● news.bsdnet.hu

Találkozol egy panaszkodó ismerőssel, majd órákig nyomaszt a rossz hangulat. Vagy belépsz egy társaságba, és szinte azonnal megérzed, hogy valami nincs rendben. Sokan úgy fogalmaznak: egyszerűen „magukba szívják” mások érzéseit. Gabrielle Bernstein spirituális szerző szerint különösen az erősen empatikus emberek hajlamosak arra, hogy annyira ráhangolódjanak másokra, hogy végül már nehezen különböztessék meg a saját feszültségüket attól, amelyet egy találkozás váltott ki belőlük. Három egyszerű gyakorlatot ajánl arra, hogyan teremthetünk nagyobb érzelmi távolságot anélkül, hogy közönyössé válnánk. Az „érzelmek átvétele” azonban nem valamiféle misztikus energiaátadás. A pszichológiában létezik egy jól vizsgált jelenség, az érzelmi fertőzés , amely során mások arckifejezése, hangja, testbeszéde és érzelmi állapota automatikusan befolyásolhatja a saját hangulatunkat. Bizonyos értelemben igen. Az érzelmi fertőzés nem ugyanaz, mint az empátia. A szakirodalomban az empátia általában magában foglalja annak felismerését is, hogy az érzés eredetileg a másik emberhez tartozik. Érzelmi fertőzésnél viszont ez az én–másik elkülönítés kevésbé egyértelmű lehet: valaki idegességétől mi magunk is feszültebbé válhatunk anélkül, hogy rögtön felismernénk, mi változtatta meg a hangulatunkat. Ez megmagyarázhat olyan hétköznapi helyzeteket, amikor egy nyugodt reggel után tíz percet beszélünk egy feldúlt kollégával, majd azt vesszük észre, hogy mi is zaklatottak vagyunk. Nem arról van szó, hogy szó szerint „felszívtuk” az illető szorongását. A társas interakciók egyszerűen képesek módosítani a saját érzelmi állapotunkat. A Woman.bg által idézett Gabrielle Bernstein szerint érdemes felfigyelni arra, ha rendszeresen előfordul, hogy egy adott emberrel való találkozás után hirtelen szorongóbbnak, ingerültebbnek vagy kimerültebbnek érzed magad. Jellemző lehet az is, ha egy feszült társaságban nagyon gyorsan te is nyugtalanná válsz, állandó késztetést érzel mások problémáinak megoldására, bűntudatod van, amikor nemet mondasz, vagy egy intenzív társasági esemény után aránytalanul kimerültnek érzed magad. Ezek természetesen önmagukban semmilyen diagnózist nem jelentenek. Az „empata” például népszerű önjellemzés, de nem hivatalos pszichológiai vagy pszichiátriai diagnózis . A kutatás inkább olyan különálló jelenségeket vizsgál, mint az empátia, az érzelmi fertőzés, az érzelemszabályozás vagy az úgynevezett szenzoros feldolgozási érzékenység. Bernstein első gyakorlata meglepően egyszerű. Ha hirtelen megváltozik a hangulatod, ne kezdj azonnal reagálni rá. Állj meg néhány pillanatra, és tedd fel magadnak a kérdést: „Mi történt közvetlenül azelőtt, hogy ezt érezni kezdtem?” Tegyük fel, hogy egész délelőtt nyugodt voltál. Beszéltél tíz percet egy kollégával, aki retteg egy közelgő határidőtől, majd visszaülsz az asztalodhoz, és azt érzed, hogy neked is összeszorult a gyomrod. Ilyenkor nem feltétlenül kell eldönteni, hogy az érzés „az övé” vagy „a tiéd”. Már az is segíthet, ha felismered az összefüggést: a feszültségem a beszélgetés után jelent meg. Ez megakadályozhatja, hogy automatikusan elkezdj magyarázatot keresni arra, miért van valami baj veled. Az érzések fontos információkat adnak, de nem mindig közvetlenül arról szólnak, amit első pillanatban gondolunk. Lehet, hogy