← Vissza

news.bsdnet.hu

Pósfai Gábor kirúgta az NKOH elnökét

Index 2026-08-08 11:27
2026. augusztus 7-ei hatállyal Magyarország belügyminisztere, Pósfai Gábor felmentette a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) elnökét, Bozóky Alexet. A tárcavezető az NKOH vezetésére átmeneti vezetőt jelölt ki, aki az új elnök kinevezéséig látja el a feladatát – jelentette be a Belügyminisztérium közleményében. Hozzátették, az NKOH az alapítói és tulajdonosi jogkörök révén teljes körű irányítást és felügyeletet gyakorol a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) felett, így a jogkör gyakorlójaként az NKOH ideiglenes elnöke a mai napon felmentette az NRÜ vezérigazgatóját, Falvai Mátyást. Az NKOH és az NRÜ átmeneti vezetőinek elsődleges feladata a már megkezdett átvilágítási folyamat befejezése – írták. Közölték, az új, végleges vezetők kiválasztására a következő hetekben pályázat útján kerül majd sor. Tanács Zoltán egy bejegyzésében azt írta , hogy az állami intézmények jogot kapnak arra, hogy az Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) központosított rendszerén kívül intézzék ilyen tartalmú beszerzéseiket. A belügyminiszter múlt héten azt közölte , több mint 1,5 milliárd forintos megbízást adott a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) Zrt. egy „Mándoki koncert” munkacímű rendezvény megszervezésére a Lounge Event Kft.-nek. Később közölték, a miniszterelnökség felmondta a Lounge Event Kft.-vel kötött keretszerződését . A Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó vállalkozások jelentős állami megbízásokat nyertek el az elmúlt évek során, többek között a Nemzeti Kommunikációs Hivatal központosított beszerzési rendszerén keresztül. A közlemény szerint az NKOH 2025-ben újabb, nettó 75 milliárd forintos kommunikációs keretmegállapodást kötött a cégcsoporthoz tartozó vállalkozásokkal. (Borítókép: Pósfai Gábor 2026. május 11-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Eredeti cikk megtekintése →