● news.bsdnet.hu

A pálos barátok épített örökségét számbavevő könyvsorozat 2022-ben indult útjára a Kairosz Kiadónál. Galuska Tünde vaskos új munkája Budapest és környéke után most az Észak-Dunántúlra koncentrál , és méltó módon tiszteleg az 1250 körül alapított magyar szerzetesrend sajátos épített emlékei előtt. Mert mint a jeles kutató előd, Ádám Iván veszprémi prelátus és egyháztörténész is leírta: „a legtöbb számban máig is létező rommaradványokban igazi magyar jellem és magyar műtehetség romlatlan nyomai találhatók”. És valóban, a pálosok szellemisége mellett a rend nehézségekkel teli története, Legeza Lászlót idézve, „minden időben hű kapocs Isten és a magyar között”. Galuska Tünde a rendtörténeti kutatók – úgymint Gyöngyösi Gergely, Hadnagy Bálint, Gindl Gáspár, Guzsik Tamás – vagy a magyar régészet atyja, Rómer Flóris váradi nagyprépost-kanonok méltatása mellett egy velős rendtörténeti anyagot is közöl az alapító, Boldog Özséb legendája mellett. Mindezek után vág csak bele az építészeti emlékek taglalásába a nagyszerű színes és fekete-fehér képanyag segítségével. Már a kötet elején megtudhatjuk, hogy vélhetően csak a pálos építészetre jellemző a templomhajó és a szentély között található diadalív szűk, 2-3 méternél nem szélesebb nyílása. Ez a megoldás ugyanis lehetővé tette, hogy a szélesebb hajóban a diadalív két oldalára is mellékoltárokat helyezzenek el. Az is jellegzetes volt, hogy a sekrestye és a szentély között gyakran egy kis helyiség állt, melynek külső falába kézmosás céljából kifolyós kőmosdót, azaz lavabót építettek be a barátok. Ilyennel találkozhatunk a bakonyszentjakabi monostornál is, amelyet részletesen bemutat a kötet a régészeti leletekre is fókuszálva. E monostor is rom ma már, amelyért a 16. század a felelős, amikor a török terjeszkedés és a reformáció hatására sorra hagyták el székhelyeiket a pálosok. Galuska Tünde műve ugyanakkor rámutat, hogy ez a romanika jegyeit magán viselő egyházi komplexum is még mindig rejt titkokat, mert a templom körül komoly vízgazdálkodásra utaló rendszer fedezhető fel, ám ennek kutatása még nem történt meg. Más, erdeinkben rejtőző pálos romot is bemutat e könyv: a tálodi Szent Erzsébet-monostort, illetve a monumentális lesenceistvánd–uzsabányait és a nagyvázsonyit, ahol Kinizsi nyugodott. Mint ismert, 1708-ban kincskeresők feldúlták a hadvezér sírját, eltávolították sodronyos páncélingét, sisakját és kétélű pallosát, amelyek később végül a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültek. A romos kolostorok mindegyikéről kapunk egy-egy tömegvázlatot is az oldalakon, amelyek segítenek elképzelni, hogy milyen csodás épületek lehettek ezek annak idején. Ugyanakkor ne feledjük, magas művészeti értékű bútorzat is tartozott ezekhez e hajlékokhoz, a harangok és persze az iparművészeti remekek mellett. A különösen sokat szenvedett tüskevári Szent Magdolna-monostor lerombolásának részletes története hűen mutatja be, hogy amit a török nem pusztított el, azt a későbbiekben a vandál Habsburg-kormányzat semmisített meg, ha érdeke úgy kívánta. Ne feledjük, a pálosok magyar eredetük révén különösen mellőzöttek voltak azokban az időben.