● news.bsdnet.hu

Magyar Péter és a Tisza megjelenése és sikere megmutatta, hogy valami végérvényesen megváltozhatott a politikában, a 2026-os választások győztese ugyanis olyan eszközökkel élt, olyan logika szerint működött, amire a társadalom rezgéseit az általános vélekedés szerint mindig jól értő Fidesz nem találta meg az ellenszert. A jelenség nem kizárólagosan magyar és nem is teljesen új. Megváltozott ugyanis az a tér, amelyben eljutnak hozzánk az információk, amelyben kommunikálunk, amelyben szórakozunk, művelődünk és politizálunk. Leggyakoribb cselekvésünknek már új neve van: tartalomfogyasztás. A tér pedig, amiben egyre inkább kénytelenek vagyunk létezni, a figyelemgazdaság. Egy olyan rendszer, amelyben az emberi figyelem eladható árucikké válik. A közösségi oldalak adatokat gyűjtenek a felhasználók viselkedéséről, majd algoritmusaikkal olyan tartalmakat kínálnak, amelyek a lehető leghosszabb ideig lekötik őket. Ezt mindannyian jól ismerjük: ha elkezdjük pörgetni a Facebookot, észrevétlenül telik az idő, pedig nem csinálunk semmit, csak a rendszer által nekünk kiválogatott tartalmakat bámuljuk. Ezek jelentős része direkt vagy bújtatott hirdetés, és minél több időt töltünk a képernyő előtt, annál több hirdetési lehetőséget és nagyobb bevételt kínálunk másoknak. A közösségi média emellett az emberi tényező miatt is fontos eszköz a politika számára. A közösségi oldalakon tett politikai gesztusok egyben az önkifejezés eszközei is. Egy megosztással vagy hozzászólással a felhasználó saját értékrendjét mutatja meg ismerőseinek, sokakra pedig – főleg azokra, akik felületesen követik az eseményeket – nagy hatással van az ismerőseik politikai véleménye. Ezekből a véleményekből az algoritmus digitális buborékot hoz létre, lájkjaink, megosztásaink egymásra hatása olyan benyomást kelt bennünk, hogy mindenki úgy gondolkodik, ahogy mi és az ismerőseink. A közösségi médiás logika a politikai kommunikációt is alapjaiban átalakította. Mivel a hagyományos média egyre kevésbé tölt be kapuőr szerepet, már nem feltétlenül a sajtó szűrőjén, magyarázataival jut el hozzánk az üzenet, a politikusoknak közvetlenül az emberek figyelmét kell felkelteniük. Ebben pedig a minket folyamatosan megfigyelő és befolyásoló algoritmus van a segítségükre. Az algoritmusok az erős érzelmeket kiváltó, megosztó és szenzációs tartalmak terjedésének kedveznek. Byung-Chul Han dél-koreai–német filozófus Infokrácia című könyvében úgy fogalmaz, hogy „a politika is a tömegmédia logikájának van alávetve. A politikai tartalmak közvetítését a szórakoztatás határozza meg, és ez aláássa a racionalitást.”. Egy amerikai tanulmány az élőben közvetített, többórás kongresszusi meghallgatásokat hozza fel példának. A hosszú videóból kivágnak egy húsz másodperces kirohanást – például egy éles visszavágást vagy konfrontációt –, megfosztják a szövegkörnyezetétől, drámai hanghatással egészítik ki, majd terjeszteni kezdik a Facebookon vagy a TikTokon. Az érzelmi intenzitást az információs mélység elé helyező algoritmus felkapja, és vírus módjára terjeszteni kezdi. Emberek milliói számára ez a rövid részlet lesz az esemény meghatározó története, sőt gyakorlatilag minden, amire emlékeznek belőle. A figyelemért folyó verseny így átformálja a politikai napirendet és a kollektív emlékezetet. Ez nem csak az Egyesült Államokban van így. Az elmúlt hónapokban a Tisza-szavazók egy része lelkesen számol be róla a Facebookon, hogy életében először parlamenti közvetítéseket néz. Ez azonban nem elsősorban a közügyek iránti érdeklődés fellángolását jelenti, sokan ugyanis ösztönösen a virális tartalmak reményében nézik akár órákon át a közvetítést. Tartalomként fogják fel, amire pedig leginkább emlékezni fognak belőle, azok a rövid szóváltások, beszólások, akciók. A lényeg tehát, hogy megosztó, „ütős” legyen, ami a jelenlegi közhangulatban sokaknak a politikai ellenfél kigúnyolását, megalázását, a rajta való felülkerekedést jelenti. Ez szólhat arról is, hogy a beszélő személyes elégtételt vesz valakin, de mindenekelőtt a fogyasztó közönség kiszolgálása. A Tisza politizálásában Magyarországon is találkozik a régi