● news.bsdnet.hu

Bár cikkünk felütése bizonyos szempontból szembe megy a szakma írott és íratlan szabályaival az alanya kiléte okán, egy rövidke kikacsintással, vagyis néhány személyes gondolattal kezdeném. Vitray Tamás sok szempontból rejt rizikót egy újságíró számára. Hiszen olyan szakmai tekintély és tisztelet, ha úgy tetszik nimbusz övezi a személyét, ami nem, vagy csak nehezen engedi az egyszeri „firkásznak”, hogy a szokott lazasággal, a saját személyiségének utat engedve üljön le vele szemben. Hogy kiszúrja-e a kényszeredett manírokat? Biztosan! Hogy szól-e miattuk? Nem, de jelzi, ha egy kérdést butaságnak, sőt egyenesen hülyeségnek tart. Teszi ezt egyenesen, nyersen, de azzal a joviális, tanító attitűddel, amit a pályán oly sokan ismernek. Azok, akik a keze alatt próbálták elsajátítani, vagy inkább elcsenni tőle azt az ösztönszerű kíváncsiságot, ami őt magát erre a pályára terelte, hogy aztán 1958. augusztus 5-én elkészítse élete első, televíziós interjúját Rafer Johnson 2 méter magas atlétával, aki mellett kis sámlira kellett állnia, hogy ne csupán a feje búbja látszódjék a közvetítésben, melynek élő mivoltáról Tamásnak fogalma sem volt. Nos, amíg formálódik a több, mint egy órán át tartó beszélgetés leirata, álljon itt némi ízelítő Vitray Tamás néhány érzéshez fűződő viszonyáról, gondolatairól. Az Origo egy rövid, de tanulságos játékra hívta Vitray Tamást. Öt, gyakran használt, ám komoly érzelmet, vagy érzést kifejező szót kapott, melyekről csípőből kellett saját nézetét, álláspontját kifejtenie. „Azt hiszem, hogy a barátság legőszintébb, legtisztább formája a kamaszkor végéig lehet maradéktalanul jelen egy ember életében. Aki mellettünk ül nyolc évig az iskolapadban, azzal egy vérből valók vagyunk, ahogy Kipling Mauglija és társai mondják. A szenvedélyek azonos alapon, a focin, vagy a zenén nyugszanak. Fontosak, de semmiképp sem ártalmasak.” Szegény gyereknek számítottam, miután ketten voltunk a nagyanyámmal, de elég jól fociztam és volt még néhány dolog, amikben ügyeskedtem. Így hát voltak barátaim, akiknek az érdeklődése azonos volt az enyémmel. „Aztán, amikor kimentünk az életbe és a sors úgy hozta, hogy egyikük mondjuk mérnök lett, a másik orvos, már eltérő vonzalmakat, szenvedélyeket követeltek maguk a foglalkozások, hivatások. És megszülettek a szakmai barátságok, melyek más igényű, eltérő tartalmakat helyeztek a kapcsolatok előterébe. A barátságot az idő koptatja, az anyagi különbségek bizony megszüntethetik.” „Amikor a legnagyobb bajok következtek be az életemben,  jöttek a legsúlyosabb helyzetek, annyira a leküzdésük, megoldásuk foglalkoztatott, hogy egyszerűen elfelejtettem félni. Ezt szerencsének, vagy adottságnak aposztrofálom, és mondhatom, ez sokat segített életem nehéz pillanataiban.” Hiszen minden esetben, amikor utólag visszagondolva, bőven lett volna okom félni, én annak megoldását kerestem, hogyan szabadulhatok ki a helyzetből, amiben éppen voltam. „Ez tehát az én viszonyom a félelemmel.” „Rettenetesen dühös tudok lenni, egészen akár öt teljes percen át... Aztán elszégyellem magam. Hogy ordítoztam, üvöltöztem. Pukkancs voltam mindig, de gyorsan felejtek...” Nincs meg bennem a tartós haragvás „képessége” és hál’istennek nem állok bosszút. „Pedig de sokszor jól esett volna... Legalább megpróbálni!” „Mániásan kíváncsi ember vagyok, mióta csak az eszemet tudom. Gyermekként az asztal alá bújva hallgatóztam, mert tudni akartam, miről beszélgetnek a felnőttek. Mindenre füleltem… Hogy a kíváncsiság örök-e, azt nem tudhatom, de nálam 94 éve tart. Jó, mondjuk, csak 93.” „Erre csak egyetlen hangzatos tőmondatom van. Bizonyosan nem én találtam ki, de magamtól jöttem rá. Azt szoktam mondani, hogy az egész csak egy mozzanat. A tökéletes boldogságot onnan lehet felismerni, hogy nem tart hosszan. Az ember éli az életét, érik bajok, bosszúságok és kisebb, nagyobb örömök.” Hirtelen, jobbára túláradó, nagy öröm éri a velejáró valódi izgalommal. Ez lehet tán a boldogság érzése. „Előbb-utóbb ez a kellemes és tartós izgalom már nem fokozott állapotba megy át. Bár nem boldogság, de még talán jobb is: tartós, hosszan tartó öröm állapota. Úgy vélem, ez a jobb. Legalább is én jobban szeretem..." Vitray Tamás 11 hónapja jelentkezett utoljára friss tartalommal a saját YouTube-csatornáján.