● news.bsdnet.hu

Ez itt a Névérték, a Telex gazdasági blogja, amelyben külső elemzők, szakértők cikkeit olvashatják. A blogban közölt írások és az azokban megfogalmazott vélemények a szerzők álláspontját tükrözik. A mostani energetikai krízishelyzet jóval túlmutat a Duna aktuális vízszintjén, valójában látlelete a villamosenergia-rendszer elmaradt stratégiai fejlesztésének. Egy figyelmeztetés, hogy paradigmaváltásra van szükség: egy rugalmas, decentralizált és megújuló áramrendszerre, a társadalom aktív bevonásával. A pillanatnyi fellélegzés lehetőséget jelenthet a stratégiai tervezésre. Kezdjük onnan, hogy egyáltalán miért emelkednek a nyári csúcsterhelések! Az elmúlt években a nyári rendszerterhelési csúcsok szinte évről évre rekordot döntöttek, legutóbb június 29-én kora este állítva be 7488 megawattos szintet. Sőt, a rendszerterhelés a 9000 megawatt szintet súrolná, ha nem lennének a saját felhasználásra termelő háztartási és ipari napelemek. Az ezredforduló óta a rendszer nyári csúcsterhelése pontosan másfélszeresére nőtt, és közel duplája lenne, ha saját naperőművek nem segítenének napközben a rendszeregyensúly tartásában. Két meghatározó oka biztosan van annak, hogy a nyári rendszerterhelési csúcsok ilyen ütemben növekszenek. A fokozódó nyári áramfogyasztásban tehát semmi meglepő nincsen. De mennyire lett felkészítve a hazai áramrendszer ennek kezelésére? Egy ország ellátásbiztonságának kulcsfontosságú fokmérője az, hogy mennyire készült fel arra, ha kiesik az áramhálózatból a legnagyobb rendszerelem. Magyarország helyzete ebből a szempontból extrém. Áramtermelésünk a világon a második legnagyobb mértékben függ egyetlen erőműtől, néhány miniszigetországot nem számítva: Paks négy blokkja adja a hazai áramtermelés felét. Az elöregedő blokkok üzemeltetési problémái egyre gyakrabban kiütköznek, a hűtővíz-utánpótlás csak egy a sok kritikus pont közül. Ha Paks II. is megépülne, egészen egyedülálló lenne a kiszolgáltatottságunk egyetlen telephelynek és technológiának, ez már önmagában megkérdőjelezi a gigaberuházást. A centralizált energiarendszerek sérülékenységét épp az ilyen hatalmas erőműmonstrumok adják. A mostani krízishelyzet világosan rámutat arra, hogy miért kockázatos egyetlen erőműre bízni egy fél ország ellátását. Ráadásul korántsem biztos, hogy túl vagyunk a mélyponton, még ha egyelőre elkerültük is az összeomlást. A következő egy-két hónapban két tényezőt érdemes követni: A két eszkalációs forgatókönyv egyaránt azt mutatja, hogy a hagyományos nagyerőművek sérülékenysége kockázatot jelent a hazai áramrendszernek. Egyben azt is világossá teszi, hogy az ellátásbiztonság modern megközelítése miért decentralizációban és diverzifikációban gondolkodik, miért alapoz sokféle egymást kiegészítő technológia és helyi erőforrások hasznosítására. Miközben a paksi vízállást szinte óráról órára kellett követni a héten, a 9000 megawatt naperőmű-kapacitás csendben teszi a dolgát. A magyar áramrendszert jelenleg a naperőművek mentik meg a napközbeni csúcsfogyasztás időszakában. Épp akkor termelnek majdhogynem full kapacitáson, amikor a leginkább szükség van rájuk. A hőhullámos napok kritikus időszakainak döntő részét szinte teljesen naperőművekből fedezzük, ilyenkor ezek biztosítják a teljes áramfogyasztás legalább háromnegyedét. Sőt, ha nem lennének háztartási és ipari naperőművek, az áramrendszer nyári csúcsterhelése körülbelül 15 százalékkal lenne magasabb, és időben is jóval hosszabb lenne. A csúcsterhelés már délben lenne, majd egészen késő estig elnyúlna. Nézzük meg, a legutóbbi nyári csúcs napján hogyan nézett ki a termelés! Az eddigi legmagasabb nyári termelés napján (2026. június 29-én) 12 órakor a hazai áramrendszer így nézett ki: A napelemboom alapjaiban alakította át a hazai áramrendszert az elmúlt évtizedben, lényegében nulláról lett a hazai napos termelés részaránya a legnagyobb az egész világon. A Paks II. építéséről szóló 2014. januári orosz–magyar megállapodás aláírása óta a hazai naperőmű kapacitás 245-szeresére nőtt, igen, kétszáznegyvenötszörösére, miközben az új atomerőmű tényleges építése szinte el se kezdődött. A napelemboom azonban nem tudatos energiapolitikai tervezés nyomán valósult meg, hanem éppen ellenkezőleg. A hivatalos tervek napenergiás célszámai sokszor már a megíráskor idejétmúlttá váltak, az energiapolitikai