Alkotmánybírósági ülés: még nincs döntés a Fidesz-KDNP utólagos normakontroll-kérelmeiről
HVG
2026-08-13 20:46
Több mint kilencórás tanácskozás után egyelőre nem született döntés a Fidesz-KDNP parlamenti frakciójának négy, utólagos normakontrollra irányuló indítványának ügyében, amelyekben az Alaptörvény 16. és 17. módosításának több rendelkezését, valamint az uniós forrásokhoz hozzáférést biztosító egyik kulcstörvény megsemmisítését kérték – írja az Index .
A lapnak az Alkotmánybíróság főtitkára, Szabó Attila ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy tartják az alaptörvényi határidőket, és időben közzéteszik a döntéseket.
Mint arról beszámoltunk, az Alkotmánybíróság csütörtökön azért ült össze, hogy megtárgyalja az ellenzék normakontroll-kérelmeit az Alaptörvény 16. és 17. módosításával szemben, ideértve Sulyok Tamás köztársasági elnök menesztését és a 70 évnél idősebb alkotmánybírák szeptember 1-étől bekövetkező nyugdíjazását.
Bár a testület honlapja szerint augusztus 28-áig ítélkezési szünetet tart, most 13-ára, csütörtökre mégis összehívták . A saját sorsát is jelentős részben meghatározó törvények alkotmányosságáról kellene dönteni ellenzéki képviselők utólagos normakontroll-kérelme alapján .
Alaptörvény-sértőnek tartják, hogy
Nyitókép: Túry Gergely / HVG