← Vissza

news.bsdnet.hu

Felszámolták a Hős utcai nyomortelepet

Demokrata 2026-08-08 14:17
Lebontották a kőbányai Hős utca nyomortelepének második, egyben utolsó, még álló épülettömbjét is. Különösen abszurd helyzetet teremtett, hogy a Hős utca hosszú időn át úgy számított Budapest egyik legnagyobb szégyenfoltjának és bűnügyi szempontból egyik legfertőzöttebb területének, hogy közvetlen környezetében a Terrorelhárítási Központ objektumai találhatók, szomszédságában pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus fekszik. A telepen mindennapos problémát jelentett a drogkereskedelem és a kábítószer-fogyasztás, de rendszeresek voltak az utcai összetűzések és a prostitúció is. A környéken közlekedő járókelőket szintén gyakran vegzálták. Nem véletlen, hogy évekkel ezelőtt valaki festékszóróval figyelmeztető feliratot fújt az utca két végére, arra intve az autósokat, hogy legyenek óvatosak, mert amíg a kocsijukkal várakoznak, akár a táskájukat is kilophatják az autóból. Emlékezetes eset volt az is, amikor a segítségre szoruló lakóhoz kiérkező mentőautót fosztották ki, miközben a mentők a beteget látták el. Az egyre rosszabb állapotú épületek az utolsó időszakban már a legalapvetőbb lakhatási feltételeket sem biztosították. A kiürülő helyiségeket illegális lakásfoglalók vették birtokba, majd csekély összegekért adták tovább nincstelen, mélyszegénységben élő embereknek. Akadtak lakások, amelyekben nem volt világítás és fűtés, sokszor pedig még nyílászárók sem. Az első épület korábbi elbontása után most a második háztömb is eltűnt. A bontást a környékbeliek megkönnyebbüléssel fogadták: ezzel fizikailag is megszűnt a X. kerület hírhedt lakótelepe.
Eredeti cikk megtekintése →