döntéshozókat is meglepték a nagy napelemes rohamok a KÁT (kötelező átvételi tarifa) támogatás és a szaldóelszámolás befejezésekor. Az ok egyszerű: egy jó naperőmű- és szélturbina-beruházás már piaci alapon is visszahozza az árát, támogatásokkal meg főleg. A napelemboom az előző kormányzat nagy sikertörténete lett volna, ha egy hosszú távú energiapolitikai stratégia eredményeként születik, és persze ha nem bukkantak volna fel benne kormányközeli üzleti körök. A hazai áramrendszerben más alig történt. Mintha egy vákuumban jött volna létre a napelemboom, a szervesen kapcsolódó fejlesztések teljesen kimaradtak. A napelem-kapacitás mára egyoldalúvá vált, nem lett egy diverzifikált és rugalmas áramrendszerbe integrálva. A leglátványosabb, hogy nulla szélerőmű épült az elmúlt 25 évben, miközben a szélturbinák termelése jellemzően télen, az esti órákban, borult időben a legnagyobb, így jól kiegészítik a naperőműveket. Akkumulátoros energiatárolás alig épült ki, pedig épp a nyári csúcsok kezelésében lenne hatalmas segítség a napközbeni napelemes termelés eltolásával. A vállalati akkumulátor és az otthoni energiatároló támogatások menet közben megakadtak, a pályázók egyelőre hoppon maradtak, miközben jól kialakított támogatásokkal beindulhatott volna egy akkumulátorboom. A hálózatfejlesztés sokáig egyszerűen nem tervezett a napelemboommal és a zöld átmenettel, az utóbbi évek fejlesztései a hatalmas gyárberuházások áramigényének kiszolgálására és az akut hálózati szűkületek tűzoltásszerű kezelésére koncentráltak ahelyett, hogy szisztematikusan a decentralizációt és megújuló integrációt segítették volna. Eközben a rendszerhasználati díjak torz struktúrája egy elavult használatra van szabva, nem ösztönzik a megújulók helyi integrálását. A felhasználók rugalmassági lehetőségeinek kihasználása gyerekcipőben jár, még a nagyfogyasztóknál is. A problémakör túlmutat a rendszerszintű fejlesztések évtizedes elmaradásán: egy elavult szemléletet tükröz. Jó példa erre az állami energiapolitika újdonsült megfejtése a kellő rugalmasság hiányára: három hatalmas kombinált ciklusú gázerőmű (CCGT) építése. Az egy-egy paksi blokkal megegyező kapacitású CCGT erőmű közül már az első megtérülése is erősen kérdéses a régiós árampiaci becslések szerint, a másik kettőé elég valószínűtlen. A beruházási döntést az MVM meghozta, a kivitelezés az idén fordul élesbe. A 900 milliárdos beruházásról alig hallani , nyilvános megtérülési számításokat főleg nem látni. A zárt ciklusú gázturbina (CCGT) erőműépítés orosz rulett: arra fogadott az állam az adófizetők pénzéből, hogy nemhogy a földgáz kivezetésében nem lesz előrelépés 2050-ig – minden uniós elköteleződés ellenére –, de még drágulni se fog számottevően a következő évtizedekben. A rugalmasság biztosításának már bőven vannak olcsóbb, innovatívabb eszközei, mint három új fosszilis alapú erőművi blokk építése. A hazai villamosenergia-rendszert nem az állandóságra, hanem épp a ma még sokszor beláthatatlan átalakulásokra kell felkészíteni. A klímaválság miatt egyre több extrém időjárási eseménnyel nézünk szembe, miközben a politikai-gazdasági működési környezet talán még drasztikusabb átalakulásokon megy keresztül. Úgy kell évtizedes távlatokban gondolkodni, hogy bármelyik pillanatban a feje tetejére állhatnak alapfeltevéseink. Egy paradigmaváltás kellős közepén vagyunk, ennek lényege, hogy hogyan lehet épp a változásra való képességet, a rugalmasságot tenni az áramellátás szervező elvévé. A modern paradigma a négy D-re épül: Hogyan fordítható le ez az új paradigma a konkrét magyar helyzetre? Legfőképpen, mit kell tennie az energiapolitikának, hogy legközelebb ne kerüljünk ilyen krízishelyzetbe? Az eddigi energiapolitika szinte kizárólag szabályozható erőművekben gondolkodott, miközben hatalmas rugalmassági potenciálokat hagyott kiaknázatlanul a hálózatüzemeltetőknél, az áramszolgáltatóknál és a felhasználóknál. Mára idejétmúlt a folyamatosan járó alaperőművekre és a meghatározatlan napszakban bekapcsolt csúcserőművekre alapuló áramrendszer leegyszerűsítő sémája. Az új vezérelv a rendszerszintű rugalmasság az időjárásfüggő megújulók integrációjához. Technikai és szervezési eszközök egész sokasága áll rendelkezésre a rendszer rezilienciájának eléréséhez és a megújuló termelés integrálásához. Különösen sokféle lehetőség van a rövid távú