Indításra kész a Roman, a NASA új, szuperképességekkel ellátott űrteleszkópja
Qubit
2026-04-24 09:30
Ezerszer gyorsabb, mint a Hubble, egyetlen felvétellel kétszázszor nagyobb területet képes áttekinteni, és a Hubble-nek kétezer évbe kerülne feldolgozni azt, amit a Roman egy év alatt végez el – így összegezte a Nancy Grace Roman űrteleszkóp tulajdonságait a NASA igazgatója, Jared Isaacman.Elkészült a NASA új űrteleszkópja, várhatóan szeptember elején startol, és tervezett küldetése öt évig tart majd. Azt várják tőle, hogy mélyebb betekintést nyújtson az exobolygók, a fekete lyukak világába, és segítsen az univerzum nagy kérdéseinek megértésében is. Az obszervatórium nevét Nancy Grace Roman után kapta, aki a NASA első csillagászati vezetője volt az 1960-as és 70-es években, és akinek a munkája jelentős részben megalapozta a ma is zajló űrkutatási programokat. Nagy szerepe volt a Hubble megvalósításában, ezért gyakran „a Hubble anyjaként” is emlegetik.A Roman méltó utódja lesz a Hubble űrteleszkópnak, amely már több mint négy évtizede működik. Két kamerával rendelkezik, amelyek látómezeje egyenként százszor nagyobb, mint a Hubble-é. Egy 2,4 méteres tükröt kapott, ez akkora, mint a Hubble esetében, de jóval több adatot fog szolgáltatni. A Hubble eddig több mint 400 terabájt adatot gyűjtött, a Roman naponta körülbelül 1,4 terabájtot küld majd. Kevesebb mint egy év alatt elérheti a Hubble három évtizedes adattermelését, és ötéves küldetése végére akár 2500 terabájtnyi új tudományos adatot is szolgáltathat.„A Roman a sötét anyagot, a sötét energiát és az univerzum szerkezetét vizsgálja majd, valamint hozzásegít a lakható bolygók felfedezéséhez a Naprendszeren kívül” – mondta Isaacman.A Roman várhatóan 2026 szeptemberének elején indul a Kennedy Space Centerből.Kapcsolódó cikkek a Qubiten: