← Vissza

news.bsdnet.hu

Nyílt levélben ment neki több ellenzéki képviselő Lannert Juditnak, bocsánatkérést követelnek

Index 2026-08-11 11:38
A magyar nők nevében tett közzé egy nyílt levelet Szalai Piroska a Facebookon , amelyet azóta több ellenzéki politikus is megosztott a saját oldalán. A fideszes képviselő Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter szavait nehezményezte, aki néhány nappal ezelőtt úgy fogalmazott, hogy „láthatóan a Fidesz érában a nők a reprezentativitás célját szolgálták és nem gondolták róluk, hogy dolgozniuk kellene komolyan”. Ez a mondat szerintük minden magyar nőt méltán bántott meg, és megalázó rájuk nézve. Hangsúlyozták, hogy a politikusok mellett azokat a nőket is sérti, akik az elmúlt években munkával, gyermekneveléssel és a családjuk, valamint a közösségük szolgálatában dolgoztak. Szalai Piroska a levélben felidézte, hogy tavaly 2,2 millió nő volt foglalkoztatott éves átlagban, ez pedig félmillióval több, mint 2010-ben. Emellett megemlítette, hogy a 20–64 éves nők foglalkoztatási rátája már 77 százalék, aminek köszönhetően már a nyolcadik helyet foglalja el Magyarország az Európai Unióban. Az ezen a területen mért növekedés pedig a második legnagyobb, már ami az elmúlt 15 évet illeti. Azt is kiemelte, hogy a vezetői munkakörben dolgozók 42 százaléka nő volt, ami az ötödik legnagyobb az unióban. A közéletben lehet vitázni. Lehet kormányokat bírálni. De nőket lenézni, teljesítményüket kétségbe vonni és díszletként beszélni róluk, elfogadhatatlan. Ezért arra kérjük és felszólítjuk önt, hogy kérjen bocsánatot a magyar nőktől és családanyáktól. Tegye világossá, hogy nem tartja kevesebbnek azok munkáját sem, akik más politikai oldalon álltak vagy állnak, mint ön. A nők tiszteletet érdemelnek, nem kioktatást – fogalmazott a levél végén, amelyet rajta kívül még huszonkét fideszes vagy KDNP-s politikus írt alá. Ahogyan arról az Index nemrégiben beszámolt, Lannert Judit egy videóban mutatta be az irodáját , ahol a fürdőszobában több tároló van, mint a munkatérben. A miniszter ezt követően vont párhuzamot a fenti kijelentés és az iroda kialakítása között. Júliusban pedig Juhász Hajnalka számolt be arról, hogy Hatala-Orosz Csaba tett megjegyzést a külsejére . A tiszás képviselő végül a stílusáért elnézést kért, ám a mondandója tartalmi részét visszautasította. (Borítókép: Lannert Judit 2026. május 26-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)
Eredeti cikk megtekintése →