rugalmasság biztosítására, vagyis a megújuló termelés adott napon belüli ingadozásának kiegészítésére, különösen a nyári csúcsok idején: A technikai és rendszerszervezési innovációk jelentős részben a valós idejű mérési adatokon alapulnak. Az okosmérés széles körű elterjesztése azonban önmagában kevés. Egy országos adattár- vagy adatcsereplatform szükséges, ami könnyen és gyorsan hozzáférést kínál a felhasználóknak és innovatív szolgáltatóknak, sőt akár az egymás közötti energiaelszámolást is segíti. A növekvő nyári csúcsok elkerülésének legegyszerűbb módja a növekvő áramfogyasztás visszafogása. A hazai áramfogyasztás pazarló. Az energiahatékonyság lehetőségei évtizedek óta parlagon hevernek. Gazdaságunk energiafelhasználásának csökkentése túlmutat a hagyományos energiapolitikai megközelítésen. Az elavult épületeink szigetelése és a passzív hűtési megoldások például önmagukban jelentősen csökkentik a légkondizási igényt, ráadásul épp a legkritikusabb órákban. A vállalati hatékonysági potenciál legalább ekkora, a betelepülő gyáraknak nyújtott áraminfrastruktúra helyett a gazdasági struktúra átalakítását, és energiahatékony berendezések megszerzését kellene támogatni, ösztönözni. Sok kis- és középvállalkozásnak (kkv), közintézménynek már egy helyi energiaügynökség vagy akár egy állami energetikai tanácsadási szolgálat hatalmas segítség lenne. Az áramrendszer átalakításához a társadalom bevonására van szükség. A hazai energiaközösségek elindításán dolgozó szakemberként a saját bőrömön tapasztalom az ellenszelet. Az energiaközösségek olyan helyi közösségi kezdeményezések, akár önkormányzatok, kkv-k bevonásával, amelyeket nemcsak a profit vezérli, hanem legalább annyira zöldenergiára való átállás, a helyi gazdaság építése vagy éppen a közösségi együttműködés. Kellemes járulékos hatásként a helyi árammegosztás is sokféleképpen segíthetné a rendszer stabilizációját és rugalmasságát helyi szinten, kiemelten a csúcsfogyasztás csökkenését is, ezt a BME kutatásai is igazolják. A villamosenergia-megosztás jogi lehetősége évek óta adott papíron az energiaközösségek számára is, de a gyakorlatban még a szomszédunkkal is szinte lehetetlen megosztani háztartásinapelem-termelésünket. Az elmúlt évek energiapolitikája azonban csak tyúklépésekben kezdte meg a részletszabályok kialakítását. A helyi kezdeményezések támogató keretrendszer helyett egyelőre adminisztratív, menetrendezési és kiegyenlítési kötelezettségeket kaptak a nyakukba. A regionális hálózati elosztótársaságok akadályt látnak a helyi villamosenergia-megosztásban, az áramkereskedők pedig jellemzően még szerződni se hajlandók velük. Az energiaközösségek támogató szakpolitika helyett közigazgatási és piaci akadályokkal néznek szembe. Az energiaközösségek nem csírázhatnak ki eléggé a régimódi áramrendszerben, ha nincsen megfelelő táptalaj és támogató klíma, akkor már egy-egy halovány virágocska is hatalmas sikerélmény. Egy decentralizált, rugalmas és az embereket előtérbe helyező áramrendszerben azonban az ilyen helyi kezdeményezések tömegével virágozhatnak. Kiáltványunkban elkészítettük a víziónkat egy szolidáris és megújuló áramrendszerről. A krízishelyzet nemcsak a szakmabeliek számára jelentett lehetőséget, hanem a szélesebb közönség számára is alkalmat adott arra, hogy jobban megismerje az áramrendszer működését. Sokan hirtelen tudatosabban kezdték használni saját eszközeiket, rendszeresen böngészték a spontán fejlesztésű holadelej.hu oldalt, sőt elmélyedtek abban is, hogyan működnek a különböző erőművek. Reméljük, ez az elképesztő állampolgári érdeklődés egy hosszú távú folyamat kezdete. A jelenlegi krízis nyomán nemcsak a klímaberendezést kapcsoljuk be-ki tudatosabban vagy a villanyszámlánk számait próbáljuk megérteni, hanem társadalmi szinten is változást próbálunk elérni, legyen szó helyi közösségi kezdeményezés indításáról vagy az állami energiacégek erősebb társadalmi kontrolljáról. A cikkben szereplő adatok elsősorban a MAVIR-MEKH magyar villamosenergia-rendszer éves összefoglaló kiadványán és a Mavir napi VER-adatain alapulnak. A cikk alapjául szolgáló szakmai kutatás döntően a LIFE COMET projekt segítségével valósult meg, az Európai Unió finanszírozásában. A szerző az SZGK Transzformátor közösségienergia-fejlesztő központ társkoordinátora, az Energiaközösségek Szövetségének elnökségi tagja.