← Vissza

news.bsdnet.hu

A kor nem akadály: Baka András a rendszerváltás óta megválasztott legidősebb államfő

Blikk 2026-08-11 17:36
A Tisza Párt parlamenti frakciója Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét jelölte köztársasági elnöknek, az Országgyűlés pedig kedden meg is választottal. A Legfelsőbb Bíróság volt elnöke a maga 73 évével a rendszerváltás óta eltelt időszak legidősebb, újonnan megválasztott államfője Szász Eszter Newsroom újságíró Ezeket látta már? A neves jogász és jogtudományi kandidátus több évtizedes szakmai és bírói pályafutást tudhat maga mögött. 1978-ban szerzett jogi doktorátust az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, majd a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetében dolgozott tudományos kutatóként. A rendszerváltás éveiben az Államigazgatási Főiskola főigazgatója lett, miközben több amerikai és európai egyetemen oktatott vendégprofesszorként. Bár a pártpolitikai életbe tartósan nem kapcsolódott be, 1990-ben pártonkívüliként szerzett parlamenti képviselői mandátumot az MDF listáján, és az Országgyűlés emberi jogi bizottságának titkáraként tevékenykedett. Tisztségéről 1991-ben mondott le , amikor első magyar bíróként megválasztották a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) tagjának. A Tisza Párt parlamenti frakciója Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét jelölte köztársasági elnöknek, az országgyűlés pedig várhatóan kedden dönt az új államfő személyéről. Baka a korábbi interjúiban több alkalommal is élesen bírálta az Orbán-kormányok működését és a magyar jogállamiság helyzetét. Magyarországra való visszatérését követően, 2009-ben Sólyom László akkori köztársasági elnök javaslatára a parlament a Legfelsőbb Bíróság elnökévé választotta . A 2010-es kormányváltás után Baka nyílt szakmai és alkotmányossági kritikát fogalmazott meg a Fidesz-kormány igazságügyi intézkedéseivel, az igazságszolgáltatás átalakításával és a hatalomkoncentrációval szemben. Mandátumának lejárta előtt, az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseivel – a Legfelsőbb Bíróság Kúriává történő átnevezésére hivatkozva – elmozdították pozíciójából. Baka András 73 esztendős korával a rendszerváltás óta eltelt időszak legidősebben hivatalba lépő köztársasági elnöke. Ennek kapcsán megkérdeztük Szentpéteri Nagy Richard politológust, alkotmányjogászt, hogy van-e politikai, közjogi vagy szimbolikus jelentősége annak, hogy egy 70 év feletti államfőt választanak meg. – Az életkornak ebben a kontextusban semmilyen politikai vagy közjogi jelentősége nincs – mondta a Blikknek a szakértő. – A most induló elnöki megbízatás az új alkotmány hatálybalépéséig tarthat, ami akár egy-másfél éven belül megtörténhet. Ugyanakkor még akkor sem lenne érdemi jelentősége a kornak, ha a ciklus a parlamenti mandátum végéig kitartana. Az egyéni teherbírás és szellemi frissesség szempontjából nem az életkor a döntő tényező: ismerünk jó karban lévő időseket és fiatalokat egyaránt. Baka András megválasztását követően letette esküjét, majd beszédet mondott az Országgyűlésben / Fotó: Pozsonyi Zita Az alkotmányjogász kiemelte, hogy a köztársasági elnöki tisztség intézményi logikája eleve egy tekintélyes, érett személyiségre van szabva. – Az alkotmányozó szándéka már a 35 éves alsó korhatár kijelölésével is az volt, hogy a legfőbb közjogi méltóságot olyan ember töltse be, aki mögött komoly életút és szakmai teljesítmény áll. Az államfőnek integratív, tiszteletet parancsoló személyiségnek kell lennie, akire az állampolgárok büszkén tekinthetnek – mondta a politológus, ugyanakkor rámutatott a hazai közjogi gyakorlat hiányosságaira is. – Bár ez az eszményi elképzelés az elmúlt évtizedekben ritkán valósult meg a hazai politikában, a megfontoltság és a szakmai múlttal szerzett tekintély elengedhetetlen ehhez a tisztséghez. Baka András esetében ez a felhalmozott tudás és tapasztalat adott, miközben az életkora még messze elmarad a túlzottan idős kategóriától. A rendszerváltás óta hivatalba lépett magyar köztársasági elnökök A rendszerváltás óta eltelt több mint három évtizedben hét választott államfő foglalta el a Sándor-palotát (illetve a tisztség korábbi székhelyeit) köztársasági elnök
Eredeti cikk megtekintése →