valóban aggódsz valami miatt. De az is lehet, hogy fáradt vagy, éhes vagy, túl sok inger ért, konfliktusos helyzetben voltál, vagy egyszerűen rád hatott egy másik ember feszültsége. Az önmegfigyelés éppen abban segíthet, hogy ne ugorjunk azonnal a következtetésre. Ahelyett tehát, hogy azt mondanád: „Hirtelen szorongok, biztosan baj van”, pontosabb lehet így gondolkodni: „Most szorongást érzek. Nézzük meg, mi történt előtte.” Ez apró különbségnek tűnik, mégis nagyobb távolságot teremthet az érzés és az automatikus reakció között. Bernstein második módszere már spirituálisabb jellegű. Azt javasolja, hogy egy megterhelő találkozás után vegyünk néhány lassabb levegőt, majd gondolatban engedjük el azt, amit nem szeretnénk tovább magunkkal vinni. Folyton rád ragad mások rosszkedve? Ez a 3 egyszerű módszer segíthet, hogy ne cipeld magaddal / Fotó: Northfoto A spirituális magyarázat szerint ilyenkor „visszaadjuk” a másik ember energiáját. Erre nincs tudományos bizonyíték. Pszichológiai gyakorlatként azonban teljesen másképp is értelmezhető: tudatos átmenetet hozunk létre egy megterhelő helyzet és a következő tevékenység között. Ehhez nem kell semmilyen különleges mondat vagy rituálé. Egy nehéz munkahelyi beszélgetés után például felállhatsz, ihatsz egy pohár vizet, sétálhatsz öt percet, vehetsz néhány lassabb levegőt, és tudatosíthatod magadban: „Ez a beszélgetés véget ért. Nem kell egész délután folytatnom fejben.” Fontos különbség, hogy nem tudjuk más ember érzéseit természetfeletti módon visszaküldeni neki. A gyakorlat akkor lehet hasznos, ha belső határjelzőként működik. Segíthet felismerni, hogy együttérezhetsz valakivel anélkül, hogy órákig tovább kellene hordoznod az ő problémáját. Ez különösen fontos lehet segítő helyzetekben. Egy barát fájdalmának megértése nem ugyanaz, mint egész este ugyanabban az érzelmi állapotban maradni vele. Az empátia szakirodalma is elkülöníti az együttérző odafordulást attól az állapottól, amikor a másik érzelme olyan erős személyes distresszt vált ki bennünk, hogy már saját magunk szabályozása válik nehézzé. A harmadik gyakorlat első hallásra talán a legfurcsább. Bernstein azt ajánlja, hogy egy nehéz találkozó, családi összejövetel vagy más megterhelő társas helyzet előtt képzelj magad köré egy fényből álló burkot. Lehet fehér, aranyszínű vagy átlátszó – a színnek nincs különösebb jelentősége. A kép azt szimbolizálja, hogy kapcsolatba léphetsz más emberekkel úgy is, hogy közben megőrzöd saját határaidat. Valódi láthatatlan pajzs természetesen nem keletkezik körülöttünk. A vizualizáció azonban önmagában nem légből kapott módszer. A vezetett imagináció különféle relaxációs eljárások része, és kutatások szerint bizonyos helyzetekben csökkentheti a stresszt és a szorongást. Az eredmények ugyanakkor nem bizonyítják az „energetikai védelem” létezését. Ha valaki nem szereti a spirituális képeket, ugyanezt a gyakorlatot teljesen hétköznapi módon is elvégezheti. Egy nehéz találkozó előtt például végiggondolhatod: „Meghallgathatom őt, de nem kell megoldanom a problémáját.” „Attól, hogy dühös, nekem nem kell védekeznem.” „Mondhatok nemet.” „Nem én vagyok felelős azért, hogy mindenki jól érezze magát.” Ebben az értelemben a képzeletbeli pajzs nem valamilyen misztikus védelem, hanem egy előre felidézett pszichológiai határ . Az erős együttérzés könnyen összekeverhető azzal a gondolattal, hogy egy jó embernek mindig rendelkezésre kell állnia. Meghallgatni mindenkit. Megnyugtatni mindenkit. Megoldani mások problémáját. Felvenni a telefont akkor is, amikor teljesen kimerült. Beleegyezni valamibe azért, hogy a másik ne legyen csalódott. Pedig az empátia nem azonos azzal, hogy saját szükségleteinket rendszeresen háttérbe szorítjuk. Az együttérzés és a személyes distressz között fontos különbség van: az előbbi segíthet kapcsolódni és támogatást nyújtani, míg az utóbbi könnyen oda vezethet, hogy már maga a segítő is túlterhelődik. Talán ez az egyik leghasznosabb gondolat az eredeti cikkben. Amikor valaki elmondja, hogy rosszul van, fél, dühös vagy kétségbeesett, gyakran automatikusan megoldást kezdünk keresni. Pedig nem biztos, hogy erre van szüksége. Néha a segítség egyszerűen annyi: „Értem, hogy ez most nagyon nehéz.” Nem pedig: „Rendben, akkor majd én megoldom.” Ez a különbség különösen fontos azoknak, akik hajlamosak felelősséget érezni mások hangulatáért. Érdemes nemcsak pillanatnyi érzéseket, hanem visszatérő mintázatokat is figyelni. Van olyan ember, akivel minden találkozás után feszült vagy? Mindig ugyanaz a családtag ébreszt benned bűntudatot? Valaki rendszeresen órákon keresztül beszél a problémáiról, de soha nem kérdezi meg, te hogy vagy? Esetleg bizonyos társaságokban folyamatosan figyeled mások hangulatát, nehogy konfliktus legyen? Ha ugyanaz a helyzet újra és újra kimerít, akkor lehet, hogy nem „túl érzékeny” vagy. Elképzelhető, hogy változtatni kell azon, mennyit vállalsz az adott kapcsolatban . Az egészséges határ nem feltétlenül drámai ultimátum. Lehet ennyire egyszerű is: „Most nincs energiám erről beszélni, de holnap meghallgatlak.” „Ebben nem tudok segíteni.” „Értem, hogy mérges vagy, de így nem szeretném folytatni a beszélgetést.” „Most haza kell mennem.” A másik ember ettől akár csalódott is lehet. A határ azonban nem attól egészséges, hogy mindenki örül neki. Ha társas helyzetek után rendszeresen teljesen kimerülsz, annak természetesen más oka is lehet. Stressz, szorongás, alváshiány, túl sok inger, tartós konfliktus, depresszív tünetek vagy egyszerűen túlterhelt élethelyzet egyaránt állhat a háttérben. Ezért nem célszerű minden rossz közérzetet azzal magyarázni, hogy „empataként átvettem valaki energiáját”. Ha a túlterhelődés tartós, jelentősen befolyásolja a mindennapjaidat, vagy már kapcsolatokat és helyzeteket kezdesz elkerülni miatta, érdemes pszichológussal is megnézni, pontosan mi történik. Az eredeti cikk legfontosabb gondolatához nincs szükség sem spirituális magyarázatra, sem különleges képességekre. Az együttérzéshez nem szükséges ugyanúgy szenvednünk, mint annak, akit támogatunk. Meghallgathatunk valakit anélkül, hogy megoldanánk az életét. Észrevehetjük a másik feszültségét anélkül, hogy automatikusan a sajátunknak tekintenénk. És mondhatunk nemet úgy is, hogy közben továbbra is fontos számunkra az illető. Ha pedig egy nehéz beszélgetés után azt érzed, hogy magaddal hoztad a másik ember egész napját, érdemes feltenni az egyszerű kérdést: „Ezt már előtte is éreztem – vagy csak azóta, hogy vele találkoztam?” Néha már ennyi is elég ahhoz, hogy egy kicsit könnyebb legyen letenni azt, amit valójában nem nekünk kell cipelnünk. Forrás: Woman.bg