← Vissza

news.bsdnet.hu

Az Index cikke után jött a bejelentés, megszüntethetik a Pécsi Tudományegyetem doktori iskoláját

Index 2026-08-11 15:07
A Pécsi Tudományegyetem rektora az október eleji szenátusi ülésen előterjeszti az intézmény Filozófia Doktori Iskolájának megszüntetését – közölte az egyetem kedden az Indexszel. A PTE azt is megerősítette, hogy az iskola akkreditációja és egyes doktori cselekmények miatt vizsgálatok indultak, egy júniusban elrendelt tudományetikai vizsgálat pedig július 30-án már le is zárult. Mint arról az Index kedden beszámolt, Barcsi Tamás filozófus, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi docense nyílt levélben fordult az egyetem vezetéséhez. Azt kérte, hogy szüntessék meg a Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karon működő Filozófia Doktori Iskolát, és független szakmai bizottság világítsa át annak 2019 utáni működését. Barcsi súlyos állításokat fogalmazott meg a doktori iskola elmúlt évekbeli működéséről. Egyebek mellett etikátlanságokról és jogsértésekről írt, valamint azt állította, hogy olyanok is doktori fokozathoz juthattak, akiknek tudományos teljesítményét megkérdőjelezi. A filozófus szerint az átvilágítást végző független grémiumnak indokolt esetben akár doktori fokozatok visszavonására is javaslatot kellene tennie. Cikkünk megjelenését követően a Pécsi Tudományegyetem sajtóközleményt juttatott el az Indexhez. Ebben azt írták, hogy az egyetem vezetéséhez is eljutott Barcsi Tamás nyílt levele, a felvetésekkel kapcsolatban pedig az intézmény feladatának tekinti „az objektív kérdések, valamint az intézményi jogi és érdeksérelmek tisztázását”. A PTE közölte, hogy a Filozófia Doktori Iskola akkreditációja, illetve egyes doktori cselekmények kapcsán vizsgálat folyt, illetve jelenleg is folyik. Egyes konkrét ügyekben júniusban tudományetikai vizsgálatot rendeltek el, amely július 30-án lezárult. Az egyetem a megállapítások alapján jelenleg a lehetséges munkáltatói és doktori intézkedéseket vizsgálja. A közlemény legfontosabb bejelentése ugyanakkor az, hogy a Szenátus október elejére összehívott ülésén a rektor előterjeszti a Filozófia Doktori Iskola megszüntetésének ügyét. A Pécsi Tudományegyetem Index hez eljuttatott sajtóközleményét az alábbiakban teljes terjedelmében, változtatás nélkül közöljük. „Sajtóközlemény a PTE Filozófia Doktori Iskola helyzete kapcsán A Pécsi Tudományegyetem (PTE) vezetéséhez is eljutott Barcsi Tamás egyetemi docens nyílt levele a PTE-n működő Filozófia Doktori Iskola (FDI) kapcsán. A levélben megfogalmazott felvetésekkel összefüggésben az egyetem feladata az objektív kérdések, valamint az intézményi jogi és érdeksérelmek tisztázása, amelyet a PTE pártatlanul és szakmailag megalapozottan lát el. A FDI akkreditációja, illetve egyes doktori cselekmények kapcsán vizsgálat folyt, illetve folyik jelenleg is a helyzet alapos feltárása érdekében. Egyes konkrét ügyekben még júniusban elrendelt tudományetikai vizsgálat – amelynek bizottsági munkájában külső és belső szakértők egyaránt részt vettek – 2026. július 30-án zárult le. Ennek megállapításai alapján a PTE vizsgálja a munkáltatói és doktori cselekményekkel összefüggésben alkalmazható intézkedéseket. A Szenátus október elejére összehívott ülésén a rektor előterjeszti a Filozófia Doktori Iskola megszüntetésének ügyét, a hallgatói jogok figyelembevétele mellett. A Pécsi Tudományegyetem elkötelezett a tudományos integritás mellett. Amennyiben egyetemi vagy külső vizsgálat során konkrét, megalapozott gyanú merül fel egyes fokozatszerzési eljárások szabálytalanságával vagy plágiummal kapcsolatban, az Egyetemi Doktori Tanács a jogszabályi keretek között lefolytatja a szükséges felülvizsgálati eljárásokat. A felsőoktatási törvény garantálja a hallgatók jogait, az FDI esetleges megszüntetése esetén az egyetem gondoskodik róla, hogy a jóhiszeműen eljáró, aktív hallgatók megfelelő, szakmailag akkreditált keretek között fejezhessék be doktori tanulmányaikat és szerezhessenek fokozatot. A PTE a folyamatban lévő további vizsgálatok lezárásáig a fentieken túl nem kíván nyilatkozni, a végleges intézkedésekről a vizsgálati eredmények teljes körű ismeretében hoz további döntéseket.” (Borítókép:  A drónnal készült felvételen a pécsi Széchenyi tér 2023. augusztus 17-én. Fotó: Vasvári Tamás / MTI)
Eredeti cikk megtekintése →