● news.bsdnet.hu

Bérczes Judy egyévesen ült először repülőn – ami a nyolcvanas években még egyáltalán nem volt jellemző –, ugyanis édesapja ekkoriban kapott munkát Svédországban, így az egész család odaköltözött. „Ezekben az években sokszor ingáztunk autóval a két otthonunk között, útközben pedig gyakran megálltunk különböző országokban. Már ekkor elkezdtek érdekelni a különböző kultúrák, kisgyerekként pedig megtanultam az összes európai ország fővárosát.” Bár az iskolát már itthon kezdte, tizenhét éves korában röplabdakarrierje újra Svédországba szólította, később pedig Ausztriában, Németországban és Franciaországban is élt. Tizenhét év külföld után azonban mégis hazahúzta a szíve. Férjhez ment, nem sokkal később pedig megszülettek ikerfiai. Ez azonban korántsem állította meg abban, hogy továbbra is nyakába vegye a világot. „A fiúk három hónaposak voltak, amikor először lementünk velük a Balatonra, egy barátnőm nyaralójába. Bár arra a pár napra a fél házat magammal vittem, nagyon jó volt megtapasztalni, hogy csecsemős anyukaként sem kell egész nyáron a négy fal között ülnöm. Akkoriban még egy tízperces kávézás a strandon is elképesztő élménynek tűnt.” Az első néhány belföldi nyaralás után úgy döntöttek, hogy a saját hagyományukat folytatva abban az évben is elutaznak a télből a nyárba. Az első közös repülésük alkalmával meg sem álltak Thaiföldig. „A gyerekek előtt már többször jártam ott.  Azt tapasztaltam, hogy rengetegen utaznak Európából Thaiföldre kisbabával – bár tény, hogy magyar családokkal akkoriban nemigen találkoztam. Bennem ez a kép élt, láttam a konkrét példákat arra, hogy ez tud jól működni. Csak utólag tudtam meg, hogy mások szerint otthon kellett volna maradnom”  – mondja nevetve Judy. Mivel addigra már blogolt az ikerbabás anyaságról, elkezdte megosztani az utazós családi élményeiket is. A többnyire pozitív reakciók mellett azonban gyakran megkapta, hogy a kisgyerekkel való utazás nemcsak önzőség, hanem felelőtlenség is a részükről. Őket azonban egyáltalán nem tartották vissza a negatív kritikák: azóta megjárták többek között Argentínát, Mexikót, Új-Zélandot, Kanadát, Izlandot, de eljutottak a világ egyik legkevésbé látogatott országába, Tongába is a gyerekekkel. Judyék élete váratlan fordulatot vett, amikor egy problémamentes terhesség és szülés után harmadik gyermekükről, Miáról kiderült, hogy súlyos betegséggel kell együtt élnie. „Mia kezdettől fogva nagyon nyugodt baba volt, az ikrek után szinte könnyű volt vele az élet. A nap nagy részében csak feküdt a kanapén, és nézte, ahogy a fiúk rohangálnak. Nem gondoltuk, hogy bármi nehézség lenne vele.” Öt hónapos korában azonban egy kötelező védőoltás után lázgörcsöt kapott, így mentővel rögtön a kórházba vitték. Onnan azonban hazaküldték őket, mondván, ez teljesen normális reakció. A roham viszont három nappal később, a következő oltás után ismét jelentkezett.  „Emlékszem, hogy feküdt a nappaliban, aztán minden előjel nélkül rángatózni kezdett, majd lebénult a fél oldala. Késő este volt már, ráadásul Covid volt és kijárási tilalom. Az előző tapasztalatok miatt nem akartam újra mentőt hívni, mert nem tetszett az a bánásmód, amit az előző kórházban kaptunk. Beültünk az autóba, és elindultunk abba a kórházba, ahová annak idején babaelsősegély tanfolyamra jártunk, és csak reméltük, hogy fogadnak minket. Egyből a neurológiára kerültünk, kivizsgálták, a következő napon pedig kimondták, hogy Mia Dravet-szindrómás. Nem telt el huszonnégy óra aközött, hogy csak annyit éreztem: valami nincs rendben, és aközött, hogy egy egész életre szóló, gyógyíthatatlan, súlyos diagnózist kaptunk.” A család élete innentől fenekestül felfordult, hiszen a Dravet-szindróma és a vele járó gyógyszerrezisztens epilepszia jelentősen korlátozza Mia kognitív és fizikai fejlődését, a javulás mértéke pedig nehezen megjósolható. Mivel ezt megelőzően semmilyen más tünet nem jelentkezett, és egészen addig Mia szépen fejlődött, Judy nem akarta rögtön elfogadni a gyorsan felállított diagnózist. „Minden szülő rémálma, hogy olyan gyereke születik, akit még felnőttkorában is el kell látnia. Ez tragédia. Ránéztem arra a cuki kisbabára, és nem akartam elhinni, hogy mostantól arról fog szólni az egész életem, hogy őt kísérgetem. Rögtön elindult bennem egyfajta gyászfolyamat, mérges voltam, és nem akartam hinni az orvosoknak.” A következő hónapokban szembesültek azzal, hogy Mia fejlődése valóban elkezdett megállni, a diagnózist pedig további vizsgálatok is megerősítették. Judyék így egy teljesen új életre rendezkedtek be, a legfontosabb feladatukká pedig az vált, hogy a lehető legjobban csökkentsék a rohamok számát.  Hekk köret nélkül 5200-ért, sajtos-tejfölös lángos 2600-ért – Már egy strandolás is tízezrekbe kerülhet a Balatonnál WMN Life – 2026. augusztus 8. – KO WMN Life – 2026. augusztus 8. – KO Hamar kiderült, hogy nemcsak a láz, hanem mindenféle melegérzet is kiválthatja a rosszulléteket: a napsütés, vagy akár egy néhány fokkal melegebb fürdővíz is. Judyék életében heti rendszerességgel jelentkeztek a rohamok, amelyek akár órákig is eltarthattak. Ez természetesen a testvérekre is nagy hatással volt: „A fiúk óvónői többször is mesélték, hogy amikor egy szirénázó mentő elhaladt az óvoda mellett, mindig felriadtak, és azt mondták, remélik, nem Miáért mennek.” Bár Mia betegsége teljesen átírta az addigi elképzeléseiket, Judy egy valamiről nem akart lemondani: a közös utazásról, amely – ahogy fogalmaz – a világot jelenti számára. A diagnózis utáni kezdeti sokk és gyász feldolgozását követően úgy döntött, hogy az élet nem állhat meg, és Miának is látnia kell a világot. „Előfordult, hogy Mia hosszabb ideig nagyon rossz állapotban volt. Egész nap rajtam feküdt a sötét szobában, én viszont úgy döntöttem, hogy ki kell innen szabadulnunk. Elmentünk a húgommal együtt Máltára, ahol Mia végig ugyanúgy rajtam pihent, csak éppen a hordozóban.” Ezt a tartalmat csak a WMN-tagok olvashatják tovább.Legyél te is a közösségünk része, támogasd munkánkat! Szükségünk van a támogatásodra. Rezek Bori Képek: Bérczes Judy