← Vissza

● news.bsdnet.hu

Az aszály kellős közepén mondott nemet vízügyi fejlesztésekre és egészségügyi beszerzésekre a pénzügyminiszter

Mandiner 2026-08-12 14:06
Az aszály kellős közepén több vízügyi fejlesztés kötelezettségvállalásához sem adta meg előzetes egyetértését Kármán András pénzügyminiszter – derült ki abból a közérdekű adatigénylésből, amelyet a Magyar Nemzet nyújtott be a Pénzügyminisztériumhoz. A dokumentum szerint több milliárd forint értékű egészségügyi tétel sem kapott zöld jelzést, emellett több szociális intézmény élelmiszeralapanyag-beszerzéséhez sem adott a pénzügyminiszter előzetes jóváhagyást. A Magyar Nemzet emlékeztetett, a kormány május közepén határozatot hozott, melyben rögzítette: május 14. után a 250 millió forintnál nagyobb kötelezettségvállaláshoz és a százmilliónál értékesebb eszközbeszerzéshez Kármán András pénzügyminiszter előzetes egyetértése kell. Az intézkedést – amely kivételeket is meghatározott – azzal a hivatkozással határozta el a kormány, hogy a költségvetés időarányos hiánya „lényegesen magasabb” volt a törvényben elfogadottnál. A szaktárca által a lapnak megküldött dokumentumból kiderült, hogy Kármán András július végéig 18 kötelezettségvállaláshoz nem adta meg előzetes egyetértését. Ilyen volt például a bácskai területek vízpótlását célzó fejlesztés félmilliárdos kiadást jelentő első üteme , de nem ez volt az egyetlen vízügyi beruházás, ami mellé Kármán András az aszály kellős közepén „nem” megjegyzést illesztett. A Dong-ér és a Körös-ér vízpótlását segítő fejlesztés első üteme 735 milliós kötelezettségvállalást jelentett volna , a Közép-Tisza-vidéken tervbe vett síkvidéki tározó fejlesztése további háromszázmillióst . A pénzügyminiszter nem adott előzetes hozzájárulást élelmiszeralapanyag-beszerzéshez 850 millió forintért egy Fejér vármegyei szociális intézmény részére . Ugyanez történt egy egymilliárdos összegnél, ami szintén élelmiszeralapanyag-beszerzésről szólt, a címzettek itt nógrádi szociális intézmények, idősotthon lettek volna. Somogyi intézményeknél is megtörtént ugyanez, 1,7 milliárdos értékben. A Vakok Állami Intézete is szerepel a listában, az intézménynél 1,3 milliárd forintos kötelezettséggel nem értett előzetesen egyet a pénzügyminiszter, az összeget közétkeztetési szolgáltatásra szánták. Szerepeltek a tételek között egészségügyi beszerzések is. A Honvédkórház, a Szent János kórház, az egri Markhot Ferenc kórház és az Országos Vérellátó Szolgálat is érintett: volt, ahol mosatási szolgáltatással nem értett előzetesen egyet a tárcavezető, volt, ahol laboratóriumi vegyszerek beszerzésével. Az érintett egészségügyi jellegű kötelezettségvállalások több mint nyolcmilliárdról szóltak, ebből ötmilliárdra mondott nemet a pénzügyminiszter – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből . Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka
Eredeti cikk megtekintése →