← Vissza

news.bsdnet.hu

Kihirdette a kormány: ettől az időponttól hivatalosan is Magyarország köztársasági elnöke Baka András

VG 2026-08-11 20:13
Kedden este megjelent a Magyar Közlönyben az országgyűlési határozata a köztársasági elnök választásáról. Mint ismert, a mai napon a parlament Baka Andrást választotta Magyarország köztársasági elnökévé . A határozat elfogadásakor lépett hatályba, az államfő azonban csak augusztus 19-én lép hivatalba. Baka Andrást kedden 140 igen, 6 nem és nulla tartózkodás mellett, titkos szavazással választották meg Magyarország köztársasági elnökévé. A Fidesz és a KDNP már előzetesen közölte, hogy nem vesz részt az új államfő megválasztásában, mivel illegitimnek tartja az elnökválasztási folyamatot. A megválasztott államfő beszédében elmondta, hogy nem lehet elkerülni a szembenézést, szerinte ugyanis minden olyan terület válságban van, amely hatással van a mindennapokra. Hangsúlyozta: a jogállam nem csupán akkor működik, ha vannak szabályok, hanem akkor, ha azok mindenkire egyformán vonatkoznak. Baka András kiemelte, hogy az országot mély megosztottság jellemzi, az előtte álló feladat pedig egyszerre kíván igazságtételt és önmérsékletet. Kiemelte, hogy egy új Magyarországot nem lehet bosszúra építeni. Hangsúlyozta, hogy más felelőssége van annak, aki a hatalmat gyakorolta, aki kiszolgálta, és annak, aki hallgatott. Úgy fogalmazott, hogy durva tévedés lenne azt gondolni, hogy egy választási eredmény visszaállítja a jogállamot. Az intézmények mellett szükség van a demokratikus kultúrára is. Baka András beszélt arról, hogy nem lehet visszatérni a monarchiához, sem a Horthy-korszakhoz, sem a rendszerváltás utáni Magyarországba. „Az eltelt idő megváltoztatta Magyarországot, Európát és a világot is” – fogalmazott. Az új államfő szerint nem egy régi Magyarországot kell visszakapni, hanem az a kérdés, hogyan válhatunk olyan országgá, ahol egy gyermek sorsát nem a születési helye befolyásolja, ahol a tanár vagy az ápoló munkája megbecsülést jelent, a vállalkozó nem kapcsolatokat, hanem lehetőséget keres, ahol a fiatal nem azért megy külföldre, mert itthon nem talál jövőt, és ahol az idős ember nem érzi magát feleslegesnek. A Tisza párt indoklása szerint a korábbi főbíró több évtizedes hazai és nemzetközi jogászi, illetve bírói tapasztalattal rendelkezik. Baka András jogtudós, főiskolai tanár, az állam- és jogtudományok kandidátusa. 1990 és 1998 között az Államigazgatási Főiskola főigazgatója, 1991 és 2008 között pedig az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírája volt. Az Országgyűlés 2009-ben választotta meg a Legfelsőbb Bíróság elnökének.
Eredeti cikk megtekintése →