igények kielégítése az új eszközökkel. Miközben a kenyér megléte kérdéses, a cirkusz modern formája már nem a gladiátorok harca vagy a nyilvános kivégzés, hanem a verbális lincselés, esetleg éppen az elszámoltatás jelszavával megindított eljárások. Ezekben egyre nagyobb szerepet kap majd a vizualitás, az erős képek és a filmszerű jelenetek. A közösségi média logikája magával hozta azt is, hogy a politikai kommunikációban a személyiség fokozatosan a mondanivaló elé került. Sok politikus influenszerként is viselkedik, részleteket oszt meg a magánéletéből és a mindennapjaiból, illetve olyan tartalmakkal növeli népszerűségét és vonja magára a közösségi médiát használó választópolgárok drága figyelmét, amelyekben szakpolitikai vélemények helyett egyszerűen csak szerepel. Ismét Byung-Chul Hant idézve, „akinek jobb a fellépése, az nyeri a választást. A diskurzus műsorszámmá és hirdetéssé züllik. A politikai tartalom egyre kevésbé játszik szerepet. A politika ezáltal minden tartalmát elveszíti, telekratikus imázspolitikává üresedik.”. Ez sem a Tisza találmánya, és nem is Magyar Péter hozta be a magyar politikába, de az arány, ahogyan ezekkel az eszközökkel él, messze meghaladja a korábbiakat. Kiss Viktor politológus nemrég az Indexnek úgy fogalmazott: „Magyar Péter karaktere és felemelkedése tankönyvszerű példája a performatív politika működésének. A lényege, hogy a politika nem egyszerűen szakpolitikai programokból és marketingüzenetekből áll, hanem előadássá, színre vitt folyamattá válik.” A miniszterelnökről töméntelen mennyiségű fotó jelenik meg a közösségi oldalain, amelyeken gyakran semmilyen érdemi történés vagy más szereplő nem látható, csak Magyar Péter előnyös szögből. Jó példa erre a drónfelvételekkel, profi utómunkával és címeres kormányzati logóval megfilmesített törökországi családi nyaralás is. A „felszabadított” kormányzati épületekben tartott tárlatvezetések már jutalomként, elégtételként funkcionáltak azok számára, akikkel a megelőző kampányban sikerült elhitetni, hogy a személyes tartalmakon keresztül megmutatott politikusok ténylegesen közel állnak a választóhoz, a siker pedig a választó sikere, hiszen úgy érzi, ő maga is bejuthat ezekbe a szimbolikus terekbe, és részt vehet a döntésekben. A parlamenti szóváltások is azért olyan népszerűek, mert az emberek szinte úgy érzik, nem csak Magyar Péter szólt be a fideszes politikusoknak, hanem ők maguk is. A részvételiség, a döntésekbe való beleszólás érzete olyannyira mélyen rögzült a Tisza-szavazókban, hogy előre nem látott felháborodás övezte, amikor például Magyar Péter érdemi egyeztetés nélkül jelentette be, hogy Polgár Juditot jelölné köztársasági elnöknek. A részvételiség jelentőségét már Barack Obama 2008-as kampányában is felismerték, amikor az első elnökségére készülő politikus a remény (hope) jelszóval kampányolt. Ezzel kapcsolatban Kiss Viktor így fogalmazott: „Obama kampánystábja abból indult ki, hogy a politikát inkább egy közös színházi előadásként kell elképzelni, amelyben a politikus és a társadalom együtt vesz részt. A logika az volt, hogy ha az emberek valóban belépnek ebbe a közös történetbe, és elhiszik, hogy »egyre többen vagyunk, ezért egyre erősebbek vagyunk, bármit meg tudunk csinálni«, akkor maga az előadás válik valósággá. Hiszen az emberek érezni fogják a reményt, és Obamára szavaznak.” Az előbbiek azt sugallják, hogy nem magát a politikai programot, az ideológiát vagy a gondolatokat alakítják az igények szerint, hanem elsősorban azok megfogalmazását és tálalását. A legújabb tendencia viszont az, hogy a Tisza és más hasonló pártok már a lényegüket is ahhoz idomítják, hogy mi bizonyul sikeresnek. Noha évek óta téma, hogy van-e még egyáltalán értelme az olyan meghatározásoknak, mint a bal- vagy jobboldali, konzervatív vagy liberális, eddig inkább a határok elmosódásáról, illetve új törésvonalak – például a szuverenista és globalista szembenállás – megjelenéséről volt szó. Ehhez képest Magyar Péter pártja esetében szinte minden meghatározásra és annak ellenkezőjére is találhatunk példát a kommunikációban, a tényleges döntésekben és a személyi választásokban egyaránt.