← Vissza

news.bsdnet.hu

Márki-Zay Péter szerint Matolcsy Ádámnak előzetesben kellene lennie, nem vezérigazgatói székben

Index 2026-08-11 19:41
„Matolcsy Ádámnak az MNB-ügy után szerintem nem újabb vezérigazgatói székben kellene helyet foglalnia, hanem minimum előzetesben és az ügyben tisztáznia kellene a szerepét” – reagált Márki-Zay Péter azon hírekre a Facebookon , hogy Matolcsy György fia, Matolcsy Ádám két cégben is vezérigazgató lett. Hódmezővásárhely polgármestere úgy véli, az MNB-ügyben felmerült alapos gyanú aligha lehet légből kapott. Szerinte a korrupció jelenléte egyértelmű, mint ahogyan a dőzsölés, a luxus és a Dubaj felé irányított, jól megpakolt konténerek is bizonyítottak. Rámutatott, hogy ennek ellenére is mintha lebénultan állnának, vagy még talán szalutálnának is nekik a hatóságok. Nem tudom, zsarolták-e, és ha igen, mivel Orbánékat, de hogy érdekes módon sem abban az időben, sem azóta nem történik az ügyben láthatóan érdemleges lépés, az fölöttébb érdekes. Illetve mégis történt valami. Matolcsy Ádám vezérigazgató lett – zárta gondolatait a Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke . Ahogyan arról az Indexen is beszámoltunk,  több ponton is átalakult az elmúlt hetekben az MNB-botrányhoz köthető, Matolcsy Ádám és ismeretségi köre nevével fémjelzett cégbirodalom. Vállalatnevek cserélődtek, vezetők tűntek el és jelentek meg, miközben a korábbi jegybankelnök fia két cégben is vezérigazgatói szerepet vállalt. Ezek közül a legfontosabb az a központi vállalat, amely többségi tulajdonosa a jegybanki alapítványok vagyonkezelője körüli ügyletben kulcsszerepet játszó alapkezelőnek. Június elején említettük meg, hogy a Magyar Nemzeti Bankot érintő nyomozásban a z ország egyik legnagyobb gazdasági bűnügyének körvonalai rajzolódnak ki . A hatóságok már 97 magánszemélyt, 36 gazdasági társaságot és 11 magántőkealapot vizsgálnak, több mint 91 milliárd forintnyi vagyont vontak biztosítás alá, a legutóbbi akcióban pedig teljes szervereket és több mint 10 terabyte-nyi adatot foglaltak le. (Borítókép: Márki-Zay Péter 2023. március 21-én. Fotó: Németh Kata / Index)
Eredeti cikk megtekintése →