani, ugyanakkor bizonyos körülmények között lehetővé teheti a meglévő vízkészletek hatékonyabb hasznosítását. Ugyanakkor ezeknek a beavatkozásoknak lehetnek kedvezőtlen hidrológiai, hordalékgazdálkodási és ökológiai következményei is, amelyek jellemzőn az alvízi irányban jelentkeznek, ezért alkalmazásukat mindig az adott folyószakasz sajátosságai alapján kell értékelni. Hogy milyen módszerekkel és mennyi pénzből lehetne elkezdeni hazánk vízpótlását, arról Timár Gábor geofizikus nemrég lapunknak beszélt.