← Vissza

news.bsdnet.hu

A Fidesz frakcióvezetője szerint Baka András addig lesz államfő, míg Magyar Péter egy kommenttel le nem váltja

Telex 2026-08-08 13:10
Baka András köztársasági elnöki jelölésére a Fidesz frakcióvezetője is gyorsan reagált. Bóka János a bejegyzésében azt írta, mivel Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatását a Tisza Párt „önkényesen és illegitim módon szüntette meg”, az új köztársasági elnök választását is illegitimnek tartják. „A szappanoperává dagadó jelölési és választási színjátékhoz nem asszisztálunk, a Fidesz frakció a jelölési és választási eljárásban nem vesz részt. Magyarország utolsó legitim köztársasági elnökét Sulyok Tamásnak hívják.” Bóka szerint Baka jogtudósként egy jogsértő eljárásban vesz részt jelenleg és hozzájárul a „Magyar Péter önkényének kiépítéséhez”. Majd felidézte – bár a konkrét esetet nem nevezte meg –, hogy a Legfelsőbb Bíróság akkori elnökeként Magyarországot perelte be a nemzetközi fórumon, Bóka szerint „lényegesen kisebb sérelemért, mint amivel most a köztársasági elnöki tisztség megüresedését a Tisza előidézte”. Bóka itt vélhetően arra utal, amikor Baka András 2016-ban jogerősen pert nyert az Emberi Jogok Legfelsőbb Bíróságán, amely megállapította, hogy személyre szabott jogalkotással menesztették a tisztségéből, mert nyilvánosan kritizálta a bíróságok függetlenségét veszélyeztető lépéseket. A Fidesz frakcióvezetője végül egy jóslatot is tett, és azt írta: „Baka András a funkcióját csak addig fogja betölteni, amíg Magyar Péter egy kommenttel le nem váltja.”
Eredeti cikk megtekintése →