Ha újabb járvány tör ki Európában, már meg is van, ki lesz a felelős
Mandiner
2026-05-07 16:20
Komoly politikai botrányt robbantott ki Spanyolországban a hantavírussal fertőzött turistahajó érkezése. A járvány kezelése körül teljes zűrzavar alakult ki, miközben már három ember meghalt, és a hatóságok egymásnak ellentmondó üzeneteket küldtek a karanténszabályokról.
APolitico beszámolójaszerint súlyos kritikák érik a szocialista spanyol kormányt a hantavírussal fertőzöttMV Hondius turistahajó ügyénekkezelése miatt. A holland zászló alatt közlekedő hajón kitört járvány következtébenmár három utas meghalt, miközben további nyolc embernél jelentkeztek a fertőzés tünetei. A 147 utast szállító hajó a tervek szerint vasárnap köt ki Tenerifén, azonban Madrid az elmúlt napokbanegymásnak teljesen ellentmondó nyilatkozatokat adottarról, hogyan kezelik majd az utasokat. A helyzet különösen a fedélzeten tartózkodó tizennégy spanyol állampolgár miatt vált politikailag érzékennyé.
Ezt is ajánljuk a témában
Egy Atlanti-óceánon veszteglő expedíciós hajón több halálesetet okozó fertőzés ütötte fel a fejét.
Margarita Roblesvédelmi miniszter szerdán arról beszélt, hogy a spanyol utasokat katonai repülőgéppel szállítják Madridba, a Gómez-Ulla katonai kórházba. Ez az intézmény speciális izolációs részlegekkel rendelkezik, ahol megfigyelés alá helyeznék az érintetteket. Ugyanakkor a miniszter hangsúlyozta, hogya további karantén önkéntes lenne, mivel a tünetmentes személyeket nem lehet kötelező elkülönítésre kényszeríteni.
A nyilatkozat azonban azonnal újabb kérdéseket vetett fel, különösen annak fényében, hogy a hantavírus feltételezett változata akár emberről emberre is terjedhet.
A spanyol kormányon belüli kommunikációs káoszt tovább fokoztaMónica Garcíaegészségügyi miniszter csütörtöki nyilatkozata. A Cadena Ser rádiónak adott interjúban ugyanis már arról beszélt, hogya spanyol utasoktól elvárják a karantént, és a hatóságok szükség esetén jogi eszközökkel is felléphetnek. Az ellentmondó nyilatkozatok azonnal heves politikai reakciókat váltottak ki. A jobbközép Néppárt szerinta kormány teljesen elvesztette az irányításta helyzet felett.Carmen Fúnez, a párt egészségügyi ügyekért felelős helyettes titkára közösségi oldalán azt írta:
A közbiztonságot és az egészségügyet tényleg minden egyes ember jóindulatára bízzák? Nincs senki a kormánynál.
A Vox párt még élesebben támadta Pedro Sánchez kabinetjét.Santiago Abascalpártelnök szerint a kormány politikai okokból engedélyezte a fertőzött hajó kikötését Spanyolországban.
Sánchez mindig keres valamit, ami eltereli a figyelmet a korrupciójáról, ezért amikor meglátott egy halálos vírussal fertőzött hajót, most idehozza Spanyolországba, a Kanári-szigetekre. Még emlékszünk a koronavírus-járványra
– jelentette ki egy andalúziai kampányrendezvényen. A Politico szerint a madridi kormány és a Kanári-szigetek vezetése között iskomoly feszültség alakult ki.Fernando Clavijoregionális elnök azt sérelmezte, hogy Madrid nem tájékoztatta megfelelően a helyi hatóságokat a műveletről, pedig a hajó érkezése jelentős egészségügyi és logisztikai kihívásokat jelenthet a térség számára.
A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a vírus márnemcsak a hajó utasai között okozhat fertőzéseket. A Politico szerint a nemzetközi egészségügyi hatóságok jelenleg is próbálják felkutatni azt a harminc utast, akik még a járvány hivatalos bejelentése előtt elhagyták a hajót Szent Ilona szigetén.
Holland sajtóértesülésekalapján kórházba került egy légiutas-kísérő is, aki egy Johannesburgba tartó repülőjáraton kapcsolatba került az egyik később elhunyt utassal. A beszámolók szerint enyhe tüneteket mutat.
Emellett olyan fertőzésgyanús esetet is jelentettek, amely egy olyan férfit érint,aki nem tartózkodott a hajón, viszont ugyanazon a repülőjáraton utazottSzent Ilonáról Johannesburgba, mint az egyik fertőzött utas. A fertőzés gyanújaNémetországban és Svájcban is megjelent. Egy német nőt, akinél felmerült a fertőzés lehetősége, Amszterdamba szállítottak, majd Düsseldorf egyik kórházába vitték kezelésre. Egy másik fertőzött utast jelenleg Zürichben kezelnek.
A szakértők szerint a járványért valószínűleg az úgynevezett Andes-vírus felelős. A hantavírusok általában rágcsálókról terjednek emberre, azonbanez a variáns emberről emberre is képes fertőzni. Az inkubációs idő egy és nyolc hét között mozoghat, ami különösen megnehezíti a fertőzöttek felkutatását és az esetleges kontaktok azonosítását.
Nyitókép: Lina Selg / AFP
Egyéves az CDU-CSU-SPD-koalíció! Mutatjuk a berlini kormány mérlegét.
A Fehér Ház szerint a nyitott határok és a radikális mozgalmak növelik a biztonsági kockázatokat.
Rusvai Miklós a Mandinernek elmondta, a hantavírus esetében az andoki variáns kicsit jobban terjed, és most azért beszélhetünk több esetről, mert a fertőzöttek és az elhunytak egy zárt közösségben utaztak.
Közben több fertőzöttet is evakuáltak.
A fertőzés egy holland expedíciós hajón, a Hondiuson bukkanhatott fel, ahol eddig hét megbetegedést és három halálesetet regisztráltak.
Olyan Európában már legyőzött kórok térnek vissza, mint a tuberkulózis, vagy a diftéria.
A politikai fegyverként használt pedofilellenes fellépés több kárt okozott 2024 és 2026 között a Fidesznek, mint amennyit 2021 nyarán a korabeli ellenzéknek.
Hollandia arra törekszik, hogy újraindítsa a tárgyalásokat a befagyasztott orosz vagyonból származó 210 milliárd euró felhasználásáról.
A szlovák kormány más „reformokat” is hirdetett: a 250 fő alatti iskolák bezárásával harmadával akarja csökkenteni az oktatás költségvetését.